Nem tudok nemet mondani - mit tehetek?

Miért olyan nehéz visszautasítani egy baráti találkozót, miközben valójában az otthon nyugalmában eltöltött estére vágynánk? Hogy lehet, hogy gyakran igennel válaszolunk olyan kérésekre is, ami ellen testünk-lelkünk tiltakozik? Mi is kerültünk már kínos helyzetbe, amikor nem tudtunk nemet mondani? Mi lehet ennek a hátterében?

Nemet mondani sokunknak komoly gondot okoz. Gyakran erős bűntudatot érzünk, ha csak eljátsszunk a gondolattal, hogy esetleg egy “Tudnál segíteni nekem…” kezdetű mondatra kivételesen nemmel felelnénk. Félünk, hogy kirúgnak, ha nem alkalmazkodunk folyton a főnök furábbnál furább kéréseihez. Félünk, hogy elhagynak, ha kifejezzük saját igényeinket a párunknak. Félünk, hogy megbántjuk a másikat, ha visszautasítunk valamit és a sort bőven lehetne még folytatni. Ilyen esetekben elsősorban az foglalkoztat bennünket, hogy a másik mit fog gondolni rólunk, ha nem teljesítjük a kérését.

“ Nem mondhatok nemet, mert akkor elfordulnak tőlem”

“ Ha nem segítek, azt fogják gondolni, hogy önző vagyok”

“ Az én dolgaim várhatnak, szívesen megcsinálom”

Ha ez az állapot tartósan fennáll az komoly problémákhoz vezethet. Amennyiben folyton más igényeihez igazodunk, a saját életünk minőségét rontjuk. Lemondani saját örömeinkről, olyan programokról, amiket szeretünk, csupán azért, hogy elkerüljük a konfliktust, önbizalom romboló folyamat. Hosszú távon elégedetlenek leszünk magunkkal és még az is lehet, hogy a másikat fogjuk hibáztatni, amiért ennyiszer kínos helyzetbe hoz minket. Vágyaink kielégítetlenek lesznek, szépen lassan tartós boldogtalanságba csöppenünk.

Történik ez annak ellenére, hogy gyakran tisztán látjuk: a szomszéd néni mondandóját órákig, de akár csak percekig hallgatni is fárasztó, leterhelő és unalmas, mégis sokszor benne maradunk a helyzetben. Kényelmetlen helyzetbe hozzuk saját magunkat, folyton azt éljük meg, hogy mi alkalmazkodunk másokhoz. Hogy lehet, hogy mégsem lépünk ki a legtöbb helyzetből azonnal? Úgy, hogy érzéseink és reakcióink, nem az aktuális helyzetnek szólnak és nem is abból fakadnak.

A nemet mondás képességét kora gyerekkorunkban sajátítjuk el

A NEM kimondása együtt jár azzal is, hogy meghúzom a saját határaimat, tisztelem magam annyira, hogy figyelek a saját szükségleteimre is. Ezt akkor tudom rugalmasan kezelni, ha már kiskoromban is azt tapasztaltam meg, szabad nemet mondanom, ha a szüleim elérhetőek voltak a számomra és kíváncsiak voltak rám, érzéseimet és gondolataimat szabadon kifejezhettem, mondhattam bátran ellent. Így azt éltem meg, hogy a NEM kimondása természetes dolog, utána is szerethető és értékes ember maradok. A környezet figyelt rám, voltak helyzetek, hogy mások igazodtak hozzám és fordítva. Így felnőtt életemben is képes vagyok figyelni arra, mennyit bírok el, mi a jó a számomra és ezt le is tudom kommunikálni. Fel tudom vállalni a konfliktusokat, bízom abban, hogy megoldódnak a helyzetek és a kapcsolataim fejlődnek ezáltal. Persze érdemes rugalmasan kezelni a helyzeteket: természetesen adódnak szituációk, amikor célszerű és érdemes is határt szabnunk gyermekünk akaratának.

Sajnos nem mindenki éli át a feltétel nélküli szeretetet, nem mindenki nő fel odafigyelésben. Ha egy gyerek a környezetétől folyamatosan azt kapja, hogy neki nincs joga kifejezni érzéseit vagy gondolatait, az lesz számára a természetes, hogy folyton ő igazodik anyához és apához, azt tapasztalja meg, hogy ő és a saját igényei nem igazán lényegesek, mindig van nála fontosabb. Nem saját magáért szeretik, hanem mert valamilyen lesz, amilyennek anya/apa szeretné.

“ Ne beszélj vissza! Idősebbel nem feleselünk! “

“ Amíg én tartalak el, az van amit én mondok”

“ Nem érdekel, hogy nem szereted a matek fakultációt, neked oda kell járnod! “

“ Ha jó kislány leszel, akkor kapsz egy puszit”

Egy kisgyerek, azért, hogy szeretetet kapjon megtanulja, hogy az ő érzései és akarata nem számítanak, behódol szüleinek. Ebben az elutasító környezetben cseperedő gyerek úgy éli meg, hogy a saját akarat az egy rossz dolog, így saját igényei is háttérbe szoríthatóak.

Nem csoda, hogy felnőttként szorongást és feszültséget jelent majd számára minden helyzet, amiben szívességet vagy kérést fogalmaznak meg felé.

Nem tudok nemet mondani, de mit tehetek?

Figyeljük magunkat, milyen gyakran mondunk nemet. Ha felismertük, hogy érintettek lehetünk a témában, akkor jó úton járunk, hiszen a felismerés az első lépés a változáshoz. Ha így van, a következő technikákat hívhatjuk segítségül:

Kérhetünk időt, mielőtt választ adunk egy felkérésre, nem kötelező azonnal döntést hoznunk. “ Szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam.”
Gondoljuk végig, ha nekünk egy barátunk/kollégánk nemet mond, mi is önzőnek és kevésbé szerethetőnek tartjuk? Meglehet, hogy ők sem gondolnak egyből a legrosszabbra, ha időnként nem teljesítjük maradéktalanul kéréseiket.
Magunkra is elég időt szánunk?
Magyarázzuk el, hogy mi miatt mondunk nemet!
Mondjuk el, hogy nem ŐT teljes egészében utasítjuk el, csupán az aktuális kérést most egyéb elfoglaltságunk miatt nem tudjuk teljesíteni.
Lehet, hogy gyerekként megtanultuk, hogyan ne mondjunk nemet, ez azonban közel sem azt jelenti, hogy felnőttként bele kéne törődnünk. Saját életünket képesek vagyunk alakítani, döntéseink hatással vannak életünkre.Tudnunk kell, hogy a felismeréstől vezető út a változásig hosszú és kemény lesz, de meg tudjuk csinálni! Érdemes figyelni magunkra, viselkedésünkre, reakcióinkra, mikor hogyan jelez testünk-lelkünk ha valami nem jó számunkra és ha úgy érezzük szükségünk van szakemberre, bátran keressük fel.

 

Szerző: Kurán Zsuzsa pszichológus

 

Kiégés - hogyan tovább?

Amikor valamivel túl régóta foglalkozunk és időközben elfogyott a belső motivációnk. Már semmi sem úgy működik, mint régen, amikor szerettük, amit csinálunk. Egész egyszerűen azért, mert már nem töltődünk fel belőle energiával, nincs meg az a belső hajtóerő, amely ez idáig mozgatott bennünket. Nincsenek sikerélményeink, vagy ha vannak is, azoknak már nem vagyunk képesek örülni. A külső (életvitelünkben) és a belső (lelki állapotunkban) egyensúlyunk felbomlik.

Az életünkben nekünk meg kell teremtenünk az egyensúlyt. Ez általában három-négy területet ölel fel, amelyek közötti összhang fontos. Ide tartozik: önmagunk, a családunk, a barátaink, a munkánk, a hobbink. Fontos, hogy mindenre és mindenkire megfelelő figyelmet fordítsunk. Semelyikkel se kivételezzünk, és semelyiket se szorítsuk háttérbe. Amennyiben mégis ezt tesszük, úgy könnyen energiaveszteség, kiégés, végső soron depressziós állapot lehet a végeredmény. Ekkor jelenik meg „a minden mindegy” állapot. A motiváció nem csak például a túlzásba vitt munkával kapcsolatban tűnik el, hanem a többi tényezőnél is. Az életünkben lévő fontos dolgok mögötti hajtóerő elszáll. A munka végeztével fontos a belső töltekezés. Ez adja meg számunkra az energiát, hogy szeretettel és érdeklődő figyelemmel fordulhassunk családunk és barátaink felé. Ezért figyeljünk az egyensúlyi állapot fenntartására. Érzelmeink szolgálnak számunkra egyfajta indikátorként. Amennyiben belső feszültséget érzünk, akkor ez jelzés számunkra, hogy az egyensúlyi állapot felbomlott. Valamire, vagy valakikre kevesebb figyelmet fordítunk, mint korábban.

Hogyan változtassunk a „kiégett” állapoton?

1. Fontos, hogy csak mi tudunk változtatni ezen az állapoton. Münchhausen báróhoz hasonlóan mi is képesek vagyunk kihúzni magunkat a saját hajunknál fogva a mocsárból. Míg Münchhausen báró esete a mesében hazugság, addig a való életben ez a módszer, a kiégés kezelésében nagyon is valóságos. Figyeljünk saját magunkra. Figyeljünk az érzéseinkre. Mi az, ami boldoggá tesz az életben? Mi az, ami motivációt és erőt ad a folytatáshoz? Mi az, ami kikapcsol és pihentet? Keressük meg ezekre a kérdésekre a választ. Nagyon is lehetséges, hogy a válaszok nem jönnek azonnal. Azonban legyünk türelmesek. Ha nem emlékszünk arra, hogy mi az, ami boldoggá tett, kikapcsolt bennünket, kérjünk segítséget szüleinktől, partnerünktől, barátainktól, gyermekeinktől. Velük beszélgetve előjöhetnek régi gyermekkori emlékek, vagy új ötletek. Fontos, hogy a jó érzések belülről jöjjenek! Azaz ne essünk abba a hibába, hogy más mondja meg nekünk mi a jó. A lelki egyensúly megtalálásához az életünkben fontos dolgok közötti egyensúly megtalálásán vezet az út és fordítva.

2. Előfordulhat, hogy annyira elfojtottuk magunkban és annyira háttérbe szorítottuk vágyainkat, hogy ezek nem jelentek meg életvitelünkben. Most itt a lehetőség, hogy felfedezzük őket. Próbáljunk ki hobbikat, menjünk el egyedül, a családdal, barátokkal, ismerősökkel szórakozni. Keressük meg azokat a lehetőségeket, amelyekkel aktívan pihenhetjük ki magunkat.

3. Fontos feltennünk magunknak a kérdést: Az a tevékenység, amely a kiégést okozta tényleg belső szükségletből fakad? Van mögötte belső motiváció? Mi akarjuk, vagy más várja el tőlünk? Esetleg kényszerből tesszük? Amennyiben a válasz igen, érdemes elgondolkozni a változtatáson (pl.: munkahely váltás).

Ne várjunk holnap reggelig, fogjunk neki most. Az önsajnálat és „önmagunk elhagyása” csak tőlünk veszi el életünk értékes pillanatait! Ne felejtsük! Minél hamarabb lépünk a tettek mezejére, annál hamarabb érjük el a végcélt is.

 

Forrás: raknelkul.blog.hu

 

Miért nehéz elengedni?

"Fogadd el! Engedd el!" Sokszor hallhatjuk, olvashatjuk a fenti jó tanácsokat. Egyes embereket kifejezetten irritálja, ha meghallja ezeket a jelszavakat, mások küzdelmes igyekezetük ellenére sem képesek egy-egy helyzeten továbblépni. Mi a különbség az elfojtás és az elengedés között? Mit jelent az elengedés a gyakorlatban?

Gyakran találkozom olyan emberekkel, akik már sok-sok évnyi spirituális úton vannak túl. Meditáltak már reggel-este, csak pozitív dolgokra koncentráltak, szeretetet küldtek haragosuknak, lelkük mégsem nyugodott meg, sőt! Sokszor már hitüket, bizalmukat, jóhiszeműségüket is elvesztették, hiszen sok év belső kemény munkája sem hozta meg számukra a várva várt boldogságot. Mélyen hiszem, hogy a teljes emberi lét része a transzcendens/spirituális dimenzió, de ha személyes történetünket, működésünket nem értjük meg, nem rakjuk rendbe, vajmi keveset ér a technikák erőszakos ismételgetése.

Mi lehet az oka ennek?

Leginkább az, hogy nem látjuk, érezzük a különbséget az elfojtás, és elfogadás között.

Az elfogadás nem azt jelenti, hogy egyetértünk valamivel. Ha engem mélységesen megbántottak; ha nekem fáj, hogy nem volt jó a gyerekkorom; ha szorongok a párkapcsolatomban, akkor én ezeket érzem jelen pillanatban, mert ezeket tudom érezni. Vannak rettenetes történetek pl. egy bántalmazott gyerekkor, amik könnyen lehet, hogy elkísérnek minket életünk végéig. Fájnak, mert megbocsáthatatlanok számunkra.

Haragban, fájdalomban, félelemben élni nem jó. Természetes, ha szeretnénk megszabadulni ezektől az érzésektől, de ha naphosszat arra koncentrálok, hogy a csiripelő kismadarakat énekét halljam csak meg, az egyrészt iszonyú nagy energiát emészt fel, másrészt hazudok önmagamnak. Ami nem jó nekem, az nem jó.

Az elfogadás ott kezdődik, hogy elhiszem magamnak, amit érzek. „Ez a dolog nekem iszonyúan fáj.” Nem próbálom szebbé tenni, lenyelni a békát. Ha így teszek, öntudatlanul elmegy egy nagyadag pszichés energiám nap mint nap, hogy a béka fel ne bukkanjon. Nem azt a sok bántást igyekszem például elfogadni, amit kaptam gyerekkoromban, hanem magával a ténnyel nem küzdök tovább, hogy ez így sikerült, és ebből egy sor olyan programom van, ami megakadályozza, hogy boldog párkapcsolatban éljek.

Elfojtás: „Nekem nem is kell párkapcsolat.” „Minden pasi/nő ilyen-olyan.”

Elfogadás: „Valamiért nem sikerülnek a párkapcsolataim, megpróbálom megérteni, én hogyan veszek részt a kudarcokban.”

Elengedés: „Gyerekkorom olyan volt amilyen, abból származó mintáim miatt hajlamos vagyok bizonyos dolgokat rosszul kezelni alakuló kapcsolataimban. Az is lehet, hogy életem végéig néha beszorongok egy párkapcsolatban, de ha ilyenkor leülök meditálni/elmegyek futni…az segít továbblendülnöm mélypontjaimon.” Így a múltam egyre kevésbé lesz jelen életemben.

Az elengedés az elfogadással kezdődik, végződik, nem olyan egyszerű különbséget tenni köztük. Nem a tényeket engedem el, hanem a görcsös akarást a meg nem történtté-tevésre. Ha egy fájó eseménnyel kapcsolatban meg tudunk nyugodni kicsit, máris nyert ügyünk van. Ha nem egész nap monologizálunk fejünkben haragosunkkal; képzeljük el újra és újra a vitát; gyártjuk, a mit mondanék neki képeket, némi energia felszabadul, és nekiállhatunk élni is az életünket. „Igen szörnyű dolog történt velem, de ettől még szerda délután háromtól hatig érezhetem magam jól a barátaimmal.” Ha már mást is tudok csinálni, mint fájdalmamat dédelgetni, új dolgok is be tudnak lépni az életemben, én magam is talán már tudok magamért tenni dolgokat, így szépen lassan önbizalmam is megerősödhet, esetleg azt is megláthatom, hogy az élet ilyen is olyan is. Hosszútávon így még akár meg is szerethetem magamat, az életemet, és sikerülhet múltam fájó pontjait más szemüvegen keresztül megnézni. Ki tudja még a végén hálás is lehetek bizonyos helyzeteknek. Ez azonban nem egy verseny.

Miért nehéz elengedni?

Egyrészt a már leírt önhazugságok, elfojtások miatt, másrészt azért mert gyakran viselkedésmódunkká, automatikus programunkká válhat egy-egy esemény feletti kontrollálhatatlan agyalásunk. Ha sokáig az teszi ki mindennapjainkat, hogy egy fájó dolgon töprengünk, kiveszhetnek az élet egyéb kérdései. Érdemes ilyenkor megkérdezni magunktól:

Min gondolkoznék, ha nem ezen gondolkoznék?

Mi érdekel engem az életben? Hogy szeretnék élni öt év múlva? Mit gondolok az életről?....

Próbáljuk meg megérteni mit ad nekünk haragunk, fájdalmunk.

Sokáig el lehet bújni saját életünk felelőssége alól, egy jól megteremtett bűnbakkal. „Azért tartok itt, azért vagyok ilyen, mert velem mindig kicsesznek, mert a szüleim olyanok voltak amilyenek.”

Mi lehet a segítségünkre?

Leginkább az, ha őszinték vagyunk magunkkal szemben, és érzéseinket beengedjük.

A megértés: ha rálátok arra, hogy én hogyan veszek részt abban, hogy újra és újra ugyanazt a traumát éljem meg. Ez egy nagyon fontos önismereti lépés, amiből jó esetben megszületik a nagyvonalúság más emberekkel szemben is.

Ha szembe nézek magammal, ön-büntető programjaimmal, megértem mit miért teszek, és rádöbbenek, hogy eddig mennyire nem ÉN, hanem fájdalmaim irányították életem, talán könnyebb elfogadni, hogy más ember sem azért tesz számomra fájó dolgokat, mert az élete legfőbb célja. Az is lehet, hogy a másik sincs jól, és dühös fájdalmának kapálózása sértett meg minket, nem Ő.

Ennek átélése az elengedés lényege.

 

Írta: Sebők Franciska

Forrás: divany.hu

 

Maximalizmus

A túlgondoskodás mellett manapság az egyik leggyakoribb viselkedésforma, mely a rákbetegség hátterében húzódik meg.

"Csak én tudom jól csinálni. A legjobban kell csinálnom. 100%-ot kell nyújtanom, mert ha kevesebbet nyújtok, az már egyenlő a nullával, köztes állapot nincs. Vagy inkább biztosra megyek, és 150%-ot teljesítek. Szigorú vagyok önmagammal, de másokkal is. A mások (vélt vagy valós) elvárásainak is mértéktelenül meg akarok felelni. Nem hibázhatok, és más is jobban teszi, ha nem hibázik."

Ezek a gondolatok jellemzik a maximalista embert, tetteit ezek a gondolatok motiválják. Illogikus, de ezt nem veszi észre, életét gúzsba kötik a kellek, a csakok. A begyöpösödött, idejétmúlt elképzelések, fals, rosszul berögzült megoldások. Állandó időhiány, fáradtság, örömtelenség.

Eredhet a szülőktől tanult viselkedésmintákból, vagy éppen a szülők túlzott elvárásaiból. Saját értéktelenség-érzésünk, alacsony önértékelésünk kompenzálásából. A maximalista ember fél a saját tökéletlenségétől, ezért arra törekszik, hogy bármi áron mindig tökéletes legyen. Félsiker nála nincs, ha valami nem 100 %-os, akkor nulla, éppen ezért soha nem engedi meg magának, hogy hibázzon. Így viszont túlvállalja magát, mindent ő maga akar saját kezűleg megcsinálni, nem bízik senki más teljesítményében, ahogy a magáéban sem. Teendőivel ezért elúszik, kifogy az időből, nem tud feltöltődni, és végül kimerül. Főleg, hogy a sikerélményből sem tud töltekezni, mert ha valamit jól csinált, nem dicséri meg magát, nem ismeri el saját teljesítményét, inkább természetesnek veszi, vagy degradálja azt.

Néhány tipp, hogy hogyan számolhatjuk fel a bennünk élő maximalistát:

1. Fogadjuk el, hogy nem vagyunk tökéletesek. Nézzünk szembe a hibáinkkal, és ne próbáljuk túlkompenzálni azokat. Ne kritizáljuk magunkat.

2. Adjunk másnak a feladatainkból. Kérjünk, és fogadjunk el segítséget, és ne mondjuk azt, Á, egyszerűbb, ha magam csinálom! Örüljünk, ha segítséget kaptunk, és ne kritizáljuk a másik teljesítményét.

3. Ha valamit jól csináltunk, azt igenis ismerjük el magunknak is.

4. Engedjük el magunkat. Gyakoroljuk a semmittevést. Csináljunk olyan dolgokat, amiket szeretünk. Kezdjük el élvezni az életet, de azt aztán maximálisan!

 

Forrás: raknelkul.blog.hu

 

Az autoimmun betegségek lelki oka

 

Az autoimmun betegségekkel kapcsolatban orvosi oldalakon a következő kifejezésekkel találkoztam, mikor a kiváltó okokról írtak: elképzelhető, valószínűsíthető. Nem tudják, miért alakul ki. Egy dolog látszik világosan a statisztikákból, hogy a nők 8-szor gyakrabban szenvednek tőle. A betegség lényege, hogy a test maga ellen fordul. Nagyon szimbolikusan jelenik meg fizikai szinten, mi is történik egy autoimmun beteg lelkében. Nem a maguk életét élik. Elfogadtak szabályokat, kereteket, amit egy jó anya, jó feleség… szerepkör megkövetel tőlük, de fuldokolnak. Napi szinten nyomják el vágyaikat, valódi érzéseiket, és sokszor még csak tisztában sincsenek ezzel.

A gyógyulási folyamatban lényeges, hogy a beteg elinduljon önismereti útján, ismerje fel, engedje be érzéseit lelkébe, még akkor is, ha azok nem illendőek, vagy nehezen felvállalhatóak. Sokszor nagyon nehéz a maszkok mögé érezni magukat. Ennek mélyén gyakran egy olyan hitrendszer áll, ami szerint „csak akkor vagyok jó, és elfogadható, ha úgy cselekszem, ha olyan vagyok, ahogy elvárják tőlem”. Ezek az alapszemélyiséget elfojtó maghiedelmek azok, melyek életük minden részét átszövik, ezeket fel kell ismerni. Mindezek persze általánosítások, mindenkinél eltérő háttér állhat a betegség mögött, de látni kell, hogy belső munka nélkül nincs gyógyulás sem.

Egy nehéz élethelyzet kitágíthatja a látóhatárokat, addig fel nem tett, vagy kikerült kérdések merülhetnek fel. Ez rendkívül megterhelő és érzékeny időszak lehet, sok-sok türelmet igényel mind az átélő, mind az őt körülvevő barátok, családtagok részéről. Az értelem keresés, a miértek megtalálásának nyugalma sokáig egyszerre van jelen a fájdalommal, a veszteséggel, idővel azonban általában kitisztulnak a dolgok. Sok ember képes rá, hogy egy új, önmaga felé őszintébb, megerősödött én-képpel jöjjön ki ezekből a helyzetekből. Kellő türelemmel, tudatossággal mindenki képes lehet rá!

 

Szerző: Sebők Franciska

Forrás: divany.hu

 

A szóbeli bántalmazás formái

 

A szóbeli bántalmazásban a legrosszabb, hogy észre sem vesszük...

Minden kapcsolatban előfordul, hogy néha bántjuk egymást, ez elkerülhetetlen. Azonban a bántás és a bántalmazás között hatalmas különbség van. Ha elfelejtem megvenni a tejet, amit a másik kért tőlem és ez neki rosszul esik, azonban ezt megbeszéljük és törekszem rá, hogy máskor észben tartsam, ez a bántás kategóriájába tartozik. A két kulcsszó, hogy be/elismerem és motivált vagyok a fejlődésre/változásra, fontos nekem a másik jóléte, illetve az, hogy örömet okozzak neki. A bántalmazás célja a hatalom gyakorlás, a másik feletti kontroll uralása. A bántalmazó párkapcsolatban merev hierarchia működik. Az ilyen kapcsolatban hiába jelzem, hogy bántó a másik viselkedése vagy szavai, nem lesz változás.

Tudjuk már azt, ha verés, leköpés vagy akár lökdösés fordul elő egy párkapcsolatban, az már erőszaknak számít. Azt is tudjuk, ha párunk módszeresen leépíti barátainkat, szeretteinket, nem engedi, hogy dolgozzunk és állandóan féltékeny, szintén gyanakodhatunk rá, hogy bántalmazó kapcsolatban élünk.

Az azonban kevésbé ismert tény, ha párunk kiabál velünk, érzelmeit nem mutatja ki vagy akár nem szól hozzánk szintén párkapcsolati erőszaknak minősül.

Sokan nem is sejtik, hogy kapcsolatuk mindennapos eleme a bántalmazás. A szóbeli bántalmazást nagyon nehéz fülön csípni, hiszen bár nincsenek látható nyomai, következményei annál inkább maradnak. Mivel leggyakrabban négyszemközt zajlik, az elszenvedők még inkább csak magukban és az érzéseikben bízhatnak. A bántalmazók társaságban lehetnek elbűvölőek, nagyon kedvesek, odaadóak és figyelmesek, így a környezet gyakran amikor az áldozat megosztaná miben is él, értetlenül áll az elmondottak előtt. Borzasztó nehéz kilépni egy ilyen kapcsolatból, hiszen a elnyomó szépen lassan leépíti párja önértékelését, elnyomott elveszíti az élete feletti kontrollt. A verbális bántalmazás elnyom és kontrollál, az ilyen kapcsolatban élő személy egyre tehetetlenebbnek érzi magát. A szóbeli bántalmazás idővel egyre intenzívebbé válik, a másik fél megszokja a bántó szavakat és egy idő után már természetesnek tekinti amiben él.

A szóbeli erőszak fajtái

- elfelejtés: előfordul, hogy kiesik valami a fejünkből, viszont, amikor rendszeresen azt tapasztaljuk, hogy párunk elfelejti azokat az eseteket, amikor jelezzük számára, hogy megbántott minket, az már bántalmazás.

- kiabálás: amennyiben partnerünk agresszívan szól hozzánk, amit jelzésünkre sem hagy abba, az szóbeli erőszak.

- bagatellizálás: Ha a megbántott fél jelzi, azt gondolja nem veszi komolyan a párja, a tipikus reakció lehet: “ ugyan már nem is úgy történt.” “ Lehet, hogy lefutottad a margiszigetkört kétszer, de ez semmit nem jelent. Pláne nem azt, hogy ügyes vagy.” “ ugyan már, az nem is volt olyan nagy dolog.”

- hallgatás: Látszólag úgy tűnhet, ez jóval “lájtosabb”, mint a kiabálás, hisz legalább csend van. Ám gondoljunk bele, ha a másik úgy tesz, mintha ott sem lennénk, ha hozzászólunk nem válaszol, az mennyire nehéz és frusztráló tud lenni. Pláne, ha ezt napokig teszi. A hallgatással létezésünket vonja kérdőre, ami rendkívül személyiségromboló hatású.

- leszólás: Amikor az áldozat esetleg jelzi, hogy megbántva érzi magát, majd erre az a válasz érkezik, hogy “ túl érzékeny vagy “. “ Semmi humorod nincs” “ nem érted a viccet “ “ már megint képzelődsz. “ “ bolhából elefántot csinálsz! “ “mindent felfújsz” “már megint kezded” “mindent félreértesz”.

- titkolózás: ha azt érezzük társunkról meglehetősen keveset tudunk, gyakran nem tudjuk merre jár, azt sem, hogy kb.. mikor ér haza. Ha elmondjuk neki gondolatainkat erről, akkor gyakran tagadja, hogy ő titkolózna. “Elmentem, majd valamikor jövök, ne várj." “Ma este később jövök haza.“

- ellenkezés: “ Nincs igazad! “ “ azt sem tudod miről beszélsz” Legyen a téma bármi, a bántalmazó nem akar és tud párjával egyetérteni, állandó ellenséget lát benne.

- viccnek álcázott szóbeli erőszak: Szülés után néhány hónappal a kismamán maradt némi súlyfelesleg ami őt nagyon zavarta. Párja gyakran tonna bébinek nevezte, ami a nőnek nagyom fájt. Szólt is erről, de férje felháborodottan és sértődötten közölte vele, hogy: “ Neked semmi humorod nem maradt”

- vádaskodás, hibáztatás: “ Azért késtem el a munkából, mert TE nem keltettél fel időben “

- ítélkezés, kritizálás : megalázó helyzetbe hozza partnerét mások előtt. Megbélyegzően beszél vele: “Szerencsétlen ostoba vagy!“ “Nincs kitartása semmihez.” “Folyton nyafog.”

- lekicsinylése az áldozatnak, vagy az áldozat számára kedves dolgoknak: “Te egy jó levest nem vagy képes megcsinálni." “Semmire nem vagy képes." “Hihetetlen, hogy ezeket olvasod, szánalmas…”

- parancsolás kérés helyett, utasítás. “Most nem mehetsz el!” "Vidd ezt innen!” "Erről nem beszélünk!" "Most ezt csináljuk és kész!"

- fenyegetés gyerekek elvételével való fenyegetés, öngyilkossággal való fenyegetés: “Ha elhagysz, viszem a gyerekeket!“ “Ha elválsz tőlem, nem bírom ki és öngyilkos leszek.“ “Ha nem csinálod azt, amit mondok/ azt amit akarok, akkor elválok tőled, szeretőt fogok tartani, nagyon dühös leszek.”

- a beszélgetés akadályozása, vagy mellébeszélés: a bántalmazó célja, hogy abbamaradjon a beszélgetés, lezárja azt és bizonyos információkat visszatartson: “Ez a beszélgetés nem vezet sehová, részemről befejeztem.” “Fogd már be a szád!" “Ne hisztériázz!"

- aláásás: megvonja az érzelmi támogatást a másiktól, önbizalmát és elszántságát is megtöri.

A szóbeli bántalmazás a másik által megélt élményeknek, érzéseknek a megtagadása. A folyamatban az elnyomott rövid idő után a megélt valóságot is megkérdőjelezi magában, amíg nem ismeri fel, hogy bántalmazó kapcsolatban él, magában keresi a hibát.

 

Szerző: Kurán Zsuzsa

Forrás: divany.hu

 

Az érintés egészségre gyakorolt hatása

 

"Kutatási eredmények azt mutatják, hogy amikor értékelnek minket, szeretnek, együtt éreznek és foglalkoznak velünk, akkor az akaratunktól függetlenül működő vegetatív idegrendszerben, az immunrendszerben, a hormonrendszerben, a szív és az agy aktivitásában konkrét változások jelennek meg. Ezek az élettani változások segítenek abban, hogy megértsük az összefüggést a pozitív érzelmek, a javuló egészség és az emberi élettartam meghosszabbodása között.

Ezzel szemben szeretethiányban szenvedő emberek agyában egy olyan terület aktiválódik, amely kapcsolatba hozható a különféle egészségügyi kockázatok kialakulásával. Ugyanis amikor az ember nem képes adni, vagy nem tapasztalja meg a szeretetet, akkor az agy olyan fizikai reakciókat indít el, amelyek stresszt okoznak a testben.

A tudomány és a Biblia állítása szerint is az emberek szeretetteli közegben kimagasló dolgokra képesek. ,,Rá vagyunk állva" a szeretetre: ugyanolyan alapvető szükségünk, mint az éhség és a szomjúság csillapítása. A szeretet aktiválja az emberi agy úgynevezett boldogságjutalom központját, egy dopamin nevű ingerületátvivő anyagot szabadít fel (ez a kémiai anyag az agyban ,,feldobja az embert", éleslátást, világos gondolkozást eredményez). Ez segít a koncentrálásban, a figyelemben és az egészséges gondolatok építésében. A dopaminban gazdag agyi területeket viszont a mérgező gondolkozás úgy eltérítheti, hogy a jó rosszra, a szeretet pedig függőségé változik.

Érdekes módon sokan úgy gondolják, hogy a szív kizárólag a szeretet forrása, azonban a kutatások azt mutatják, hogy a szív ,,gondolkozik" az agyból szerzett információkon, és figyeli azokat. Ez azt jelenti, hogy a szívnek megvan a maga ,,véleménye". Úgy működik, mint egy csendes, nyugodt hang, amely ellenőrzi gondolataink pontosságát, józanságát és bölcsességét. A szív ,,mini agya" szó szerint úgy működik, mint valami lelkiismeret.

A szív hangja egy szelíd késztetés vagy figyelmeztető érzés. Mindig érdemes rá odafigyelni.

A szívünk nemcsak egy pumpa. A testünk legerőteljesebb oszcillátora, ami azt jelenti, hogy a test összes többi rendszerét képes a saját ritmusára hangolni. Amikor a szív nyugodt, és tele van szeretettel, akkor az egész test is az agy uralma alatt áll, nyugodt és szeretetteli állapotban van. Ennek azonban az ellentéte is igaz: amikor a gondolkodásmódunk tele van mérgezett érzelmekkel, a szív megnehezedik, és ez az egész testet és az elmét is megterheli. Tulajdonképpen a szív felnagyítja azt, ami az agyunkban történik.

Amikor Isten és az emberek szeretetét is megtapasztaljuk, a szívünk a véredényeken keresztül felgyorsítja az elmével és a testtel való kommunikációt. Az élet a vérben van, a vér a test ,,szállítmányozó" rendszere, a szív feladata pedig biztosítani azt, hogy a szállítás valóban bekövetkezzen. Az egészség az agyból elektromos jelek formájában jut el a szívbe, majd onnan a test többi részébe. A legújabb agykutatások szerint a szeretet inaktívvá teszi az agy azon területeit, amelyek a negatív érzelmekhez, a társadalmi előítéletekhez, más emberek céljainak és érzelmeinek a megítéléséhez kötődnek.

A szeretet segít abban, hogy átérezzük mások fájdalmát, és együtt érezzünk velük. Leginkább a hozzánk közel állókkal van ez így. Szeretetre vagyunk teremtve, és arra, hogy törődjünk egymással.

Ne feledjük a Biblia tanítását a szeretetről: a szeretet türelmes és kedves, nem féltékeny, nem büszke, nem dicsekedik, nem durva, nem önző, nem tartja meg magában mások hibáit, könnyen elhiszi a jót, igazságos és soha el nem múlik. ( 1 Korintus 13.)

Azzal viszont nem mindenki van tisztában, hogy az érintés hiánya szintén mérgező.

Az érintés hiánya érzelmi problémákhoz vezet, hatással van az értelmünkre, a fizikai növekedésünkre, és gyengíti az immunrendszert. Sőt a kutatási eredmények arra is rámutatnak, hogy az érintés hiánya az agyban negatív változásokat idéz elő: az agresszivitás és az erőszak mintáit építheti ki az elménkben. Az érintés hiánya úgy nevezett bőréhséget eredményez.

Az érintés a szó szoros értelmében az emberi fejlődés legfontosabb alkotórésze, eleme, a csecsemők egészségének és növekedésének az elengedhetetlen feltétele és igen hatékony erős gyógyszer.

(…) Az agy számos fontos területe átrendeződik, méghozzá negatív irányba, amikor a bőrünk, amely egy igen hatalmas szervünk, tele idegekkel, nem jut szeretetteljes érintéshez, és így nem is küld megfelelő jeleket az agyba. Ezen a területen nagyobb éhség van bennünk, mint amit az étel után valaha is éreztünk!

Szóval, az a kis vállon veregetés, vagy szelíd hátba veregetés, vagy üdvözlő ölelés, amivel valakit üdvözöltél, könnyen lehet, hogy mérgező gondolatláncolatok megtörését eredményezte benne. Akár egy egyszerű, szeretetteljes érintés segítségével is eszközeivé válhatunk egy másik ember érzelmi gyógyulásának. Ez az érintés a romhalmazból sikerré formálhatja egy ember napját.

Az idegtudománnyal foglalkozó tudósok egy figyelemre méltó felfedezést tettek: amikor empátiával viszonyulunk egy másik emberhez, az idegsejtek nagyon érdekesen viselkednek. Az agyunk felső és oldalsó részén található idegcsoportok izgalomba jönnek, és aktiválni kezdik az agy azon részét, amelyik az érintések pld ölelés kezdeményezéséért felelős.

Természetesen az orvos által felírt gyógyszereknek is megvan a helyük. Életet menthetnek, de valójában csak eszközök, sok mellékhatással. Az emberi érintés viszont felszabadítja a test természetes kémiai anyagait egy olyan gyógyító folyamatra, mely optimalizálja a jóllét érzéseit.

Sok emberi és állati kísérlet bizonyítja az érintés jótékony hatását a depresszió és más fizikai betegségek enyhítésében. A hiányos, eltúlzott, elfojtott vagy más módon eltorzított érzelmek és az ezek miatt létrejövő reakciók mérgezett gondolatokká alakulnak. A szeretetteljes érintés alapvető fontosságú kiegészítő táplálék eme mérgezett gondolatok legyőzésében és a normális agyi funkciók visszaállításában.

Szeretetteljes érintést adni és kapni rendkívül jó hatással van a testi lelki egészségünkre, nem is beszélve a mások életére gyakorolt pozitív egészségügyi hatásokról"    

 

Részlet Dr. Caroline Leaf Ki kapcsolta ki az agyam című könyvéből.

 

Tükröm-tükröm, mondd meg nekem...

Nem tudod, hogy hol a hiba csak azt látod, hogy valami nem stimmel. Nem vagy boldog, nem mosolyogsz eleget, negatív vagy és lemondott, elkeseredett és fáradt. Tegnap még olyan jó volt, de ma valahogy semmi sem jó? Valóban tegnap jó volt és ma tényleg olyan rossz?

Ahhoz, hogy tovább tudjak lépni meg kell néznem milyen helyzetben vagyok most, hogy kerültem bele és merre tudok kimászni belőle, hogy elégedettebb legyek.

Nem vagyunk mindig a helyünkön azt érezzük és néha nehéz az első lépést megtenni hiszen félünk. Annyi mindentől...sikertelenségtől, az ismeretlentől, bizonytalanság érzésétől, magánytól, fájdalomtól...mindentől szinte és ezért bármilyen rossz is a helyzetünk maradunk benne, mert beragadtunk.

Süppedünk, húz le, érezzük a súlyt magunkon...segítség! A segítség sok esetben megérkezik, ott van csak meg kéne ragadni, erőfeszítést kéne tenni és hinni abban, hogy bármi is vár ott rám csak jobb lehet. Hiszen ami most emészt az úgyis megöl.

Valakinek a nagyon sok felismerés is kevés, valaki hamarabb kapcsol és tesz magáért bármilyen nehéz is, hiszen hamar ki szeretne mászni a csapdából és van sajnos olyan, aki nem képes és benne marad majd elsüllyed.

Az életünk mutatja a hibáinkat, erényeinket, a javításra váró kis és nagy dolgokat, de ha elhanyagoljuk a lelkünket, az elménket hagyjuk szabadon kószálni, akkor kontrollálatlanul, ösztönösen fogunk viselkedni. Abból viszont lehetnek bajok.

Az életünk, a körülöttünk lévő emberek, a helyzetek mind-mind tükröt tartanak nekünk, amiben megláthatjuk magunkat ha elég figyelmesek és bölcsek vagyunk. Nincs kegyelem, nem lehet félre nézni, mert bárhova is megyünk a tükör ott lesz.

Elutazhatunk, menekülhetünk, dughatjuk a fejünket a homokba, de ezzel csak hátráltatjuk a fejlődésünket. Mindenhova magunkat visszük, a gondolatainkat, vágyainkat és természetünket. Nem bújhatunk el magunk elöl és értelmetlen az önámítás is, hiszen csak magunknak ártunk vele.

Légy őszinte és szeresd magad annyira, hogy nem csapod be magad naponta a hamis illúziókkal, amik életben tartanak. Minden nap számít, minden nap lehetőségünk van egyre jobbá és jobbá válni. És bár vannak nehéz életkörülmények az életben, vannak buktatók, de ezt mind magunknak teremtettük meg és ennek a felelőssége is a miénk. Épp ezért kimászni is képesek vagyunk belőle. KÉPES VAGY RÁ TE IS!

Az élet egy nagy kaland, amiben vannak iszonyatos szerelmek, sok öröm, az érzelmek széles skálájának megélése, rengeteg tanulság, felismerés, árulás, tragédiák, betegség, önámítás, hamisság, önzés, harag, düh, vágyak, esendőség, erő és gyengeség...

Ez az élet, de milyen a Te életed? Milyennek szeretnéd látni az életed és benne magad?

 

Írta: Együd Marianna

 

0.013 mp