Úton

 

"Most érzed igazán, hogy csak egyedül mész az úton. Hiszen ez az út csak a Tiéd, senki másé. Egyedül Te vagy a felelős érte. Már nem fogják a kezed, magadra maradtál. Nem azért, mert nincs melletted senki, a lelked magányos. Mész, és keresel valamit, amiről talán magad sem tudod, mi az, de érzed, hogy elveszítetted. Szúr, fáj, néha azt érzed, nem bírod tovább. De van Benned egy vágy, ami mindennél erősebb. Vágysz megtalálni valamit, ami a Tiéd. Valamit, amit nagyon régen elveszítettél. Olyannyira régen, hogy már nem is emlékszel rá. De a lelked tudja, Ő még emlékszik. Neked pedig semmi más támaszod és bizonyosságod nincs.
Mész az úton, néha mosolyogva, néha üvöltve és sírva, fájdalmakkal és félelmekkel telve. De nem tehetsz mást. Sötét van és hideg, minden nyirkos, kellemetlenül érzed magad. De a lelkedben ott pislákol a fény, mely utat mutat Neked. Megvilágítja előtted az ösvényt. Események és emberek jönnek szembe. Megaláznak, Beléd rúgnak, bántanak és kigúnyolnak. A lelked sír, de Te egyre erősebb leszel. Minden lecke után egyre nagyobb a fény a lelkedben. Egyszercsak észreveszed, hogy már az egész utat bevilágítja előtted. Egyre határozottabbak a lépteid, egyre gyorsabbak, már senki és semmi nem bizonytalaníthat el. Már tisztán látsz magad körül mindent. Egyre boldogabb a szíved, mert tudod, hogy jó úton vagy. A saját utadon. És egyszercsak megtörténik a csoda. Eltölt egy mindent átható boldogság. Az út végére értél. Megérkeztél. ÖNMAGADHOZ..."

 

Írta: Mohácsi Viktória

Forrás: Útmutató a léleknek

 

Kiút a gödörből

 

Jeges utakon gyakran megesik, hogy több autó is egymásba csúszik, az ilyen baleseteknél a vezetők nem tehetnek egyebet, mint várnak a volán mögött, hogy az autómentő megérkezzen és kiszabadítsa őket. Mindenki másként reagál a helyzetre. Vannak, akik megadják magukat a tehetetlenség érzésének, mások frusztráltak lesznek, és még mélyebbre süllyednek az amúgy kellemetlen szituációba. A bölcsek azonban ésszerűen végiggondolják, milyen lépéseket tehetnének. Az életben mindig adódhatnak helyzetek, ahol „beragadunk”, de nem kell örökre ottmaradnunk! A jó hír az, nem számít, milyen sokáig voltál gödörbe ragadva, a megfelelő hozzáállással ki tudsz jutni, tovább tudsz lépni. Íme, néhány dolog, ami változtatni tud a hozzáálláson:
 

1) Megbocsátás. A kudarcot követő bűntudat hosszú időre megbéníthat, a megbocsátás azonban felszabadítja energiádat és kreativitásodat. A megbocsátás kétdimenziós: először el kell fogadnod Isten bocsánatát. Mindazért, amit tettél: árulásért, haragos szavakért, tisztességtelen tettekért, megszegett ígéretekért stb. Mindazért, amit nem tettél meg: ha nem mutattad ki szeretetedet, ha elhárítottad a felelősséget, ha elhanyagoltad gyermekedet, szülődet vagy házastársadat, ha visszatartottad az igazságot. A szívből jövő bűnvallásra Isten mindig bűnbocsánatot ad! Másodszor meg kell bocsátanod azoknak, akik ellened vétettek – szülőknek, testvéreknek, gyerekeknek, főnököknek, házastársaknak, barátoknak, ellenségeknek stb. Ha eloldod a múlthoz kötő láncokat, azzal ajtót nyitsz a jövő lehetőségeinek.


2) Hit. Ha hosszú ideje vagy beragadva valahová, a továbblépés lehetetlennek tűnik. Nem látod az utat magad előtt, nem érzel erőt magadban és nincs hozzá bátorságod. Mit lehet ilyenkor tenni? Az elinduláshoz hajlandónak kell lenned cselekedni érzéseid ellenére is. Isten ezt nevezi hitnek, és mindig válaszol rá! Ha elkezdesz úgy cselekedni, mint aki hisz, Isten megjutalmazza hitedet – és a cselekvést az érzéseid is követni fogják.

 

3) Rugalmasság. Amikor hited akadályokba ütközik, a rugalmasság segít tovább futni a pályán. Szükség van arra a képességre, hogy meg tudjunk hajolni az ütések alatt, de ne törjünk össze. Ne ragaszkodj a módszereidhez! Ha félúton pályamódosításra van szükség, tedd meg! A rugalmasság azonban nem jelent kétfelé sántikálást vagy jellegtelen, döntésképtelen életet. A rugalmasság:
a) Eltökéltség arra, hogy alkalmazkodunk az élet kihívásaihoz, de közben nem térünk le kijelölt utunkról; Istentől kérünk bölcsességet ahhoz, hogy reakcióinkat hozzá tudjuk hangolni a változó körülményekhez.
b) A cselekvés felvállalása. A pozitív gondolkodás önmagában nem segít kimászni a sárból. Tenned is kell érte valamit! Ne feledd: a legnagyobb ajtók is kis zsanérokon függnek; kis hitbeli lépések előre fognak vinni!

 

4) Szilárdság. Szilárdnak lenni: eltökéltnek arra, hogy nem adod fel. Találkozni fogsz olyan problémákkal, amikor nincs más lehetőség, mint nyugton állni. Ebben a szorongatott helyzetben a következő tanácsok megfogadása segíthet:
a) Ne add meg magad a félelemnek! Ne engedd, hogy a félelem diktálja reakcióidat!
b) Állj nyugodtan! Hagyj fel az irracionális, érzelem-vezérelt viselkedéssel!
c) Hallgass el! Ne beszéld be magadnak a vereséget!
d) Keresd az Isten szerinti kiutat! Számíts rá, hogy akcióba fog lépni a kiszabadításodra.
e) Légy készen, hogy indulni tudj, amikor Isten utat nyit!

 

Ezeket az egyszerű, de hatékony lépéseket meg tudod tenni akkor is, amikor egyébként nem tudod, mihez kezdj.

 

 

Forrás: www.maiige.hu

 

A megbocsátásból fakadó szabadság

 

Gondolj most valamire, amit nem tudsz megbocsátani, és vizsgáld meg, vajon miért ragaszkodsz a nehezteléshez?

Most vedd fontolóra a következő érveket a neheztelés elengedésére:
a) A múltbeli sérelmek elengedése szabaddá tesz arra, hogy megragadd a jelent és a jövőt.
b) Amikor nem arra fordítod idődet és energiádat, hogy egy neheztelést táplálj, akkor új, egészséges ötleteket tudsz éltetni.
c) A sértő fél nem tud tovább fájdalmat okozni neked, ha te lerázod a bilincseket magadról, és továbblépsz.
d) A neheztelés talán úgy tűnhet, mintha általa te irányítanád a dolgokat, valójában azonban az uralkodik rajtad. e) Ha lebontod a védőfalakat, akkor kezdesz el gyógyulni, tudsz szeretni és mások is szeretni fognak.
f) A harag egy darabig talán jó érzés, de a gyógyulás sokkal-sokkal jobb.

Elég sokáig ragaszkodtál már a nehezteléshez, itt az ideje elengedni, és élvezni a szabadságot, amit a megbocsátás hoz. A neheztelés elengedése azt jelenti:

a) Elkötelezed magad döntésed mellett újra és újra, akárhányszor meg nem bocsátó gondolatok törnek elő.
b) Békességre igyekezel azon a területen, amit azelőtt a keserűség, bánkódás és bosszúálló gondolatok foglaltak el.
c) Elengeded a régi, mérgező kapcsolatokat mindazokkal, akiknek egyetlen célja, hogy ne engedjék begyógyulni a régi sebeket. Amikor változni nem akaró emberek környezetében valaki megváltozik, akkor kénytelenek ők is észrevenni, hogy változásra lenne szükségük, ám ez megrémíti őket.
d) A megbocsátás mellett hozott döntés egy pillanat műve csupán, a gyógyulás útját azonban végig kell járni.
e) A neheztelés terhétől és a meg nem bocsátás mérgétől szabad élet egy döntésen múlik, ezt a döntést azonban sokszor újra és újra meg kell hozni a későbbiekben is.

 

Felhasznált irodalom: www.maiige.hu

 

A telihold és kapcsolataink

 

A következő néhány hétben egyre drasztikusabb módszerekkel kényszerítenek bennünket a múlt, illetve múltbéli kapcsolataink lezárására. Gyakoriak a közúti- és háztartási balesetek, ami pihenésre és gondolkodásra kényszerít bennünket. Elvesznek, elromlanak olyan tárgyak, amiket a múltból őrizgetünk, és olyan emberhez vagy élethelyzethez köthetők, amit még mindig nem vagyunk hajlandóak elengedni. Szintén megfigyelhető az, hogy alig van olyan ember, akinek ne lennének mozgásszervi fájdalmai. Gyakoriak a gerinc- és hátfájdalmak, nyaki- és derékpanaszok, izomcsomók, húzódások, lábak és karok panaszai. Azt gondolom, hogy a duális világ sztereotípiái már nem állják meg a helyüket. Azt, hogy egy tünet mire hívja fel a figyelmed, csak Te tudhatod, nem a szakkönyvek. Pihenj meg kicsit, fordulj befelé és kérdezd meg a lelkedet, mit akar üzenni Neked az adott tünet.
Aki eddig még nem tette, valóban eljött az ideje befelé fordulni. A külvilág gondjai helyett, a saját életünk megoldásán dolgozzunk. A világ majd foglalkozik magával. A telihold különösen felfokozza az energiákat, érdemes magunkra szánni ezt a napot. Kicsit lazítsunk, és kérdezzük meg lelkünket, mik azok a dolgok, amiket szélnek kell eresztenünk? Kik azok az emberek, akiket ideje elengednünk? Itt az idő, hogy végleg lezárjunk dolgokat. Van-e bárki, akinek még nem bocsátottál meg? Arra kérlek, önmagad is vedd számításba. Sokkal könnyebb megbocsátani másoknak, míg megküzdeni saját bűntudatunkkal. De tartsd szem előtt, hogy a múlt, az elmúlt. Bármit is tettél, visszacsinálni már nem lehet. A lényeg, hogy tanulj belőle, s ha úgy érzed, nem cselekedtél megfelelően, bocsáss meg magadnak. Akkor, abban a pillanatban azt érezted helyesnek. Talán ez azért volt, mert ezt vállaltad. A két léleknek erre volt szerződése. Lépj túl rajta, s döntsd el, többet nem teszel ilyet. A megbocsátás feloldoz, a lelket szabaddá és szárnyalóvá teszi. A bűntudat az egyik legerősebb érzés. Amíg ez a részünk, csak olyan embereket vagyunk képesek bevonzani és észrevenni, akik ezt erősítik bennünk. Ideje hát elengedni. Csak Te szabadíthatod meg saját lelked, senki más!
Érdemes ezen a napon elengedő meditációkat gyakorlatokat végezni. Tegyük ezt meg volt partnereinkkel, hogy szabadon élhessük meg a szerelmet. Míg mindenféle szálakkal, tudatlanul kötjük magunkat a múltból emberekhez, addig esélyünk sincs a boldogságra. Ha megszakítjuk ezeket a kötődéseket, felszabadul rengeteg energiánk és helyet adunk az újnak. Itt az idő a lezárásra! Ha erre tudatosak vagyunk, kevésbé fog fájni, mintha az élet egyre drasztikusabban kényszerít ennek megtételére.
Zavarodottnak, hirtelennek és gyorsnak érzékelhetjük magunk körül az eseményeket, de ha elfogadjuk, hogy ez része egy nagyobb tervnek, része a tisztulásnak, akkor könnyebben viseljünk majd.

 

Írta: Mohácsi Viktória

Forrás: Útmutató a Léleknek Facebook oldal

 

Hit és tudomány

 

„Egy ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:

Prof: – Hiszel Istenben?
Diák: – Teljes mértékben, uram.
Prof: – Jó-e Isten?
Diák: – Természetesen.
Prof: – Mindenható-e Isten?
Diák: – Igen.
Prof: – A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm?
A diák hallgat.
Prof: – Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: – Igen.
Prof: – Jó-e Sátán?
Diák: – Nem.
Prof: – Honnan származik Sátán?
Diák: – Istentől?
Prof: – Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?
Diák: – Igen.
Prof: – A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák: – Igen.
Prof: – És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: – Igen.
Prof: – Tehát ki teremtette a bűnt? – A diák nem válaszol.
Prof: – Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák: – Igen, uram.
Prof: – Tehát, ki teremtette mindezeket?
A diák nem felel.
Prof: – A tudomány állítása szerint öt érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák: – Nem, uram.
Prof: – Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: – Nem, uram.
Prof: – Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?
Diák: – Nem uram, attól tartok nem.
Prof: – És mégis hiszel benne?
Diák: – Igen.
Prof: – A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?
Diák: – Semmit. Nekem „csak” HITEM van.
Prof: – Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.

A professzor ezzel befejezettnek tekintette volna a szemléltetést, de a diák nem mozdul.
Diák: – Professzor úr, kérdezhetek valamit?
Prof: – Persze, kérdezz csak.
Diák: – Professzor úr, létezik-e a hő?
Prof: – Igen.
Diák: – És létezik-e a hideg?
Prof: – Igen.
Diák: – Nem, uram, téved! Nem létezik!

Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.
Diák: – Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. -273 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem az ELLENTÉTE a hőnek uram, hanem a HIÁNYA.
Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.
Diák: – És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof: – Igen. Hogyan beszélhetnénk AZ éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák: – Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
Prof: – Tehát, mire akarsz utalni mindezzel, fiatalember?
Diák: – Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof: – Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák: – Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van az élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni.
Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket is megértette volna. Ha a HALÁLT az ÉLET ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte, hanem annak hiánya! És most mondja meg nekem, professzor: Ön azt tanítja a diákjainak, hogy a majmoktól származnak, így van?
Prof: – Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen.
Diák: – Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram?
A professzor megrázza a fejét.
Diák: – Mivel eddig még senki sem látta az evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy Ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor?
Nagy zajongás támad az osztályban.
Diák: – És csak egy utolsó kérdést engedjen meg, professzor úr. Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha az Ön agyát?
Az osztály nevetésben tör ki.
Diák: – Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát? – Mivel nem érkezik válasz, a diák folytatja: – Úgy tűnik, senki sem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak?
A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.
Prof: – Azt hiszem, a hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: – Erről van szó, uram! Ember és Isten között is a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője!"

A professzor neve ismeretlen, a diák állítólag Albert Einstein volt.

 

Forrás: www.monostori.extra.hu

 

 

Miért vagyunk betegek?

 

Az univerzum egyik alaptörvénye értelmében életünk folyamán energiáinknak teljes mértékben kifejeződésre kell jutniuk. Neveltetésünk miatt azonban önmagunknak és képességeinknek csak töredékét tudjuk fejleszteni és kifejeződésre juttatni, jelentős része elfojtásra kerül. Mindaz, amit környezetünk elfogadott, jónak tartott, az személyiségünk részévé vált és mindaz, amit elutasított, rossznak tartott, az elfojtás révén a tudattalanba (árnyékba) került.

Az elfojtás által lenyomott energia felszabadításának egyik módja a kompenzáció vagy kiegyenlítés. Az elfojtó azért találkozik a kiegyenlítővel, hogy elfojtott energiáit általa megélhesse. Ezt a kiegyenlítést sajnos általában fájdalmasan éljük meg. Például akinek nincs hatalma, találkozik az elnyomóval, a visszahúzódó az ügyeskedővel, aki mindent magának akar. Ellentétek vonzzák egymást… Ha elutasítjuk a kiegyenlítővel való találkozást, akkor az energiának más utat kell találnia a kiegyenlítődésre: a testünkben nyilvánul meg, betegség formájában.

Ez azt jelenti, hogy egy betegség mindig valamilyen ki nem élt adottság vagy képesség energetikai kifejeződése. Ezért érdemes megfigyelni, hogy melyik testrész milyen módon érintett a betegségben, mert ezek a szimbólumok nagy segítséget jelenthetnek a gyógyulás útján: megmutatják, miben kell fejlődnünk, mit kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy az egyensúly helyreálljon. Ha hiányzó képességeinket kellő mértékben fejlesztjük, az energetikai egyensúly helyreáll és meggyógyulunk.

Nem állítom, hogy könnyű szembenézni önmagunkkal, a múltunkkal, de ezt az utat nem érdemes megspórolni. Az ember egészsége elsősorban önmagán múlik, nem várhatjuk a gyógyulást kizárólag az orvosoktól. Az ő feladatuk a test gyógyítása, a fizikai szintű jóllét elősegítése. De a teljes egészséghez az egészséges gondolat- és érzelemvilág is hozzátartozik: ez már rajtunk múlik. Ha úgy érezzük, egyedül nem megy, keressünk fel bátran egy képzett tanácsadót vagy terapeutát, aki hatékony segítséget tud nyújtani abban, hogy mit és hogyan lenne érdemes megváltoztatni életvitelünkben. Tégy egy lépést magadért! Ismered a mondást: segíts magadon és Isten is megsegít!

 

Felhasznált irodalom: Wilfried Schütz - Egészség az asztrológia tükrében

Három szó, amely meggyógyítja a rákot


A rák korunk egyik legsúlyosabb és az esetek többségében halálosnak számító betegsége. Kevesek tudnak kigyógyulni belőle és ezeket az eseteket is csodaként tartják számon. Amennyiben ismerjük kialakulásának okait és lelki hátterét és mindazokat a folyamatokat, amelyek idáig vezetnek, akkor három szóra lehet leegyszerűsíteni a megelőzést vagy a gyógyulást: NEM..., kérlek,..., elfogadom.

A rák azokat az embereket sújtja elsősorban, akik képtelenek kiállni önmagukért. Kényszeresen adnak, úgy gondolják, hogy folyamatosan adniuk és szolgálniuk kell azért, hogy szeressék őket. Nem tanulták meg szeretni és elfogadni önmagukat, így azt sem tudják elhinni, hogy mások önmagukért szerethetik őket. A folyamatos és kényszeres adakozással az a legfőbb céljuk, hogy megvásárolják a másik ember szeretetét. Az önbizalomhiányból és a szeretteik elvesztésétől való félelemből fakadó folyamatos, adakozási kényszer, valamint az érdemtelenségből, az önszeretet hiányából adódó kérési és elfogadási képtelenség esetükben egy szélsőséges energia-hiányhoz vezet.

Az energiák folyamatos kifelé történő áramoltatása (adás) és a befelé történő energia áramlás blokkolása (elfogadási képtelenség) vezet oda, hogy hosszú idő alatt az ilyen beállítottságú személy életenergiája olyan szélsőséges módon lecsökken, az immunrendszere olyan mértékben leromlik, hogy a testben folyamatosan jelen lévő sejtek növekedését korlátozó tényezők nem tudnak érvényesülni és egy szélsőséges burjánzás indul meg a szervezet "leggyengébb láncszemében". A korlátok nélküli növekedés - a kiváltó okok megszüntetésének hiányában - mind a gazdaszervezet (emberi test), mind a rákos sejtek pusztulásához vezet.

Az előző mondat a leírt végkifejlet mellett, azonban egy olyan lehetőséget is sugall, amellyel - időben felismerve a kiváltó tényezőket - a megelőzésre, később felismerve azokat, a gyógyulásra is lehetőség van. A lehetőség az, hogy az érintett felismeri a betegséghez vezető lelki hátteret, azt az életfeladatot, amelyet ebben az életében bevállalt és amelyre aktuális betegsége figyelmezteti.

A jelzett életfeladat megoldásához ad kulcsot a szöveg elején már jelzett három szó. Három egyszerű szónak tűnik, de egy nagyon mélyreható, gyökeres változás, szemlélet- és életmódváltás áll a hátterében. Alapvető felismeréseknek, és a felismerések nyomán szükséges gyakorlati lépések sorozatának kell bekövetkezniük, ahhoz, hogy a folyamat megfordítható legyen.

Mélyen eltemetett tudatalatti tartalmaknak kell a felszínre kerülniük, melyek komoly lelki traumák hatására épültek be oda. Olyan önvédelmi reakciók létjogosultságát kell megkérdőjelezni, amelyek eddigi élete során létének és egójának túlélését szolgálták.

Az önbizalom és az önmaga iránt érzett feltétel nélküli szeretet megerősítése mellett le kell számolni azokkal a félelmekkel is, amelyeket meglévő kapcsolatok elvesztése vagy megváltozása iránt érez. El kell engedni azokat a külső "mankókat" (személyek, helyzetek stb.), amelyek - éppen a kialakult kapcsolatokon keresztül - pótszerként szolgáltak a gyenge lábakon álló önbizalma megerősítésére.

Első feladat tehát, hogy meg kell tanulni "NEM"-et mondani, mindazokra helyzetekre, amelyeket az illető maga alakított ki, de ma már elvárásként fogalmazódik meg feléje. Új határokat kell kijelölni. Olyan határokat, amelyek további létét biztosítják.

Magabiztosan vissza kell utasítania mindazokat a feléje sugárzó elvárásokat, amelyeknek egy jó ideje már csak kényszerből vagy félelemből igyekezett megfelelni. Mindazt, amikor "NEM"-et gondolt, de "igen"-t mondott. Új szerződést kell kínálnia mindazoknak a személyeknek, akik eddig e korábbi elvárásrendszer alapján kapcsolódtak hozzá. Amennyiben nem vállalják fel az új játékszabályokat, el kell engedni őket az életéből.

A másik önbizalom-erősítő feladat, hogy meg kell tanulni kérni. Amíg a "NEM"-et mondás az energiák szükségtelen és erőn felüli kiáramlását akadályozza meg, addig a kérés ahhoz nyit utat, hogy mások segítségének elfogadásával meginduljon egy felé irányuló energia-áramlás. Míg az első az energia-mérleg kiadási oldalát csökkenti, addig a kérés a bevételi oldal növelésének lehetőségét biztosítja.

Miért a lehetőségét? Azért, mert valódi energia-áramlás csak akkor következhet be, ha a kérés nyomán adott segítséget el is tudja valaki fogadni. És ezzel jön be a képbe a harmadik szó: az elfogadás. Amennyiben szüksége van rá, akkor kéri és elfogadja a kért segítséget, de akkor is elfogadja az őszinte és önzetlen támogatást, ha azt kérés nélkül ajánlják fel számára.

A kérés és az elfogadás gyakorlásakor ugyanazokkal az - önbizalom-, és önszeretet-hiány okozta -gátakkal fog szembe találkozni, mint a "NEM"-et mondás esetében. Azokban a helyzetekben, amelyekben eddig nem mert kérni és azokkal a személyekkel szemben akik felé szintén soha nem mert igényeket megfogalmazni le kell győznie korábbi félelmeit és ki kell állni vágyai vagy jogos igényei mellett. Az új szerződés ezekre az esetekre is vonatkozik, és az elengedés is, amennyiben a másik fél nem akar a megváltozott feltételeknek eleget tenni.

NEM-et mondás, kérés, elfogadás. Amikor erre az útra lép valaki számos félelemmel kell szembenéznie. Azokkal, amelyekkel szemben eddig homokba dugta a fejét és úgy tett, mintha nem léteznének. Kerülte a konfliktusokat, de ezzel csak azt érte el, hogy a kifelé elkerült ütközés és harc egy másik szinten - önmagában - zajlott le, tartós feszültségeket és belső konfliktust okozva. A belső konfliktusok fizikai tünetekhez, betegségekhez - és ha sokáig húzta - még komolyabb betegségekhez vezettek.

A legelső tünetek felismerésekor az lehet a kérdés: hajlandó-e megoldani a tünetet kiváltó okot, és ezzel megakadályozni a súlyosabb következményeket. A végső stádium kérdése viszont az, hogy mi az erősebb benne, a változástól való félelem vagy az, hogy még ebben az életében megoldja azt az életfeladatot, amelyet felvállalt? Vagy: a változástól fél-e jobban vagy a gyógyíthatatlan rák következményeitől?

Gyökér félelmekkel kell ebben a harcban szembenézni. Félelmekkel, amelyek mindaddig lesznek, amíg nem lesz egész, egészséges. Ezért nem számíthat arra, hogy ezek a félelmek csak úgy elmúlnak. A félelmek mellett és ellenükben kell cselekednie, bátran. Ahogy a sokszor idézett mondás tartja: "Nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki a félelme ellenére mer cselekedni."

Ez sok esetben egyedül nem megy. Kérj... és fogadd el a segítséget.

 

(Forrás: www.ahimre.blogspot.hu)

 

A növekedésről


1) Ha felhagysz a növekedéssel, véged van.

Amikor Longfellow, a költő már idős volt, egy rajongója megkérdezte, hogyan tud továbbra is ilyen szépeket írni. Ő egy közeli almafára mutatott, és ezt válaszolta: „Az a fa nagyon öreg, de sosem láttam szebb virágzást. A fa minden évben egy új ágacskát növeszt, és ezen az új ágon virágok nőnek. Így hát én is igyekszem minden évben kicsit növekedni.”
 

2) A növekedés nem jön könnyen.

Megfeszít, mert tágítani próbál. Kihívás elé állít, hogy újra átgondold azokat a feltételezéseket, melyeket mindig is igaznak hittél. Meg kell fizetned az árát, akár pénzben, akár még barátok elvesztésében is. De, ha elkötelezted magad a növekedésre, nem nyugodhatsz bele a tudatlanságba.
 

3) A növekedés a te felelősséged.

Amikor gyermek voltál, a szüleid voltak felelősek a növekedésedért, de most te vagy érte felelős. Robert Browning költő írta: „Miért másért lennénk a földön, mint hogy növekedjünk?” Mégis, kevesen szánják rá magukat a növekedés folyamatára. Ez azért van, mert a növekedés változást igényel, és mi kényelmetlenül érezzük magunkat azokkal a dolgokkal, amiket a változás hoz.

Gail Sheehy mondta: „Ha nem változtatunk, nem növekszünk, és ha nem növekszünk, akkor nem is élünk igazán. A növekedés biztonságunk átmeneti feladását követeli. Azt jelenti, hogy feladjuk az ismerős, de korlátozó mintákat; a biztonságos, de örömet nem adó munkát; értékeket, melyekben már nem hiszünk; kapcsolatokat, amelyek értelmüket vesztették. Félünk megtenni egy új lépést, pedig éppen az ellenkezőjétől kellene legjobban félnünk.”
 

El tudsz képzelni bármi rosszabbat annál, mint a növekedés nélküli élet?

 

(Forrás: www.maiige.hu)

 

0.011 mp