Egészség és gyógyulás
1. A gyógyulás útján
„Akármelyik testrész gyógyítása csak úgy járhat eredménnyel, ha az egységes egészet kezeljük. Nem gyógyíthatjuk a testet, csak akkor, ha a lelket is gyógyítjuk. Ha azt akarjuk, hogy a fej és a test egészséges legyen, a kezelést az elmén kell kezdenünk, mert manapság azzal követik el az orvosok a legnagyobb hibát, hogy elkülönítik a lelket a testtől.” (Platón)
Az ember természetes állapota az egészség, más szóval a teljesség, a harmónia, az összhang. Az egészség ellentéte a betegség, valaminek a hiánya. Ez a valami pedig nem más, mint a szeretet. Akiben nincs szeretet, az fél. Egészségünk szempontjából a legrombolóbb érzelem a félelem. Aki félelemben éli mindennapjait, az nem lehet boldog, s a boldogtalanság mindig problémákhoz, betegségekhez vezet. Ezek a kihívások azonban nem büntetésként jelennek meg életünkben, hanem válaszként arra, ahogy az életünket éljük, ahogy viselkedünk másokkal, magunkkal. Ezek figyelmeztető jelek, hogy az életünkben valamit rosszul gondolunk, csinálunk, s ideje irányt váltani, ha szeretnénk elkerülni a nagyobb csapásokat. Sajnos általában figyelmen kívül hagyjuk a kisebb, enyhébb jeleket (pl. fejfájás, gyomorbántalmak, gerincfájdalom), legfeljebb a tüneteket igyekszünk enyhíteni, de az okokat nem szüntetjük meg. Ezek után a szervezet kénytelen erősebb jelzést (pl. rák) küldeni, hogy végre odafigyeljünk rá. Tehát a betegséget nem ellenségként kell kezelni, hanem megérteni az üzenetét, s ennek tudatában a megfelelő lépéseket megtenni.
Mit tehetek gyógyulásom érdekében?
Felelősségvállalás
Mindenki képes a teljes gyógyulás elérésére. Ehhez nincs másra szükség, minthogy feltétel nélkül és rendületlenül higgyen a gyógyulásban és önmagában. Képes kell legyen kimondani és elhinni: szeretem magam és készen állok a változásra a gyógyulás érdekében. Ennek előfeltétele, hogy nem tagadom a történteket, hanem elfogadom a kialakult helyzetet. Nagyon fontos, hogy bármilyen hibát követtem is el, ne ostorozzam magam érte, hanem bocsássak meg magamnak és öleljem át magam szeretettel, hiszen mindenki minden helyzetben azt teszi, amit adott pillanatban a legjobbnak tart, és tudomásul kell vennünk, hogy ez néha elég, néha kevés. Döntő fontosságú lépés a gyógyulás útján, hogy mennyire vagyok képes elfogadni és szeretni magam ebben a helyzetben.
Minden betegség esetén nagyon fontos, hogy az ember amellett, hogy elfogadja az orvosi segítséget, találjon legalább egy olyan módszert, amivel gyógyítja önmagát. Sok olyan alternatív kezelés, gyógymód áll már rendelkezésre, amit érdemes kipróbálnia mindenkinek, és nem csak akkor, amikor már baj van. Érdemes több terápiával is megismerkedni, mert egy gyógymód egyéni sikeressége több tényezőtől függ, pl. az ember testi adottságaitól, lelki beállítottságától, hitrendszerétől. Érdemes felfedezni a természetgyógyászat különböző ágait, pl. a reiki, a masszázs, az akupresszúra, az oszteopátia, a meditáció, a virágterápia, a családállítás, a kineziológia, a meseterápia stb. gyógyító hatásait. Ne feledjük: saját egészségünkért és jóllétünkért mi magunk vagyunk felelősek, nem az orvosunk!
Táplálkozás
Az első és legfontosabb dolog, amit megtehetünk magunkért, az szervezetünk teljes méregtelenítése. Miért? Mert a beleinken halad keresztül, rakódik le és szívódik fel a véráramba az összes mérgező anyag, amivel kapcsolatba kerülünk. Ezért nagyon fontos a gyakori méregtelenítés és természetesen, hogy ne mérgezzük tovább szervezetünket egészségtelen ételekkel. A legújabb kutatások szerint az állati fehérjében szegény, természetes szénhidrátokban gazdag étrend az egészséges. A kiegyensúlyozott étrend gyümölcsökből, zöldségfélékből, dióból, magvakból, teljes gabonafélékből, tejtermékekből áll. Kiegészítő ételek a csírázó magvak, hidegen sajtolt növényi olajok, méz. Ételünk minél nagyobb hányada élő táplálék, és a lehető legfrissebb legyen, mert a nyers ételeknek kiváló tisztító hatásuk van az emésztő és kiválasztó rendszerre. Ehhez arra is szükség van, hogy napi 2-3 l tiszta vizet igyunk. Fontos továbbá, hogy ne sietve együnk, mert úgy nem vesszük észre időben, hogy már elég és megterheljük az emésztőrendszerünket. Minél alaposabban rágjuk meg az ételt, mert az is segíti a jobb emésztést és felszívódást. Még valami: mindig nyugodt lelkiállapotban együnk, mert a legegészségesebb étel sem válik a javunkra, ha közben feszültek, haragosak vagyunk és kapkodunk. Hagyjunk időt magunknak és szervezetünknek az emésztés folyamatára. Kezdjük az étkezést asztali áldással, hogy békésebb hangulatban étkezhessünk és a táplálék valóban jóllétünket és egészségünket szolgálja.
Testmozgás
Minden ami él, az mozog. A mozgás az ember számára is fontos, mert jó hatással van a szívre, a keringésre, javítja az anyagcserét, az agy oxigénellátottságát, csökkenti a stressz káros hatásait. Éppen ezért az egészséges élethez nélkülözhetetlen a rendszeres testmozgás. A megfelelő mozgásforma mindenki számára más, ez függ az ember korától, egészségi állapotától, habitusától és érdeklődésétől is. A lényeg, hogy olyan mozgásformát végezzünk, amit szeretünk csinálni, sikerélményt ad, örömmel és energiával tölt fel. Ha csak egy kis sétára futja erőnkből, az is sokat segít, mert minden a friss levegőn és napfényben töltött perc az egészségünket szolgálja.
Lelki gyakorlatok
Az egészségünk megőrzése és helyreállítása szempontjából viszont az a legfontosabb, hogy érzelemvilágunk méregmentes legyen. Ha érzelmileg rendben vagyunk, esélye sincs egyetlen betegségnek sem velünk szemben. Ha lényünket a szeretet hatja át, az megóv minket a bajtól, s segít talpra állni akkor is, ha már megtörtént a baj.
A rák például tipikusan olyan betegség, melynek kialakulása a megoldatlan lelki konfliktusokban és félelmekben gyökerezik. Magyarországon sajnos nagyon kevesen foglalkoznak a betegségek lelki hátterével és azok orvoslásával, melynek következtében gyógyulási esélyük minimálisra csökken. Bízom abban, hogy egyre többen felismerik, mennyire fontos jóllétünk szempontjából, hogy ne csak testünkkel, hanem lelkünkkel is törődjünk, hiszen gondolataink és érzéseink éppúgy lényünk részei és életünk alakítói, mint fizikai testünk.
Sokféle lelki-szellemi gyakorlat létezik, melyek rendszeres gyakorlása révén jelentősen csökkenthetjük, illetve kiiktathatjuk életünkből a kínzó stresszt és a belső feszültségeket. A legelterjedtebb relaxációs gyakorlatok közé tartozik az ima és a meditáció. Sokan élnek még a pozitív gondolkodás ill. megerősítések és a vizualizáció erejével is, de valódi önismeret és önszeretet nélkül egyik módszer sem lesz hatásos. Az ima és a meditáció lecsendesítik az elmét és segítenek rendet tenni az ember belső világában, melynek következtében világosabban látjuk helyzetünket és könnyebben találunk rá az ideális megoldásra, miközben a cselekvéshez szükséges erőt is megleljük magunkban. Találjunk időt lelkünk ápolására, mert ez olyan idő- és energia befektetés, mely sokszorosan megtérül számunkra!
2. Egészség a gyakorlatban
Ahhoz hogy komolyabb vagy régóta tartó, krónikus betegségekből kigyógyulj, meg kell változnod! Ez az egyetlen módja a teljes, betegségmentes életnek. A módszerek csak eszközök és más emberek vagy az orvosok is „csak” segítők. A valódi gyógyító Te vagy. A teljes egészség eléréséhez nem elég ezt vagy azt megtenned fizikai szinten. Saját magadon is dolgoznod kell!
Egészen pontosan 4 lépésen és munkálkodási szinten át valósítható meg mindez. De amíg valaki úgy hiszi, a betegségeknek (csak) fizikai oka van és csak fizikai lépéseket hajlandó megtenni, nem jut semmire. Sajnos mindmáig az emberek többsége egymástól, vagy az általános médiából tájékozódik, amely maga is nagyrészt megrekedt az anyagi szinten. Ezért lenne fontos ezen és ehhez hasonló segítő írásokat minél nagyobb körben terjeszteni.
A teljes gyógyulás folyamatának 4 szintje:
1. Mentális
2. Érzelmi
3. Energetikai
4. Fizikai
I. Mentális: Ez a gondolati szint. Ha az ember felismeri, hogy a gondolatai által idézi elő az életében végbemenő eseményeket, akkor megváltoztatja a gondolatait. Ez személytől függően több-kevesebb időt vehet igénybe, de minden esetben új alapelveket kell saját működési programjába írnia. 3 egyszerű alapelv van, amelyet bárkinek könnyű elfogadnia, mert a valóságban gyökereznek:
1. Az egészség természetes.
2. A szervezet a tökéletes egészségre van „programozva”, engedni kell, hogy helyreállítsa azt.
3. A világon „mindennek” jobb, ha egészséges vagy, és minden ezt támogatja, ha hagyod.
Ezekhez jönnek azok az állítások, amelyeket saját magadnak alkotsz, vagy átveszel máshonnan és a tökéletes egészség helyreállítását segítik.
Azonban ezekben az állításokban nem szerepelhet a betegség, sem a negatív állapot, csakis az egészség és a jó, természetes, kellemes közérzet fogalmai.
„Mert ember nem szolgálhat két urat. Vagy Belzebubot és ördögeit szolgálja, vagy a mi Föld Anyánkat és az Ő angyalait. Vagy a halált szolgálja, vagy az Életet. Bizony mondom néktek, boldogok azok, akik az Élet törvényeit követik és nem a halál ösvényein tévelyegnek. Mert bennük az életerők hatalmassá nőnek és elkerülik a halál pestisét.” (Jézus Krisztus)
II. Érzelmi: A legegyszerűbb akkor, ha valaki ismeri, milyen régebbi élmény vezetett a betegségéhez. Ha nem tudja, akkor a betegséghez tartozó lelki jelentés alapján kell érzelmeit megváltoztatnia. Ehhez nagy segítség pl. A lelki eredetű betegségek lexikona vagy A betegség mint szimbólum című kiadványok. A legfontosabb, hogy „jól érezze magát”. Ehhez elengedhetetlen, hogy magába tekintsen és minden neheztelést, bűntudatot elengedjen, vagyis megbocsásson magának minden hibás cselekedetért. El kell, hogy fogadja saját magát. Meg kell vizsgálnia azt is, akár tudat alatt neheztel e másokra, hibáztat e másokat és nekik is megbocsátani. Az önszeretet és a mások iránti negatív érzések elengedése a legfontosabb a gyógyulási folyamatban, s ehhez járul az adott betegséghez tartozó lelki ok megváltoztatása. A teljes gyógyuláshoz ez elengedhetetlen.
„Amikor örömet érzel, az energiacsatornák nyitva vannak, így akadálytalanul fogadod az Életerőt. Amikor bűntudatod van, hibáztatsz valakit, félelem vagy harag van benned, a csatornák elzáródnak, és ez akadályozza az Életenergia áramlását. A fizikai élet tapasztalata során figyelni kell ezekre a csatornákra, és amennyire csak lehet, nyitva kell tartani azokat.” (Abraham-Hicks)
III. Energetikai: Az egészség a gyakorlatban energiaáramlásodtól függ.
Ahhoz, hogy a szervezet hibátlanul funkcionáljon, biztosítani kell a teljes, zökkenőmentes, kiegyensúlyozott energiaáramlást. Vizuális gyakorlatokkal el kell képzelni ahogy energiatestünk, energiavezetékeink megtisztulnak, majd feltöltődnek új, egészséges energiával. Az új energia pedig harmonikusan, egyenletesen áramlik mindenhol. Gondolatod az indítóerő és az energia viszi véghez a gyógyulás folyamatát. Az energiaközpontokról, energiavezetékekről és az auráról rengeteg információforrás áll rendelkezésre (akár a neten is) segédletként.
IV Fizikai: Ide tartozik a pihenés és mozgás megfelelő egyensúlya, a táplálkozás minősége és az esetlegesen szükséges speciális mozgások, vagy tápanyagok.
Az emberi szervezet működésében az asztrális test bölcsességének nagy szerepe van és ez mindaddig tökéletesen működik, amíg az ember eleget pihen és eleget mozog. Ha felbillen az egyensúly akár a pihenés, akár a mozgás javára, ez a tökéletes rendszer hibázni fog.
Mai technokrata civilizációnkban a mesterséges készítmények miatt, óhatatlanul is rengeteg méreganyag kerülhet a szervezetünkbe. Minden gyógyulási folyamat előfeltétele, hogy megváltoztatott táplálkozásunkkal és elegendő folyadékbevitellel kitisztítsuk a szervezetet.
Ezen a 4 szinten párhuzamosan munkálkodnunk kell ahhoz, hogy valódi, sőt teljes gyógyulás bekövetkezzen. Sajnos az emberek többsége megáll a fizikai szintnél és attól vár eredményt. Néhányan energetikailag is próbálkoznak és azok száma, akik az érzelmi és a mentális szintig eljutnak, nagyon csekély. Ez megmagyarázza azt is, miért van olyan sok beteg ember. Itt hozzá kell tennem, hogy ezalatt nem csak azokat értem, akik most betegek valamivel, hanem akik „normális életet” élnek, dolgoznak, de vannak ilyen-olyan problémáik, amelyekről nem beszélnek, vagy nem vesznek róla tudomást. Az egészség a gyakorlatban maradéktalan, jó közérzetet jelent.
Mire figyeljünk a gyógyulás folyamata alatt?
A legkevesebb időt magára a betegségre kell fordítanunk. „Na jó de mit csináljak, ha fáj?” – kérdezheted. Hacsak nem valami enyhébb fájdalomról van szó, tedd meg a szükséges lépéseket az enyhítésére vagy megszüntetésére. A természetes mód, meditációs, relaxációs technikák mindig jobbak, mint a kémiai. Ha hosszan tartó fájdalmak vannak, akkor mindig valamilyen (sokszor mélyen megbúvó) bűntudatról van szó és a fájdalommal büntetjük magunkat. Ez független attól, hogy ténylegesen „bűn”-e az, amit tettünk, csak az számít, mi helytelennek gondoljuk e. Hosszan tartó fájdalmak esetén fel kell oldoznunk magunkat. Az önelfogadás és önszeretet a legjobb fájdalomcsillapító.
Olyan tevékenységeket kell választanunk, amely kellemes érzéseket ébreszt bennünk és elfeledkezünk a betegségről. Nem azért, hogy ne vegyük komolyan, de így nem hátráltatjuk a természetet a rend helyreállításában, sőt jó közérzetünkkel segítjük. A tevékenység, vagy amire figyelünk, mindig pozitív legyen, vagy legalábbis olyasmi, ami emeli vitalitásunkat, rezgésszintünket. Munka abban az esetben jöhet szóba, ha szívvel-lélekkel csináljuk és örömet okoz. A gyógyulás folyamata örömöt okozó tevékenységek alatt felgyorsul.
Van már sok olyan hanganyag, amelynek a szövege az egészség helyreállítását célozza. A zene szintén segíthet, a relaxációs zenék segítenek ellazulni és befogadóbbá válni a pozitív energiák iránt. Egyéb zenék esetében fontos, hogy olyan stílusok legyenek, amelyek vidámak, jókedvet csinálnak vagy bármi módon emelik a hangulatunkat, de mellőzzük azokat, amelyek melankolikussá, szomorúvá tesznek.
„Minden betegségből, bármely betegségből napok alatt fel tudsz gyógyulni, ha képes vagy elfordítani róla a figyelmedet, és egy másfajta rezgés válik benned meghatározóvá. A gyógyuláshoz szükséges idő pedig kizárólag a zavar mértékétől függ, mert a fizikai testben minden betegség hosszabb idő alatt alakul ki, mint amennyi ahhoz kell, hogy elengedd azt.” (Abraham-Hicks)
Ne adj tápanyagot a betegség(ek)nek! Minél kevesebb figyelemenergiát adsz a problémának annál kevesebb ereje marad. Ha tudod milyen mentális és lelki jellemzők vonzzák az adott betegséget, az ellentétes jellemzőkre fordíts figyelmet és azokat fejleszd! Ez minden esetben elindítja a gyógyulás folyamatát. Az egészség és betegség esetén is érvényesek a hasonlóság törvényei. Válj magad az „egészséggé” így az egészség hajléka leszel.