A család segítő ereje

 

Kedves szomszédom panaszkodott, hogy a fia évek óta nem talál munkát. Ismerem a fiút és azt javasoltam a mamának (nem foglalkozik spirituális dolgokkal), hogy mától kezdve mind a ketten bizakodóan, szeretettel gondoljunk a fiára, aki képes magának munkát találni. Ez egy vasárnapi nap volt. Csütörtökön, négy napra rá, a mama becsöngetett és kissé csodálkozva közli, hogy a gyerek kedden két állásajánlatot kapott és ma már munkába is állt. Két nap, kb. két évvel szemben.


Hogyan lehetséges ez? Gyerekkorában a szülei úgy gondoltak rá, hogy ez a gyerek nem annyira ügyes nem is olyan talpraesett, mint a másik két gyerkőc. Ezt a rezgést ő árasztotta magából, így a szülők és a környezete is ezt érzékelte. Kicsi kora óta tudattalanul, ezzel az önbizalom hiányos rezgéssel, jár kel a világban. Amint bent úgy kint. Hát persze, hogy csak ő nem kap munkát. Minden elutasítással tovább erősíti a régi téveszméjét. A mókuskerék beindul lefelé, egyre mélyebben éli át, a képtelen vagyok (bármire) munkát találni rezgését. A szülei is minden alkalommal, amikor ránéznek, némán vagy hangosan, de közlik vele, hogy valami baj van vele. Váltakozva sajnálják vagy dühösek rá, de semmiképpen sem pozitív érzéssel fordulnak felé. A család, a testvérek, a barátok, a gondolataikkal, a sajnálkozással, az aggodalommal stb. TUDATTALANUL fenntartják a felszínen lévő önértékelési zavarát.
 

Mi történt, amikor megváltoztattuk, mi ketten a vele kapcsolatos gondolatainkat és érzéseinket? Akire pozitívan gondolunk, és szeretet küldünk felé, "veszi az adást”. Az új energia megemeli a rezgését. A magasabb frekvencia hatására megnyílnak az energiacsatornái. A fény teret ad a másik pólusú minőség kiáradásának. Hogy milyen változást okoz benne, az már az Univerzum és az ő kettőjük dolga.
 

A környezetünkben megfigyelhetjük önmagunkat. Milyen "szerepet" játszottunk eddig? A régi bevésődéseket a MOST-ban átírhatjuk! Senki sem hibás, nincs vita, nincs vádaskodás. Magunkon, belül változtatunk és a világunk csendben átalakul!! Ez az új világ sokkal jobban tetszik nekem! Imádok így ÉLNI!

 

Forrás: angyalokhaza.hupont.hu

 

0.02 mp