A depresszió, mint a neve is mutatja, nyomás nélkülit, lenyomottat jelent (de-nélkül, el; presszió-nyomás) és mindez az életenergiákra vonatkozik. Ahogy azt Dahlke is megfogalmazta, a vitális energiák tartósan nem nyomhatóak el, és nyomásként visszatérnek. Amit hosszú ideig elnyomnak, az nyomaszt, amit pedig sokáig elfojtanak, az szorongat. Így már rögtön érthetővé válik a depresszió során sokszor fellépő agresszió, amelyet rendre saját maguk ellen fordítanak az érintettek.

A depressziót úgy is lehet értelmezni, hogy mindenféle nyomástól el, azaz kikényszeríti az ellazulást és elengedést testi szinten. A gond az, hogy általában a depressziós személy az ellazulás helyett tudattalanul elhagyja magát. Mind testileg, mind lelkileg, annyira, hogy szinte semmilyen életenergiát nem érez önmagában. Valójában halottnak tetteti magát, egyfajta nem végrehajtott öngyilkosság ez.

Az orvostudomány tablettákkal nyomja el, és tünetet kezel. Néha életet menthet ugyan, de magát a depressziót nem gyógyítja meg. Nem alakulhat ki betegség mentális és érzelmi érintettség nélkül.

Azt kell megnézni, hogy mire akar megtanítani, hogy mi a betegség üzenete a számunkra. Személyiségünkben, gondolatainkban, élethelyzetünkben mi az, amin változtatni kell(ene). Amint az ok megvan, a betegség kioltja saját magát, felszámolja magát s megszűnik.

A betegség mindig csak tükör, hogy megláthassuk, mi az a tudati blokk, amit fel kell oldanunk, mi az, amiben meg kell változnunk.
A depresszió olyan, mint egy vészfék: lelassít, ha túl gyorsan száguldasz, ha rossz irányba mész. Ütköztet önmagaddal, megmutatja a magányodat és szembesít az elmúlással, a halállal.

A jó oldala, hogy végre ismét középpontba helyezheted a saját életedet, és rengeteg időt kapsz, amit önmagaddal tölthetsz, ha szomorúság ért, teret enged a szomorúságodnak, bánatodnak azzal, hogy egész egyszerűen csak létezel és semmi sürgető nem történik körülötted.

A hegyre a mélyből vezet az út, majd a csúcsról ismét le, a mélybe. Így van ez az életünkkel is. A boldogságot beárnyékolja a szomorúság, de a borút majd ismét derű követi.

Amikor önmagaddal szembesülsz ez a legnagyobb katarzis. Amikor felfedezed a lelked legmélyebb, legsötétebb bugyrát is, amikor leszállsz önmagad legmélyére. Ha ide eljutsz, lerázhatsz magadról minden béklyót és más emberként, újjászületve tudsz innen a felszínre törni.

Lelki szenvedéseink legfőbb oka az önsajnálat. Történik az életünkben valami, ami haragot, elutasítottságot, megbántottságot, veszteségérzést vált ki belőlünk. A gondolat nagyon bánt minket, rosszul esik, rágódunk rajta és jól elraktározzuk a harag és a csalódottság érzését. És elkezdjük magunkat sajnálni. Egészen szomorúakká válunk, az életünket már-már elviselhetetlennek, kibírhatatlannak érezzük. Ahogy növekszik bennünk a veszteség és a csalódottság érzése, úgy válik egyre kilátástalanabbá a megoldás. És máris megérkeztünk. Itt is van, a depresszió.

Ne hagyd, hogy legyűrjön az önsajnálat! Az igazság fáj, de enélkül nem megy!

1. Ismerd fel az önsajnálatodat!
2. Nevezd meg, mondd ki hangosan!
3. Erőmerítés és győzelem az önsajnálat felett.
4. Adj hálát! (Bárkinek vagy bárminek, amiben hiszel.)
5. Mozogj! Menj ki a szabadba!
6. Fizikai aktivitás.
7. Zenehallgatás. Olyan zenék, melyekből árad az Élet.

Ha megszelídíted a haragodat, ha eltolod magadtól és megvizsgálod, rá fogsz jönni arra a néha kellemetlen tényre, hogy bizony a téged ért kritikának valamennyi valóságalapja van. Adj hálát, vedd számba, mi mindenért lehetsz hálás! Kezdetnek az is jó, ha azt veszed sorra, mennyi minden szolgálja a kényelmedet, a szórakozásodat, a jólétedet,- máris rájöhettél, hogy sokkal több jó vesz körül, mint rossz.
A hála energiát mozgósít, feloldja a negatív gondolatokat.

Ne feledd: a választás a te kezedben van. Élsz-e vele?

Írta: Hegyi Éva Mónika

Forrás: www.lelekletra.hu