A megvilágosodás nem más, mint önmagunk teljes elfogadása, szeretete. Régóta halljuk már sokfelől: szeresd magad. A legújabb spirituális vonal szerint a megvilágosodás nem más, mint önmagunk teljes, azaz minden pillanatban, minden helyzetben való elfogadása.

Pár évtizede Jung azt mondta, az álomban mindenki mi magunk vagyunk. A tudatosan gondolkodók vallják, hogy nem csak az álomban, hanem itt a fizikai valóságban is minden embertársunk nekünk is egy darabkánk, és tükrünk. Ugyanannak az anyagnak vagyunk a részei, és minden, ami a másikban ott van, valahol bennünk is megtalálható. (Mikor azt mondjuk, hogy mindegy, valójában azért igaz, mert mind EGY.)

A többi ember kiválóan megmutatja azt is, hogy mennyire vagyunk képesek szeretni magunkat, hol állunk önmagunk elfogadásában, hiszen már kiskorunk óra tudjuk: „aki mondja másnak, az mondja magának.” Vagyis, bárki, aki irritál, az csak felszínre hozza (tükrözi) azt a valamit, amit magunkban nem fogadtunk el. Úgyhogy ezáltal is folyamatosan lehet a saját megvilágosodásunkon, azaz elfogadásunkon dolgozni. Úgy szoktam mondani, ha bárki, vagy bármi benyom bennünk egy gombot, azaz intenzív érzéseket, indulatokat hoz föl, az is csak minket mutat meg.

Úgyhogy örüljünk, ha megbántanak minket, mert azt ez azt üzeni: még mindig elhisszük, hogy nem vagyunk elég jók. És örüljünk annak is, ha zavarba jövünk, mert megláthatjuk: még zavar van bennünk. Pedig az a helyzet, hogy a lét minden pillanatában épp elég jók-rosszak, megfelelőek vagyunk, vagyis éppen azok, akik képesek vagyunk lenni. Van egy olyan mélység, ahol nincs se jó, se rossz, minden csak egy tapasztalás. Az, ami. Az, aki. Vagyok, aki vagyok.