Egy igazán működő (és most direkt nem hangsúlyozom ki, hogy jól működő, mert elvárásokkal és ideákkal kerülnénk szembe) párkapcsolat onnan indul, hogy a benne lévő személyek milyen viszonyt táplálnak magukkal szemben. Egy párkapcsolat működő képessége mindig centrális szintről indul, vagyis a benne résztvevők, mennyire képesek a párkapcsolaton kívül, mint autonóm személyiségek megélni önmagukat. Mennyire fogadják el a lelküknek (és persze a testüknek) azon területeit, amit szívesen látnak és láttatnak, és azt, amit tudatosan, vagy tudattalanul az árnyékban tartanak. Mennyire tartják magukat „okénak”.

A következő szint, hogy milyen az viszonyulásuk az ellentétes nemhez, mennyire tartja okénak, vagy nem okénak őket. Mi az a kialakult hiedelem rendszer, ami alapján szemléli az ellenkező nem tagjait. Ezek a sémák már egészen kis gyermekkorban kialakulnak és rögzülnek. Ehhez a mintát a saját nemű szülő szolgáltatja. Az általa felállított hit és szabályrendszer, ami beépül a gyermekbe. Amit az azonos nemű szülő kifejez, egyrészt verbálisan az ellenkező nemmel kapcsolatosan, másrészt az ezt megerősítő vagy esetleg ennek ellentmondó nonverbális üzenetek által közvetít a gyermek felé. A gyermekben a minták és sémák kialakulása a szülő metakommunikációja által szolgáltatott üzeneteknek megfelelően történik. Ha a gyermek ellentmondást érez a között, amit a szülő mond, és amit a testével kommunikál, akkor az utóbbit fogja valóságként kezelni.

A harmadik szint, hogy a kapcsolatban a felek, mint nő és férfi legyenek jelen egymás számára. Ez azért is nagyon fontos, mert a későbbiekben a saját szülői minőségüket és hitelességüket is meg fogja határozni, hogy mennyire érzik ebben a tekintetben is megalapozottnak saját magukat. Sajnos az esetek többségében itt komoly problémák vannak. A kapcsolatban azt szeretnék a felek bepótolni, illetve a partnerükkel bepótoltatni, amit saját szüleiktől nem kaptak meg. Ahol a férj anyának szólítja a feleségét, és a feleség apának a férjét, ott nyilvánvalóvá válik az egymására osztott szerep és az ezzel járó elvárási rendszer is. Ennek következményeként a kapcsolat egy szimbiotikus jelleget vesz fel, amiben a felek gyakorlatilag egymásból élnek. Olyan játszmák szerint élik a párkapcsolatukat, mint amilyeneket otthon a szüleik egymással, és velük, mint gyerekkel „játszottak” miközben a szereposztást folyamatosan cserélik egymás között.

A negyedik szint az intimitás, ami valójában magába foglalja az előző három szintet. Akkor tud valaki kellő nyitottsággal közeledni a másikhoz, ha saját magával képes „intim” viszonyba kerülni. Kiegyensúlyozott testképpel rendelkezik, megalapozottnak érzi a nemi identitását, képes ezt szorongás nélkül felvállalni a partnerével szemben, valamint az ellenkező nemet is előítélettől mentesen képes látni. Mindkét fél számára kielégítő intim kapcsolat akkor tud kialakulni, ha mint nőként, és mint férfiként tekintenek egymásra és nem, mint egy tápláló anyára és biztonságot nyújtó apára.

A téma annyira részletes és átfogó problémakört tárna fel előttünk, ha szeretnénk minden apró momentumot átvilágítani, hogy erre jelenleg nem vállalkoznék. Azonban a fenti gondolatokkal mégis igyekeztem azokat a legfontosabb pilléreket nevükön nevezni, amik a mestergerendái egy párkapcsolat stabilitásának. Amennyiben a kapcsolat, és a benne szereplők rendezettsége adott ezeken a területeken akkor az erre épülő további részek, mint az együtt töltött minőségi idő, az érintés fontossága, az elismerő szavak, az ajándékozás és a szívességek tovább építik a párkapcsolatot a teljes kivirágzás felé. Záró gondolatként kijelenthetjük, hogy egy működő párkapcsolat létrehozása és fenntartása folyamatos „munkát” igényel a résztvevőktől. Nem elég egyszer útjára bocsátani a szerelem hajóját, azt folyamatosan karban is kell tartani.

Cserven Gábor írása

Forrás: www.almamag.hu