„Egy időben volt egy kis könyvkereskedésem. Egy napon belépett hozzám egy ember, és azt mondta, megtanít pénzt csinálni. „Mindenki, aki belép ezen az ajtón – mondta -, potenciális vásárló. Ezt kell magában mondogatnia, valahányszor belép valaki az üzletbe: lehetséges vásárló, lehetséges vásárló.”

Számomra túlságosan haszonelvűnek hangzottak a szavai. Voltaképp azt tanácsolta, hogy minden emberre úgy tekintsek, mintha gyalog lenne a sakkjátszmámban. Imádkoztam, és a következő szavakat kaptam: „A boltod – templom.” A templom ezoterikus értelemben a lelkek találkozását jelenti, ami nem külső, hanem belső síkon történik. Az emberek nem azért lépnek be az üzletünkbe, hogy mi kapjunk valamit. Azért küldik őket hozzánk, hogy szeretetet adjunk nekik.

Miután elmondtam az imát, és megéreztem, hogy a boltom templom, azt is megértettem: az egyetlen dolgom, hogy szeressem azokat az embereket, akik betérnek hozzám. És így is tettem: valahányszor belépett egy vásárló, csendben megáldottam. Nem vásárolt mindig mindenki, aki bejött a boltba, de az emberek kezdtek úgy nézni rám, mint a saját könyvkereskedőjükre. Vonzotta őket a békés légkör. Bár az eredetét nem ismerték, megérezték a feléjük irányuló szeretetet.

Mindig csodálkozom, amikor egy üzletbe lépve azt tapasztalom, hogy az eladók barátságtalanok, mintha csak szívességet tennének a vásárlóknak azzal, hogy ott vannak. A barátságtalan viselkedés rombolja a világ érzelmi szerkezetét. Ahol felnőttem, ott nem jártunk olyan boltokba, ahol nem volt jó bent lenni.”

(Részlet Marianne Williamson Visszatérés a szeretethez című könyvéből.)