A telihold és kapcsolataink
A következő néhány hétben egyre drasztikusabb módszerekkel kényszerítenek bennünket a múlt, illetve múltbéli kapcsolataink lezárására. Gyakoriak a közúti- és háztartási balesetek, ami pihenésre és gondolkodásra kényszerít bennünket. Elvesznek, elromlanak olyan tárgyak, amiket a múltból őrizgetünk, és olyan emberhez vagy élethelyzethez köthetők, amit még mindig nem vagyunk hajlandóak elengedni. Szintén megfigyelhető az, hogy alig van olyan ember, akinek ne lennének mozgásszervi fájdalmai. Gyakoriak a gerinc- és hátfájdalmak, nyaki- és derékpanaszok, izomcsomók, húzódások, lábak és karok panaszai. Azt gondolom, hogy a duális világ sztereotípiái már nem állják meg a helyüket. Azt, hogy egy tünet mire hívja fel a figyelmed, csak Te tudhatod, nem a szakkönyvek. Pihenj meg kicsit, fordulj befelé és kérdezd meg a lelkedet, mit akar üzenni Neked az adott tünet.
Aki eddig még nem tette, valóban eljött az ideje befelé fordulni. A külvilág gondjai helyett, a saját életünk megoldásán dolgozzunk. A világ majd foglalkozik magával. A telihold különösen felfokozza az energiákat, érdemes magunkra szánni ezt a napot. Kicsit lazítsunk, és kérdezzük meg lelkünket, mik azok a dolgok, amiket szélnek kell eresztenünk? Kik azok az emberek, akiket ideje elengednünk? Itt az idő, hogy végleg lezárjunk dolgokat. Van-e bárki, akinek még nem bocsátottál meg? Arra kérlek, önmagad is vedd számításba. Sokkal könnyebb megbocsátani másoknak, míg megküzdeni saját bűntudatunkkal. De tartsd szem előtt, hogy a múlt, az elmúlt. Bármit is tettél, visszacsinálni már nem lehet. A lényeg, hogy tanulj belőle, s ha úgy érzed, nem cselekedtél megfelelően, bocsáss meg magadnak. Akkor, abban a pillanatban azt érezted helyesnek. Talán ez azért volt, mert ezt vállaltad. A két léleknek erre volt szerződése. Lépj túl rajta, s döntsd el, többet nem teszel ilyet. A megbocsátás feloldoz, a lelket szabaddá és szárnyalóvá teszi. A bűntudat az egyik legerősebb érzés. Amíg ez a részünk, csak olyan embereket vagyunk képesek bevonzani és észrevenni, akik ezt erősítik bennünk. Ideje hát elengedni. Csak Te szabadíthatod meg saját lelked, senki más!
Érdemes ezen a napon elengedő meditációkat gyakorlatokat végezni. Tegyük ezt meg volt partnereinkkel, hogy szabadon élhessük meg a szerelmet. Míg mindenféle szálakkal, tudatlanul kötjük magunkat a múltból emberekhez, addig esélyünk sincs a boldogságra. Ha megszakítjuk ezeket a kötődéseket, felszabadul rengeteg energiánk és helyet adunk az újnak. Itt az idő a lezárásra! Ha erre tudatosak vagyunk, kevésbé fog fájni, mintha az élet egyre drasztikusabban kényszerít ennek megtételére.
Zavarodottnak, hirtelennek és gyorsnak érzékelhetjük magunk körül az eseményeket, de ha elfogadjuk, hogy ez része egy nagyobb tervnek, része a tisztulásnak, akkor könnyebben viseljünk majd.
Írta: Mohácsi Viktória
Forrás: Útmutató a Léleknek Facebook oldal