Az újrakezdés végigvonul egész életünkön.  Egy új kezdet könnyen elbizonytalaníthat minket, hiszen el kell hagynunk azt a biztonságos zónát, melyben eddig éltünk, és új, ismeretlen területre kell lépnünk. A változás nem könnyű feladat, hiszen alapvető beállítódásainkat, önképünket, szokásainkat is érinti, melyeket nehéz megváltoztatni. Ilyenkor nagy segítséget jelenthet, ha élettörténetünk segítségével rálátást kapunk arra, milyen sok mindenre képesek vagyunk, mennyi mindent sikeresen megoldottunk már, milyen mélyről is talpra álltunk már. Nem a semmiből indulunk, van mire építkeznünk, van kire számítanunk.

Az élet folyamatos változás és fejlődés: van amikor jól mennek a dolgaink, termékenyek vagyunk és kiteljesedünk, és van amikor beszűkülnek a lehetőségeink, veszteség ér minket, válságba kerülünk és nem látjuk a kiutat. Életutunk így kényszerít minket folyamatos fejlődésre. A fejlődéshez azonban a külső nyomás nem elegendő, mert ez egy fajta belső érés eredményeként születik meg. Ezért szükségünk van az elmélyülésre, a tapasztalok önálló feldolgozására, a visszahúzó dolgok elengedésére és az új, előrevivő dolgok befogadására ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Ezt a pozitív változást elősegítő önismereti munkát élettörténetünk átdolgozása jelentős mértékben megkönnyítheti.

Az élettörténettel való foglalkozás során ugyanis a múlt dolgai új megvilágításba kerülhetnek. Ha képesek vagyunk egy kis távolságból szemlélni élettörténetünket, új aspektusokat fedezhetünk fel benne, új fényben látjuk, melynek következtében kialakulhat egy új hozzáállás. Az emlékezés során új erőforrásokat fedezhetünk fel. Régen használt tudás, egykor jól működő képességek, érdeklődési területek, szemléletmódok, kapcsolatok kerülhetnek újra előtérbe. Sokakkal előfordul, hogy ezeket a régi, elhagyott dolgokat újra integrálják életükbe, énjükbe. Így válhat az élettörténeti munka a bátorítás és az erőmerítés forrásává.