Életszabályok
Tanácsok és bölcs mondások a felebaráti szeretet alkalmazására a mindennapi életben

Senkit sem szidtak még jóvá.
Vedd észre, és dicsérd meg a másikban a jót, így tudod a jóra segíteni.
Adott helyzetben ne ideális, hanem reális megoldást keress.
A másikat megváltoztatni úgysem tudod, mert az alaptermészetét senki nem tudja megváltoztatni, tehát el kell fogadni olyannak, amilyen.
Ne kívánj többet a másiktól, mint amire valóban – lélektanilag-fizikailag – képes.
Az egyenlőség – testvérek, házastársak stb. – nem azt jelenti, hogy mindenben ugyanannyit kell nyújtaniuk, vállalniuk, mint a másiknak, hanem azt, hogy mindenki mindent megtesz, ami tőle telik.
Adott helyzetben így is, úgy is el kell végeznem a feladatomat, ami a másiktól rám maradt. Ha pedig már el kell végeznem, ne tegyem saját magam számára pokollá azzal, hogy duzzogok, méltatlankodom, és a másikat hibáztatom.
Ne meggyőzni, hanem megnyerni akard társadat.
Terveid, elgondolásaid ne erőltesd rá a másikra, hanem inkább tedd számára is kívánatossá.
Jaj annak, akinek a szeretettel szemben igaza van, aki a maga igazára hivatkozik akkor, amikor szeretetből áldozatot kellene vállalnia.
Úgy akard a jót a másiknak, hogy jónak tartsa ő is, amit neki akarsz.
Légy mindig szolgálatkész, de ne szolgalelkű.
Amit felebarátod jó szívvel ad, azt ne utasítsd vissza.
Tanulj meg elfogadni.
Légy optimista szemléletű, lásd meg mindenben a jót, ne keseregj a rossz miatt.
Legyen türelmed meghallgatni a másikat.
Örökös panaszkodással ne tedd magad elviselhetetlenné.
Veszekedésre békülés legyen a válaszod, sose provokáld a másikat.
Úgy beszélj a másikról, ahogy szeretnéd, hogy rólad beszéljenek.
Úgy beszélj a másik háta mögött, mintha ő is ott lenne. Úgyis visszamondják.
Legtöbbször figyelmetlenségünkkel bántjuk meg egymást. Ne vedd zokon, ha figyelmeztetnek, és tanulj figyelmetlenségedből.
Sose idézzétek eszetekbe a már megbocsátott bántalmakat.
Sose emlegessétek a már feledésbe ment kárt és sérelmet.