Anyámból és apámból vagyok és egy kicsit több...

Ezért ahhoz, hogy önmagamat elfogadjam, el kell fogadjam azokat is, akiknek az életemet köszönhetem, azaz a szüleimet. Ahhoz, hogy őket elfogadjuk, hosszú, fáradságos út vezet, de ezt az utat be kell járni, nem lehet megspórolni. Aki elutasítja, haragszik szüleire, az önmagára is éppúgy neheztel, haragszik. Talán nem látja tudatosan, de önmagát mérgezi ezekkel az érzésekkel, megélésekkel.

„A múlt elmúlt” szoktuk mondani, és ez így is van! Meg kell tanulnunk a jelenben élni! Meg kell értenünk, látnunk és tapasztalnunk kell, hogy mindaz, amit a múltból cipelünk, csakis a mi belső világunkban létezik. Nincs már valóság alapja, mégis hat életünkre. Ebből kiindulva lettünk azok, akik vagyunk, jutottunk oda ahol most tartunk. A múlt eddig elkísért minket és mi most tudatosan tovább léphetünk. Elindulhatunk jelenünkbe, hogy megírjuk jövőnket…

Ahhoz, hogy ez megtörténjen meg kell értenünk felmenőink életét, hogy mit miért tettek és nem tettek meg, hogy mire voltak és mire nem voltak képesek. Csakis a megértésen keresztül képes a mai kor embere továbblépni. E nélkül nem megy! Ahhoz, hogy megértsünk valamit, meg kell tanuljuk hogyan működik. Meg kell tanuljuk az univerzális törvényeket és benne magát az embert, mint részek összességét, érzelmeket, gondolatokat, cselekedeteket. Fontos a megértés azért is, mert csak általa lehetséges a szívből jövő megbocsátás.

Meg kell értsd, hogy soha semmi nem véletlen és nem véletlenül kerülsz egy adott helyzetbe. Valamiért szükséged volt rá, hogy az adott helyzetet, adott emberekkel megéljed. Megláthattad, hogy ő mit tesz abban a helyzetben és azt gondolhattad, hogy te nem ezt tennéd, másként kellett volna, megítélhetted, megbüntethetted. Azt hitted, hogy őt bünteted, őt utasítod el, de lassan ráébredsz, hogy tulajdonképpen magadat zártad ki ezekből a helyzetekből, ezeknek az embereknek az életéből a meg nem értéseddel.

Egyedül maradtál, kívül rekedtél, de legalább most már senki nem bánthat. De így szeretni sem tudnak! Nincs ember, aki elérhetne, mert te nem engeded! Mert nem eléggé olyan, amilyennek te szeretnéd, nem úgy beszél és cselekszik, amivel te egyetértesz. Egyet ne felejts el! Az az ő élete! Csakis ő felel érte! Minden megtett és meg nem tett cselekedetért, szóért, érzelemért csak ő felel! Még valami: amíg őt figyeled, ki vigyázza a te életedet? Térj vissza önmagadba, a saját életedbe, tedd rendbe!

Akard megérteni a múltat, akard megismerni a benne részt vevő embereket és eseményeket! Akard, hogy a tiéddé váljon, hiszen a te életed! Engedd meg a közelséget annak, aki közösséget vállalt veled! Érkezzünk meg családunkba tudatosan, adjunk lehetőségek a benne élőknek, hogy kifejezzék önmagukat, saját akaratukat, identitásukat. Érezd meg az erőt, melyet csak így birtokolhatsz! Őseid ereje megillet téged, fogadd el és élj vele!

Az elfogadás nem azt jelenti, hogy egyetértek azzal, amit tettél, azt jelenti, hogy elfogadom azt aki vagy, és tisztán látom, hogy ott, akkor nem voltál többre képes, de meghagyom annak esélyét, hogy te is felismerd önmagad, változz, fejlődj és egyszer magadtól elém állj és azt mondd: nagyon sajnálom, de nem voltam többre képes!



Írta: Váradi Andrea