Képtelen vagy tenni magadért?


Megfigyelted, hogy a családban második gyermekkel, egy kicsit másképp bánnak a szülők? Az idősebb gyereket úgy szocializálják, hogy te vagy a nagyobb az erősebb az okosabb, ezért vigyázz a kisebbre mivel ő erre még képtelen. Máris kiosztották a szerepeket. A család tudattalanjában a kicsi mindig a gyámoltalanabb marad. A kisgyermek kételkedés nélkül elhiszi ezt magáról, mivel a szülőre „Istenként” tekint. Elhangzik a néma kiáltás, segíts nekem hiszen én képtelen vagyok segíteni magamon.. Egész gyerekkorában azt érzi a lába nyomába sem ér, az ő nagy, erős és okos testvérének.
 

Láttál olyan családot, ahol a kisebb gyerek a szülei nyakán maradt, akár fizikálisan, akár energetikailag? Állandóan támogatni kell szegényt, mert képtelen segíteni magán. A láthatatlan energetikai kötelék automatikusan működik. Ez mindkét fél számára teher, de senki nem tudja, hogy miért van így és hogyan lehet ezt megszüntetni. Miért lesz valaki ilyen ember? Senki sem hibás! Leszületésünkkel a megoldandók listáján magunkkal hoztuk. A családba is fellelhető, vizsgáljuk meg a felmenőket.
 

A duális világra jellemzően mindkét minőség bennünk van. A helyzettől és a félelem nagyságától függ, hogy melyiket működtetjük. A szorongás leblokkol minden energetikai folyamatot és valóban képtelenekké válunk... Ilyenkor kifogásokat gyártunk és (vagy) bekapcsolunk egy tudattalan menekülési stratégiát (megbetegszünk). Az életben, van, amit meg lehet úszni, és van, amit nem. Azt tapasztaltam, hogy ez a típus nincs jóba az ÉLETTEL, csak TÚLÉLNI akar. Ő az, akinek mindig félig üres a pohara! Ez nem jó, vagy rossz ez VAN, ezt „kell” szeretni. Szó szerint!!
 

Te is ebbe a csapatba játszol? A jó hír , hogy nem kell tovább így élned! A félelmet, aggodalmat meg lehet szüntetni a figyelmed és az elfogadásod által. Tudatosítsd mikor, miben akadályozott meg ez tudattalan hitrendszer? Hányszor gondoltad ezt: félek ez nekem nem sikerül, KÉPTELEN vagyok rá? Most állj bele és éld át a szorongást, a félelmet. Ez a tudatos megélés, a világ legegyszerűbb energetikai blokkoldása, néhány perc alatt megszűnik, annyi amennyi most átalakítható. Hányszor kell megtenni, hogy a félelem végleg megszűnjön? Ahányszor csak felbukkan. Sokszor!! Legyél éber, mindig csípd nyakon. Hidd el KÉPES vagy rá!

 

Forrás: angyalokhaza.hupont.hu

 

0.015 mp