Mit értünk spiritualitás alatt? Első lépésként azt, amikor valaki belső világával lényével is foglalkozik. Olyan módon él, hogy megpróbálja megtanulni, hogy melyik érzés honnan ered, mit akar közölni, melyik jön az értelemtől, melyik a vágytól és melyik az intuíciótól. Megtanul tudatosan mozogni érzésvilágában és ezen keresztül uralni az életét.

Tulajdonképpen, ha a külső és belső tudás bölcsesség kéz a kézben jár, csak akkor képes az ember tökéletes döntéseket hozni. Addig ki van szolgáltatva a vágyak kísértéseinek, a gondolatok tévedéseinek. Az intuíció teszi az embert tökéletessé. Az értelem az intuíció üzenetét sohasem kérdőjelezi meg, minden egyebet igen. Az intuitív értelem minden ember rendelkezésére áll, de csak a gondolatai mögött, illetve azok nélküli állapotában. Az ember tehát egy csodálatos eszközzel áldatott meg, az értelemmel, mely működése által elválasztja az embert a még csodálatosabb képességétől, az intuíciótól. Ezért az ember kell találjon egy módot arra, hogy mindkét képességét helyesen tudja használni.

A spirituális ember megpróbálja életvitelén keresztül az egységet élni, vagyis nem határolódik el másoktól, mert látja és érzi, hogy bennünk, emberekben ezerszer annyi közös dolog van, ami összekapcsol minket, mint amennyi szétválaszt. Ha értelmünkkel vizsgáljuk az életet, akkor mindig a különbségeket helyezzük előtérbe, ezáltal kizárunk másokat az életünkből, ugyanakkor magunkat is bezárjuk, és minél beszűkültebb az ego, annál inkább szenvedünk. Minél több tőled idegen dolgot zársz ki magadból, minél több más felfogású, kultúrájú vagy nemzetiségű embertől tartod (érzelmileg) távol magad, annál nagyobb az esély arra, hogy szenvedni fogsz beszorulva szűk világodba. Az ember pedig olyan lény, aki csak a (belső) tágasságban tud beteljesedni.

A spiritualitás az egocentrizmus ellentéte. Az ego az értelem terméke, természetünk, nevelésünk eredménye. Értelmünk elvakít minket, kizár valamiből, ami mi magunk vagyunk. Mihelyt azonban feladjuk – pl hipnózis folyamán – rögtön tágasabb tudatnak örvendhetünk. Egy tudat-börtönben élünk, korlátozott térben és időben, meghatározott mértékű szabad akarattal, mely elhiteti velünk, hogy tökéletes szabadságban létezünk és életvitelünket mi magunk irányítjuk.

A spiritualitás azt a meggyőződést sugallja nekünk, hogy mi, emberek egy közös forrásból eredünk. Ez azért valósul meg az egyénben, mert az ember az önmagában felfedezett belső, határtalan teret másokban is észreveszi, önmagát fedezi fel másokban, egységet érez velük. A spiritualitás üzenete az ember elválaszthatatlansága az egésztől, mind az emberiséget, mind a természetet illetően. Ha boldogan akarunk élni, nem élhetünk önmagunknak, mert akkor akarva-akaratlanul a szenvedésnek élünk. Persze bátorság kell ahhoz, hogy kiállj és az általános, megrögzött világszemlélettel ellentétesen élj.

A spiritualitás egy életmód, nem egy vallás. A vallásban az ember féli Istent vagy könyörög hozzá, mert Isten nagysága számára felmérhetetlen, a spiritualitásban az ember Istent, mint sajátját magához öleli, hiszen az Ő szeretetét magában érzi. A vallásban az ember felnéz Istenre, a spiritualitásban Isten partnere, segítője itt a Földön.

A spiritualitás minden élőlényt az Isten-tudathoz vezető út különböző szakaszain lát haladni. A spirituális embernek a jobbá válás, a tudati fejlődés, önmaga meghaladása az egyéni célja. A spiritualitás nem másokkal történő összehasonlítás, versengés, hanem saját énünk egyéni, folytonos túlszárnyalása. A spiritualitás nem zár ki semmifajta vallást, mert attól független. Tehát nem kell vallásodat feladd, hogy spirituális életmódot folytass.

Gunagriha Sorsnavigátor című könyve alapján.