A mennyei felismerések

Az Első Felismerés  

A kritikus tömeg

Az Első Felismerés kimondja, hogy az emberi kultúrában spirituális ébredés megy végbe: elérte a kritikus értéket azoknak az embereknek a tömege, akik életüket spirituális fejlődésnek tekintik, olyan utazásnak, amelyet rejtélyes véletlenek irányítanak.

A Második Felismerés

A tág jelen

A Második Felismerés kijelenti, hogy az ébredés egy új, teljesebb világkép kialakulását jelenti, amely átveszi az öt évszázad óta elfogadott, világi jellegű, a túlélésre és a kényelemre összpontosító szemléletet. A technikai fejlődés előtérbe kerülése fontos szakasz volt ugyan, ám miután ráébredtünk a véletlenek fontosságára, nyitottá válunk az ember életének valódi célja, a világ igazi mibenléte iránt.

A Harmadik Felismerés

Az energia

Megtapasztaljuk, hogy nem anyagi jellegű, hanem dinamikus, eleven energiából álló világban élünk. Minden, ami létezik, szent energiamezőből épül fel, amit érzékelni és intuitív módon felfogni is képesek vagyunk. Ezen túlmenően mi, emberek ki is tudjuk vetíteni energiánkat – azáltal, hogy figyelmünket a kívánt irányba fordítjuk (ahol a figyelem, ott az energia). Ily módon befolyást gyakorlunk a többi energiarendszerre, és gyakorítja a véletlenek előfordulását életünkben.

A Negyedik Felismerés

Harc a hatalomért

Az emberek sajnos gyakran elszakítják magukat az energia kiapadhatatlan ősforrásától, ezért gyengének és bizonytalannak érzik magukat. Valami módon mégis energiát akarunk nyerni, ezért manipulálni kezdjük a többi ember annak érdekében, hogy figyelmet – és ezáltal energiát – szenteljenek nekünk. Ha sikerül uralmat szereznünk mások fölött, erősebbnek érezzük magunkat, de a többiek meggyengülnek, és esetleg vissza is vágnak. A ritka emberi energiáért folytatott küzdelem az oka az emberek közötti összes konfliktusnak.

Az Ötödik Felismerés

A misztikusok üzenete

A bizonytalanság, az erőszak véget ér, ha megtapasztaljuk a belső, isteni energiaforráshoz fűződő kapcsolatot, amelyről a legkülönbözőbb vallások misztikusai beszéltek. A könnyedség, a lebegés, a szeretet érzése e kapcsolat erősségének fokmérője. Ha ezek a tényezők jelen vannak, a kapcsolat valóságos. Ha nem, akkor a kapcsolat meglétét csak elhitettük magunkkal.

A Hatodik Felismerés

Tisztázni a múltat

Minél tovább marad fenn a kapcsolat, annál tisztábban érezzük meg, amikor vége szakad – általában stressz hatására. Ilyenkor megfigyelhetjük, milyen módszerrel igyekszünk ellopni az energiát másoktól. Ha manipulációinkról önmagunk előtt fellebbentjük a fátylat, a kapcsolat tartósabbá válhat, fölfedezhetjük egyéni növekedésünk útját, spirituális küldetésünket – azt az egyéni, személyes változtatást, amelyet rajtunk kívül más nem hajthat végre a világon.

A Hetedik Felismerés

Bekapcsolódni a folyamatba

Ha felismertük személyes küldetésünket, megszaporodnak életünkben a rejtélyes véletlenek, kapjuk az útmutatást végzetünk felé. Előbb egy kérdés merül fel, majd álmok, ábrándok, intuíciók vezetnek a válaszhoz, amelyet általában szinkronisztikus módon egy másik ember szolgáltat számunkra. Igaz a közkeletű mondás: „Ha a tanítvány készen áll, megjelenik a mester”.

A Nyolcadik Felismerés

Az interperszonális etika

Megszaporíthatjuk az útmutató véletleneket, ha „felemelünk” (energiával töltünk fel) mindenkit, aki belép az életünkbe. Szükség van óvatosságra, nehogy a belső kapcsolat egy szerelmi fellángolás áldozatául essék. A többiek felemelése különösen csoporthelyzetekben hatékony, amikor a csoport minden tagja érzi a többiektől felé áramló energiát. Gyermekek esetében, biztonságuk és belső fejlődésük szempontjából is nagyon fontos ez. Ha mások arcán meglátjuk a szépséget, ezzel fölemelhetjük őket legbölcsebb Énjük szintjére, és növekszik az esélye annak, hogy szinkronisztikus üzenet jut el hozzánk.

A Kilencedik Felismerés

Az új kultúra

Miközben spirituális küldetésünk beteljesítése felé fejlődünk, fennmaradásunk technikai eszközei egyre fejlettebbé válnak, általánossá válik az automatizálás, miközben az emberek a puszta túlélés helyett a szinkronisztikus fejlődésre összpontosítanak. Ez a fejlődés egyre magasabb energiaszintre emeli az embert, míg végül a testünk is spirituális formát ölt, egyesül a mi fizikai világunk dimenziója a túlvilág dimenziójával, a születés és halál körforgása véget ér.

A Tizedik Felismerés

Őrizni a látomást

A Tizedik felismerés által arra eszmélünk rá, hogy az emberek a történelem folyamán mindvégig arra törekedtek, hogy ezt a megélt spiritualitást meghonosítsák itt a földön Mindannyian feladattal érkezünk ide, és ahogy egyre tudatosabbá válik bennünk ez a felismerés, így egyre pontosabban felidéződik bennünk a születési látomás: az, hogy mit akartunk elérni életünkben. Később felidézhetjük a közös világlátomást is, amely szerint az új kultúra mindannyiunk együttműködése által jön létre. Tudjuk: az a feladatunk, hogy tudatosan, imával őrizzük ezt a látomást.

A Tizenegyedik Felismerés

Az imamezők kiterjesztése

A Tizenegyedik Felismerés arról szól, hogy pontosan miként őrizzük a látomást. Vallási szövegek, versek, a filozófusok művei évszázadok óta beszélnek egy bennünk lévő, szunnyadó képességről, amelynek rejtélyes működése által befolyásolhatjuk, hogy mi történik a jövőben. Nevezték ezt a képességet a hit erejének, pozitív gondolkodásnak, az ima hatalmának. A tapasztalatok szerint az ima erejét a szándékmezők adják, amelyeket kiterjeszthetünk és meg is erősíthetünk, különösen olyankor, ha másokkal együtt egy közös látomásban egyesítjük erőnket. Ez az az erő, amelynek révén őrizzük a spirituális világ látomását, gyűjtjük az energiát önmagunkban és másokban, hogy ez a látomás valósággá váljék.

 

Forrás:https://apartnered.wordpress.com

 

A hit útján

Amikor, Isten nélkül éltél,
A világ neked élt,
Te pedig a világnak éltél.
Homály, sötétség élt a szívedben,
Bűn, boldogtalanság lakozott benned.
Ez emésztett téged,
Mardosta lelked legbelül.
És tudtad,
Valami, valaki hiányzik az életedből.
Mégis ámítottad magad,
Saját erődre támaszkodva,
Saját értelmedben bízva.
De nem voltál boldog,
Pedig azt hitted mindent megtettél.
Akkor meghallottad az Ő hangját
Akire mindig is vágytál.
Lehet, hogy amikor Isten megérintett,
És halk szelíd hangján megszólított,
Először becsuktad a füledet
És inkább a világ zajára hallgattál.
Amikor azonban, már nem bírtad tovább,
Összeroskadtál.
Akkor kezdődött el az Élet számodra.
Akkor találtad meg Őt.
Az Élet forrását és értelmét.
Leborultál előtte
És csak sírtál, sírtál legbelül.
Ő pedig csak hallgatta fájdalmadat, vétkedet.
Amikor ezt tetted, meglepődtél, hogy
Nem a méreg, a harag, vagy a kárhoztatás
Zúdul rád,
Hanem a Szeretet ölel át.
Kegyelmet kaptál.
Békességet.
Újjászülettél Krisztusban.
Amikor még is jöttek a bajok, a problémák,
Csak kérni kellett a segítségét és
Ő máris melletted volt.
Beburkolt, megnyugtatott és
Bölcsességével elhalmozott.
Amikor érzékenyebb lettél a világgal szemben,
Nem ijedtél meg.
Kezdted meglátni Krisztusi lelkülettel
A körülötted lévő eseményeket.
Kezdted megérteni, hogy valójában
Mit rejt magában a szeretet törvénye.
Amikor ezt megláttad,
Megjelent lelkedben a tenni akarás vágya.
Akkor ezt kérdezted: Uram mit cselekedjek?
Mi a te akaratod?
Hidd el, ha lelkedben lecsendesülsz,
A választ tőle meghallod.
És ha elindulnál a szolgálatodra,
De nem mered megtenni az első lépést,
Ne félj, mert Isten megad neked mindent,
Ami a munkádhoz szükséges.
Ha a farkasok között lennél is,
Mint szelíd bárány,
Ne félj, mert Isten hatalma van a kezedben.
Cselekedj bátran,
Erős hittel az Úr akarata szerint Jézus nevében.
Meglátod, győzelmet aratsz,
Sok romolhatatlan kincset gyűjtve.
Amikor pedig utad során,
Találkozol hithű keresztényekkel,
Hasonlóval, mint te vagy,
Ne menj el mellettük.
Hiszen összeköt benneteket Isten kegyelme.
Testvérek vagytok Krisztusban.
Fogjátok meg egymás kezét.
Kezdjetek el együtt gondolkodni,
Cselekedni, szolgálni Isten akarat szerint.
És ha majd látod Isten munkáját
Az életedben,
Amelyik roskadozik jó gyümölcsökkel,
Amikor Istenhez vezetsz embereket,
Örömhöz, békességhez juttatod a világ
Akárcsak egy kis szegletét is,
Elmondhatod, valóban Őt követed.
Valóban felveszed nap mint nap az Ő keresztjét.
És amikor egyszer el kell hagynod e Földet,
Hidd el, Isten országában az Ő ígérete szerint
Beteljesül életed.

 

Írta: Polyák József

 

Magány és egyedüllét

 

A legtöbb ember fél az egyedülléttől, mint valami fertőtől. Értéküket csak partnerük tükrében képesek mérni, még akkor is, ha azzal a másikkal csak beérik, ha csak megelégszenek azzal, ami van, gondolván, hogy ettől jobb úgy sem vár rájuk. Áldozatokat hoznak, energiát fektetnek egy olyan kapcsolatba, amelyben napról-napra fuldokolnak. S mindezt azért, mert képtelenek a türelemere, az örömteli várakozásra, várni arra a valakire, akivel még a legrosszabb napokat is áldásként, nem pedig teherként élik meg. Ami viszont a legfontosabb, hogy félnek, mégpedig nem mástól, mint önmaguktól. Félnek önmagukkal akár egy percre is egyedül lenni, elcsendesedni, és felismerni magukban azt, aki válhatna belőlük. Légy te más! Fordítsd az egyedüllétet előnyödre mindaddig, míg nem jön az az ember, akivel nem csupán egymás pótlékai vagytok. Éld napjaidat teljesen, próbáld kihozni mindenből a legtöbbet, hiszen a magány nem kapcsolati státusz, hanem döntés. Döntés, melyet te hozol meg, és kizárólag rajtad áll hogyan éled meg. Magány és egyedüllét…a kettő nem ugyanaz. – Golden Dawn

 

Mindenki életében vannak kihívások

 

Jézus nem vezet félre, nem mondja, hogy aki utánam jön és jó keresztény lesz, annak nem lesznek gondjai az életbe, mert az elé a kedves angyalok piros szőnyeget terítenek, s majd azon invitálják, kérlelve, hogy méltóztasson besétálni a mennyek országába! Az élet az nem egy babazsúr, óvodás kicsengetés!! Jézus világosan beszél, annak is aki jó mélyre ásott és a legjobb tudása szerint kemény sziklára építette a házát annak az életében is lesz tomboló vihar, és ő rá is rázúdul a szennyes ár, s neki is keményen küzdenie kell, hogy ne sodorják el mindenestől a tomboló erők!!

Igen, Jézus nyíltan megmondta, hogy aki utánam akar jönni, az vegye fel a keresztjét és úgy kövessen engem!! Vannak, lesznek nehéz időszakok, kihívások, minden ember, család, nép életében!! Az aranyat tűzben tisztítják!! Ez a menekült cunami is ilyen kihívás!! Lássuk sziklára épült ami népünk, nemzetünk háza? Képesek vagyunk most, ezekben a nehéz embert próbáló időkben összefogni, sopánkodó, hisztéria nélkül Istenben és egymásban is bízva végezni dolgunkat!? A mi feladatunk, nem álhíreket terjeszteni, félelmet gerjeszteni, hanem jó szóval, adományokkal segíteni azokat, kik felfogják, irányítják, szervezik a határainkra érkező embereket! Hiszem, ha bölcsen a megválasztott elöljáróink mögé állunk, akkor nem csak képesek leszünk jól elvégezni ezt a történelmi feladatot, de a végén még erősebbek, gazdagabbak is leszünk!! Egy dolog biztos, hogy erőnkön felül nem próbál meg senkit az Isten, s a feladathoz szent Fölsége kegyelmet is ad!! S minden jól elvégzett vizsga után, többek, gazdagabbak, erősebbek leszünk!!

Bízzunk az Istenben és megmaradunk!!

                                                                 *****

Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Nincs jó fa, amely rossz
gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát
gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a
tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót
hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hiszen a szív
bőségéből szól a száj! Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram!” – ha nem
teszitek, amit mondok?
Megmondom nektek, kihez hasonlít az, aki hozzám jön, hallgatja
tanításomat, és tettekre is váltja: hasonlít ahhoz a házépítő emberhez,
aki mélyre ásott, és az alapot sziklára rakta. Jött az árvíz, rázúdult a
házra, de nem tudta azt összedönteni, mert jó alapra épült. Aki viszont
hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz az emberhez,
aki házát alap nélkül építette a puszta földre. Amikor rázúdult az árvíz,
háza azonnal összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.
Lk 6,43-49

 

Írta: Böjte Csaba

Forrás: Saint Francis Foundation of Deva

 

 

Délután a parkban

 
Volt egyszer egy kisfiú, aki találkozni akart Istennel. Tudta, hogy hosszú az út odáig, úgyhogy bepakolt a táskájába egy csomag csokis kekszet, egy nagy üveg kólát és nekivágott. Három háztömbbel odébb találkozott egy öreg nénivel. A néni a parkban ült és a galambokat figyelte. A fiú letelepedett mellé, és kinyitotta a táskáját. Inni akart egyet, amikor gondolta, hogy a néni biztosan éhes, megkínálta csokis keksszel. A néni hálásan elfogadta, és rámosolygott. Olyan kedves volt a mosolya, hogy a kisfiú ismét látni akarta, ezért megkínálta kólával is. A néni megint rámosolygott. A kisfiú nagyon boldog lett!
 
Egész délután ott ültek, majszoltak és mosolyogtak, de egy szót sem szóltak .Miután besötétedett, a kisfiú rájött, hogy álmos, ezért felállt, hogy haza menjen .Pár lépés után megfordult, visszaszaladt, és megölelte a nénit. Amaz válaszul minden eddiginél szebben mosolygott. Amikor nem sokkal később benyitott a lakásukba, édesanyja meglepődött örömteli arckifejezésén.

Mit csináltál ma délután, ami ilyen boldoggá tett? - kérdezte tőle.
Istennel ebédeltem. - válaszolta, de mielőtt az anyja újra megszólalhatott volna, hozzátette: Képzeld, olyan szépen mosolygott, hogy olyat még sohasem láttam!

Közben az idős néni szintén békességet sugárzó arccal tért haza. A fia megdöbbenve tudakolta:
Hol jártál mama, hogy ennyire boldog vagy?
Csokis kekszet ettem a parkban Istennel. - felelte, de mielőtt a fia bármit is szólhatott volna, így folytatta: Tudod, nem is gondoltam volna, hogy ilyen fiatal!

 

Forrás: www.jezusafeny.hu

 

A megfelelő vitaminbevitel

Az őszi-téli időszakban sokkal kevesebb friss termést tudunk elfogyasztani, ezért a nyári időszak táplálkozása kiemelkedően fontos. Ha nyáron rendszeresen ettünk a friss zöldségekből, gyümölcsökből, nagy valószínűséggel szépen feltöltöttük vitaminkészleteinket. Hogy ez a hosszú, hideg hónapok alatt se merüljön ki, nézzük végig, hogy az egyes vitaminok beviteléhez, milyen alapanyagokat érdemes fogyasztanunk.


A-vitamin
Legjobb forrásai: a tejtermékek, tojás, belsőségek, tengeri halak; előanyagokban pedig a zöld, sárga, piros színű zöldségek és gyümölcsök dúskálnak. Télen választhatjuk a sárgarépát, sütőtököt, csipkebogyót, fagyasztott parajt vagy az aszalt paradicsomot.

B1- és B2-vitamin
Legjobb forrásai: teljes kiőrlésű gabonák, belsőségek, élesztő és a hüvelyesek.

B3-vitamin vagy niacin
Legjobb forrásai: belsőségek, teljes kiőrlésű gabonák és a zöldségfélék.

B5-vitamin vagy pantoténsav
Legjobb forrásai: teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, karfiol, káposzta, belsőségek és a húsok.

B6-vitamin
Legjobb forrásai: belsőségek, húsok, tejtermékek, hüvelyesek és az élesztő.

B9-vitamin vagy folsav
Legjobb forrásai: cékla, zöldleveles zöldségek, máj és élesztő.

B12-vitamin
Legjobb forrásai: belsőségek, hal, tojás, tejtermékek.

C-vitamin
Legjobb forrásai: szinte az összes friss zöldség és gyümölcs tartalmazza. Télen leginkább megtalálható a savanyú káposztában és a citrusfélékben, csipkebogyóban.

D-vitamin
Legjobb forrásai: halmájolajok, tejtermékek, belsőségek és búzacsíra.

E-vitamin
Legjobb forrásai: növényi olajok, olajos magvak, homoktövis és a gabonacsírák.

H-vitamin(a B-vitamincsoport tagja)
Legjobb forrásai: belsőségek, tojássárgája és élesztő.

K-vitaminok
Legjobb forrásai: brokkoli, paraj, káposzta, tejtermékek és a máj.



Forrás: gyogylapik.bloglap.hu

 

Tanmese a hatékony segítségről

Én nem szeretem az öncélú léleksimogatást. Nem szeretem elhitetni egy másik emberrel, hogy minden jó lesz majd magától, mert a Sors, az Isten, a Karma vagy a csillagok állása is úgy akarja, hogy neki jó legyen. Sokat vártam már én is csodára. Aztán amikor nem jött, rájöttem, hogy a csodák nem így működnek. Nem szeretnek menetrend szerint érkezni a reménnyel áthatott görcsös várakozásban rekedt emberek számára. Csodák léteznek, csak más formában találod meg őket. Erről szól az a tanmese is, mellyel nemrég találkoztam.
 
Élt egyszer egy ember, aki imádta a mangót. Semmi nem pótolhatta számára a fenséges gyümölcs ízét, és mangófüggősége odáig vezette, hogy egy napon elhatározta, megszerzi magának a környék legzamatosabb gyümölcseit. Felmászott hát a legmagasabb fára, melynek tetején a nap érlelte mangók hívogatóan sárgállottak. Nem érdekelték az alacsonyabban csüngő gyümölcsök; neki a legérettebbek kellettek – azok, amelyek a hatalmas fa legfelső ágairól mosolyogtak le rá.
És csak mászott és mászott felfelé, egészen addig, amíg már nem maradt ág a feje fölött. Meg is szerezte a finom gyümölcsöket, csakhogy volt egy igen nagy probléma: lemászni már nem tudott. Rettegett a magasságtól, és a fenti vékony ágakon hamar elszállt minden biztonságérzete.
Egyre fokozódó kétségbeesésében elkezdett hát segítségért kiáltozni, és szerencséjére nem is hiába tette, mert a faluból többen is odasiettek. Próbálták biztatni, hoztak létrát, kötelet és mindenféle eszközöket, de emberünknek sehogy sem sikerült lejjebb jutnia. Csak arra vágyott, hogy valaki lehozza már végre, de túlságosan félt a magasságtól.
Hamarosan már egész sokan gyűltek össze a nagy fa alatt: voltak, akik kiabáltak, mások jajongtak vagy fel-alá futkosva próbáltak tenni valamit, és persze volt olyan is, aki csak bámészkodni ment oda. Aztán egyszer csak egy csendes, nyugodt ember érkezett. Sokan ismerték a faluban, bölcsnek és megfontoltnak tartották. Sokak problémáját oldotta már meg, ezért a fa alatt összegyűlt tömeg kíváncsian várta, most mit fog tenni.
 
A bölcs ember nem szólt semmit, csak felnézett a fára, egy pillanatra elgondolkodott, majd lehajolt egy kőért. A többiek dermedt tekintettel meredtek rá – most vajon mi fog következni? A bölcs ember pedig anélkül, hogy egy szót is szólt volna, célzott, majd megdobta a kővel a fán rekedt férfit. Szerencsétlen nagyon ideges lett odafenn: „Te jó ég, mit csinálsz?? Meg akarsz ölni??!!”
A bölcs ember azonban nem szólt semmit, csak fogott még egy követ, és még erősebben vágta a másikhoz, akit még jobban elöntött a düh és a bosszúvágy: „Ezért meglakolsz, Te őrült, csak kerüljek le innen!!” És amikor egy újabb kemény kő csapódott be, a férfinak teljesen elborult az agya, és már semmi más nem számított, csak az, hogy elégtételt vegyen támadóján. Ekkor mindenki megdöbbenésére félelmét leküzdve elindult a fáról lefelé. Újabb kő érkezett, ő pedig még elszántabban mászott lejjebb és lejjebb, hogy jól helyben hagyja az öreget.
Nagyon hamar le is jutott, de amikor a haragtól elvörösödött fejjel kereste a falu bölcsét a tömegben, már nem találta őt. „Hol van ez az idióta? Csak kerüljön a kezem közé, nem fogja megköszönni, amit kap!” – ordította szinte önkívületi állapotban, mire a tömegből valaki válaszolt: „Elég bölcs volt ahhoz, hogy ne várja meg, míg leérsz.”
A férfi még mindig tajtékzott a dühtől, ám ekkor hirtelen rádöbbent, hogy a bölcs ember valójában nem is ártott neki, hanem megmentette az életét. Senki sem tudott rajta segíteni, ez az ember pedig rávette, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából, és a saját erejét és képességeit használva kikerüljön az életét veszélyeztető helyzetből. Egyedül ő nyújtott valódi segítséget.
 
Amikor segítségre vágysz, vagy másoknak próbálsz segíteni, mindig emlékezz rá Te is, hogy a valódi segítség soha nem az, ha haszontalan együttérzést tanúsítunk, és nem is az, ha a másik ember helyett próbáljuk megoldani az ő problémáját, hanem az, ha megmutatjuk neki a saját erejét, mellyel képes leküzdeni az előtte tornyosuló akadályokat. Mert mindig képes rá, ha igazán akarja.
 
 
Írta: Kocsis Gábor
 
Forrás: www.hasznaldfel.hu
 
 

Töltekezz be azzal, ami épít!

 

Ahogy reggelinél eldönthetjük, mit töltünk a poharunkba, úgy tudatosan döntenünk kell minden reggel arról is, hogy mivel töltjük meg gondolatainkat, aminek a gyümölcsét a nap folyamán aratni fogjuk. Erre a szabadságunkra viszont sok minden pályázik: érzések, körülmények, emberek stb. Ezek igyekeznek elfoglalni elménket, mielőtt még választanánk, hogy mit engedünk be, és mit nem.

Mielőtt betöltene az, amit később megbánunk, vagy ami rombol, töltsük meg elménket és lelkünket azzal, ami erősít és alkalmassá tesz feladatunkra! Mennyi idegeskedést, szomorúságot, sajnálkozást és még sokféle érzelmi vihart elkerülhetünk így! Töltekezz be azzal, ami épít, mielőtt betöltene az, ami rombol!

 

Forrás: Igeforrás hírmagazin - maiige.hu

 

0.006 mp