Az érintés egészségre gyakorolt hatása

 

"Kutatási eredmények azt mutatják, hogy amikor értékelnek minket, szeretnek, együtt éreznek és foglalkoznak velünk, akkor az akaratunktól függetlenül működő vegetatív idegrendszerben, az immunrendszerben, a hormonrendszerben, a szív és az agy aktivitásában konkrét változások jelennek meg. Ezek az élettani változások segítenek abban, hogy megértsük az összefüggést a pozitív érzelmek, a javuló egészség és az emberi élettartam meghosszabbodása között.

Ezzel szemben szeretethiányban szenvedő emberek agyában egy olyan terület aktiválódik, amely kapcsolatba hozható a különféle egészségügyi kockázatok kialakulásával. Ugyanis amikor az ember nem képes adni, vagy nem tapasztalja meg a szeretetet, akkor az agy olyan fizikai reakciókat indít el, amelyek stresszt okoznak a testben.

A tudomány és a Biblia állítása szerint is az emberek szeretetteli közegben kimagasló dolgokra képesek. ,,Rá vagyunk állva" a szeretetre: ugyanolyan alapvető szükségünk, mint az éhség és a szomjúság csillapítása. A szeretet aktiválja az emberi agy úgynevezett boldogságjutalom központját, egy dopamin nevű ingerületátvivő anyagot szabadít fel (ez a kémiai anyag az agyban ,,feldobja az embert", éleslátást, világos gondolkozást eredményez). Ez segít a koncentrálásban, a figyelemben és az egészséges gondolatok építésében. A dopaminban gazdag agyi területeket viszont a mérgező gondolkozás úgy eltérítheti, hogy a jó rosszra, a szeretet pedig függőségé változik.

Érdekes módon sokan úgy gondolják, hogy a szív kizárólag a szeretet forrása, azonban a kutatások azt mutatják, hogy a szív ,,gondolkozik" az agyból szerzett információkon, és figyeli azokat. Ez azt jelenti, hogy a szívnek megvan a maga ,,véleménye". Úgy működik, mint egy csendes, nyugodt hang, amely ellenőrzi gondolataink pontosságát, józanságát és bölcsességét. A szív ,,mini agya" szó szerint úgy működik, mint valami lelkiismeret.

A szív hangja egy szelíd késztetés vagy figyelmeztető érzés. Mindig érdemes rá odafigyelni.

A szívünk nemcsak egy pumpa. A testünk legerőteljesebb oszcillátora, ami azt jelenti, hogy a test összes többi rendszerét képes a saját ritmusára hangolni. Amikor a szív nyugodt, és tele van szeretettel, akkor az egész test is az agy uralma alatt áll, nyugodt és szeretetteli állapotban van. Ennek azonban az ellentéte is igaz: amikor a gondolkodásmódunk tele van mérgezett érzelmekkel, a szív megnehezedik, és ez az egész testet és az elmét is megterheli. Tulajdonképpen a szív felnagyítja azt, ami az agyunkban történik.

Amikor Isten és az emberek szeretetét is megtapasztaljuk, a szívünk a véredényeken keresztül felgyorsítja az elmével és a testtel való kommunikációt. Az élet a vérben van, a vér a test ,,szállítmányozó" rendszere, a szív feladata pedig biztosítani azt, hogy a szállítás valóban bekövetkezzen. Az egészség az agyból elektromos jelek formájában jut el a szívbe, majd onnan a test többi részébe. A legújabb agykutatások szerint a szeretet inaktívvá teszi az agy azon területeit, amelyek a negatív érzelmekhez, a társadalmi előítéletekhez, más emberek céljainak és érzelmeinek a megítéléséhez kötődnek.

A szeretet segít abban, hogy átérezzük mások fájdalmát, és együtt érezzünk velük. Leginkább a hozzánk közel állókkal van ez így. Szeretetre vagyunk teremtve, és arra, hogy törődjünk egymással.

Ne feledjük a Biblia tanítását a szeretetről: a szeretet türelmes és kedves, nem féltékeny, nem büszke, nem dicsekedik, nem durva, nem önző, nem tartja meg magában mások hibáit, könnyen elhiszi a jót, igazságos és soha el nem múlik. ( 1 Korintus 13.)

Azzal viszont nem mindenki van tisztában, hogy az érintés hiánya szintén mérgező.

Az érintés hiánya érzelmi problémákhoz vezet, hatással van az értelmünkre, a fizikai növekedésünkre, és gyengíti az immunrendszert. Sőt a kutatási eredmények arra is rámutatnak, hogy az érintés hiánya az agyban negatív változásokat idéz elő: az agresszivitás és az erőszak mintáit építheti ki az elménkben. Az érintés hiánya úgy nevezett bőréhséget eredményez.

Az érintés a szó szoros értelmében az emberi fejlődés legfontosabb alkotórésze, eleme, a csecsemők egészségének és növekedésének az elengedhetetlen feltétele és igen hatékony erős gyógyszer.

(…) Az agy számos fontos területe átrendeződik, méghozzá negatív irányba, amikor a bőrünk, amely egy igen hatalmas szervünk, tele idegekkel, nem jut szeretetteljes érintéshez, és így nem is küld megfelelő jeleket az agyba. Ezen a területen nagyobb éhség van bennünk, mint amit az étel után valaha is éreztünk!

Szóval, az a kis vállon veregetés, vagy szelíd hátba veregetés, vagy üdvözlő ölelés, amivel valakit üdvözöltél, könnyen lehet, hogy mérgező gondolatláncolatok megtörését eredményezte benne. Akár egy egyszerű, szeretetteljes érintés segítségével is eszközeivé válhatunk egy másik ember érzelmi gyógyulásának. Ez az érintés a romhalmazból sikerré formálhatja egy ember napját.

Az idegtudománnyal foglalkozó tudósok egy figyelemre méltó felfedezést tettek: amikor empátiával viszonyulunk egy másik emberhez, az idegsejtek nagyon érdekesen viselkednek. Az agyunk felső és oldalsó részén található idegcsoportok izgalomba jönnek, és aktiválni kezdik az agy azon részét, amelyik az érintések pld ölelés kezdeményezéséért felelős.

Természetesen az orvos által felírt gyógyszereknek is megvan a helyük. Életet menthetnek, de valójában csak eszközök, sok mellékhatással. Az emberi érintés viszont felszabadítja a test természetes kémiai anyagait egy olyan gyógyító folyamatra, mely optimalizálja a jóllét érzéseit.

Sok emberi és állati kísérlet bizonyítja az érintés jótékony hatását a depresszió és más fizikai betegségek enyhítésében. A hiányos, eltúlzott, elfojtott vagy más módon eltorzított érzelmek és az ezek miatt létrejövő reakciók mérgezett gondolatokká alakulnak. A szeretetteljes érintés alapvető fontosságú kiegészítő táplálék eme mérgezett gondolatok legyőzésében és a normális agyi funkciók visszaállításában.

Szeretetteljes érintést adni és kapni rendkívül jó hatással van a testi lelki egészségünkre, nem is beszélve a mások életére gyakorolt pozitív egészségügyi hatásokról"    

 

Részlet Dr. Caroline Leaf Ki kapcsolta ki az agyam című könyvéből.

 

Tükröm-tükröm, mondd meg nekem...

Nem tudod, hogy hol a hiba csak azt látod, hogy valami nem stimmel. Nem vagy boldog, nem mosolyogsz eleget, negatív vagy és lemondott, elkeseredett és fáradt. Tegnap még olyan jó volt, de ma valahogy semmi sem jó? Valóban tegnap jó volt és ma tényleg olyan rossz?

Ahhoz, hogy tovább tudjak lépni meg kell néznem milyen helyzetben vagyok most, hogy kerültem bele és merre tudok kimászni belőle, hogy elégedettebb legyek.

Nem vagyunk mindig a helyünkön azt érezzük és néha nehéz az első lépést megtenni hiszen félünk. Annyi mindentől...sikertelenségtől, az ismeretlentől, bizonytalanság érzésétől, magánytól, fájdalomtól...mindentől szinte és ezért bármilyen rossz is a helyzetünk maradunk benne, mert beragadtunk.

Süppedünk, húz le, érezzük a súlyt magunkon...segítség! A segítség sok esetben megérkezik, ott van csak meg kéne ragadni, erőfeszítést kéne tenni és hinni abban, hogy bármi is vár ott rám csak jobb lehet. Hiszen ami most emészt az úgyis megöl.

Valakinek a nagyon sok felismerés is kevés, valaki hamarabb kapcsol és tesz magáért bármilyen nehéz is, hiszen hamar ki szeretne mászni a csapdából és van sajnos olyan, aki nem képes és benne marad majd elsüllyed.

Az életünk mutatja a hibáinkat, erényeinket, a javításra váró kis és nagy dolgokat, de ha elhanyagoljuk a lelkünket, az elménket hagyjuk szabadon kószálni, akkor kontrollálatlanul, ösztönösen fogunk viselkedni. Abból viszont lehetnek bajok.

Az életünk, a körülöttünk lévő emberek, a helyzetek mind-mind tükröt tartanak nekünk, amiben megláthatjuk magunkat ha elég figyelmesek és bölcsek vagyunk. Nincs kegyelem, nem lehet félre nézni, mert bárhova is megyünk a tükör ott lesz.

Elutazhatunk, menekülhetünk, dughatjuk a fejünket a homokba, de ezzel csak hátráltatjuk a fejlődésünket. Mindenhova magunkat visszük, a gondolatainkat, vágyainkat és természetünket. Nem bújhatunk el magunk elöl és értelmetlen az önámítás is, hiszen csak magunknak ártunk vele.

Légy őszinte és szeresd magad annyira, hogy nem csapod be magad naponta a hamis illúziókkal, amik életben tartanak. Minden nap számít, minden nap lehetőségünk van egyre jobbá és jobbá válni. És bár vannak nehéz életkörülmények az életben, vannak buktatók, de ezt mind magunknak teremtettük meg és ennek a felelőssége is a miénk. Épp ezért kimászni is képesek vagyunk belőle. KÉPES VAGY RÁ TE IS!

Az élet egy nagy kaland, amiben vannak iszonyatos szerelmek, sok öröm, az érzelmek széles skálájának megélése, rengeteg tanulság, felismerés, árulás, tragédiák, betegség, önámítás, hamisság, önzés, harag, düh, vágyak, esendőség, erő és gyengeség...

Ez az élet, de milyen a Te életed? Milyennek szeretnéd látni az életed és benne magad?

 

Írta: Együd Marianna

 

Egymás kölcsönös tisztelete

Sokunkkal előfordul néha, hogy másokhoz viszonyítjuk magunkat, és vagy fölé, vagy alárendeljük magunkat nekik. A nem egyenrangúságra épülő viszonyulásnak sok oka lehet: tekintélytisztelet (alárendelődésnél), fölényeskedés (fölérendelődésnél), stb. Ezek mind-mind hibás gondolkodási módokra, rossz sémákra vezethetőek vissza. A kérdés azonban inkább az, hogy

Mit tehetünk, ha a másokkal való egyenrangúságból kiindulva akarunk élni?

Gondolhatunk arra, hogy teljesen mindegy, hogy az a másik ember milyen képességekkel rendelkezik / nem rendelkezik, hogy teljesít / nem teljesít, ő is EMBER. Ami azt jelenti, hogy ugyanaz a bánásmód illeti meg, mint bárki mást, beleszámítva saját magunkat is.

Minden embernek joga van ahhoz, hogy döntéseket hozzon a saját életével kapcsolatban. Ezt nekünk célszerű tiszteletben tartanunk. Ugyanis ha elfogadjuk, hogy mindenkit megillet a szabad akarat, függetlenül minden képességtől, akkor kevesebb valószínűséggel támasztunk elvárásokat, vagy akarunk megfelelni. Így válik lehetővé, hogy tisztelve a másik ember jogait, tartunk 3 lépés távolságot, hogy fenntartsuk számára a szabad választást a saját életéről. Így kerülhetjük el, hogy bele akarjunk szólni a másik életébe, vagy a másik esetben, saját igényeinket háttérbe szorítva csak az övéivel foglalkozzunk.

Hogyan érhetjük el, hogy egyenrangúnak ÉREZZÜK magunkat másokkal?

A gondolatainkkal vagyunk befolyással az érzéseinkre. Tehát, ha azt képzeljük, hogy nekünk is megvan a jogunk bármihez, amihez kedvünk van, és a többi embernek is, akkor mindez egy egység-érzést fejleszthet ki bennünk. Mert ebben vagyunk hasonlóak másokkal. Hogy ugyanazok a jogok illetnek meg a szabadságunkra vonatkozóan. A különbség abból szokott adódni, hogy sokan sokféleképp értelmezik az szabadságot, és az is változó, hogy ki mennyire él vele.

Itt is igaz, hogy gyakorlat teszi a mestert. Ha jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy elsajátítsuk a tiszteletteljes hozzáállást, akkor több figyelmet fordítunk a megtanulására. Ez a hétköznapokban gyakorolható a legkönnyebben. A buszon, a munkahelyen. Minden olyan helyzetben, ahol alapvetően hajlamosak vagyunk hasonlítgatni magunkat másokhoz.

Az egymás szabadságának kölcsönös tiszteletben tartása azért jó felfogásmód, mert így nem a különbözőségekre helyezzük a hangsúlyt a hasonlítgatáskor, hanem arra, ami közös bennünk. Ez inkább erősíti az együttműködő, mint a versengő attitűdöt.

Ha tehát azt érezzük, hogy hajlamosak vagyunk vagy túl sokra tartani magunkat, vagy kevesebb jelentőséget tulajdonítani magunknak másoknál, akkor érdemes lehet kipróbálni az egyenjogúságon alapuló látásmódot.
Sokaknak a lelkiismeretét is megnyugtatja, amikor képesnek érzik magukat olyan emberi kapcsolatok ápolására, ahol a tisztesség, és nem a birtoklás vagy hatalomvágy a kapcsolat mozgatórugója.

A három lépés megtartása abban is segíthet, hogy ne függő viszonyokat építsünk ki másokkal, hanem megőrizzük saját identitásunkat. Ez különösen nagy kihívás lehet a párkapcsolatban, ahol alapvető, hogy kölcsönös függés alakul ki két ember között. Itt viszont éppen emiatt különösen hangsúlyos, hogy korrektek legyünk a másik féllel, és tiszteletben tartsuk a szabad akaratát, hiszen ha nem így teszünk, kihasználhatjuk a másikat vagy ő minket (ha van, aki hagyja). Ez pedig az alá-fölérendelt kapcsolathoz vezet, ami általában nem a boldogság forrása. Nem kell azonban elkeseredni, bármikor elkezdhetjük megváltoztatni a hozzáállásunkat. Érdemes lehet például befelé figyelni pl. kommunikáció közben, hogy hogyan viszonyulunk a másik emberhez, és szükséges irányban változtatni a gondolkodásunkon.

 

Írta: Polla Adrienn pszichológus

 

A gluténérzékenység gyógyítható!

Az orvostudomány mai állása szerint a gluténintolerancia egy olyan életre szóló betegség, amelynek sem az okát, sem a gyógyítását nem ismeri az orvostudomány. Holott számtalan élő példa bizonyítja, ennek az ellenkezőjét, hogy a kialakulásának az okai is egyértelműek, és nem csak megelőzhető, hanem gyógyítható is! Hatvani Galina a másképp tudás csatornáján beszél részletesen és közérthetően a témáról.

 

 

 

A depresszióról holisztikus szemmel

Az őszi-téli időszakban mindig kissé megemelkedik a depresszióval küzdő betegek száma. Ez részben a napfény hiányának, a sötétségnek, a komor időjárásnak köszönhető, de számtalan más tényező is szerepet játszik e betegség kialakulásában. Holisztikus szemmel nézve, minden betegség, így a depresszió is lehet fizikai, lelki vagy energetikai eredetű. A depresszió egyfajta "lenyomott" állapot, amikor az ember kedvetlen, nincs motiváció, nincs cél az életében.

A depresszió kialakulásában a stressz is szerepet játszhat

 

Fizikai okok

A depresszió szoros összefüggést mutat a napfény hiányával, így a sötét, a zárt térben való tartózkodás hajlamosító tényező. Az őszi-téli időben is igyekezzünk minél többet szabad levegőn tartózkodni, használjuk ki a napfényes időszakokat, súlyos esetben pedig fényterápia javasolt.

Egyes betegségek is okozhatnak depressziót, a pajzsmirigy alulműködés kifejezetten meglassult állapottal jár, a beteg aluszékony, fáradékony, szintén jellemző a motiváció hiánya, így a fel nem ismert pajzsmirigy alulműködést sajnos tévesen depresszióként is kezelhetik. A pajzsmirigy alulműködésében számtalan tényező szerepet játszik, az egyik legfontosabb ezek közül a megfelelő jódbevitel, de a jód mellett nagyon fontos a magnézium, a szelén, a C-vitamin is. Azt is jó tudni, hogy a csapvízben és a hagyományos tisztítószerekben lévő klór, a fogkrémben lévő fluor akadályozza a jód felvételét és hasznosulását, így megelőzésképpen szerezzünk be jó minőségű víztisztító készüléket, és használjunk fluoridtól mentes fogrémet. A jód pótlására kiváló a spirulina alga.

Vitaminhiány, tápanyaghiány szintén okozhat depressziós tüneteket. A B-vitamin csoport az idegrendszer működéséhez elengedhetetlen, így például szellemi munkát végzők esetében jóval több B1-vitamint használ az agy, mint a fizikai munkát végzők esetében. Ilyenkor érezzük is, hogy "agyilag" elfáradtunk. Ha ez a hiányállapot tartósan fennáll, az okozhat depressziós tünetet, ami állandósulva depresszió betegséghez vezethet.

A B-vitaminokon túl a magnézium  is elengedhetetlen minden idegrendszeri működéshez, elsősorban feszültséget, idegességet, ingerültséget okoz a hiánya, de ezek az állapotok átcsúszhatnak depresszióba.

Fehér cukor, finomított liszt túlzott fogyasztása szintén zavart kelt az idegrendszer működésében, a vércukorszint hirtelen változásai a depressziónak az ún. bipoláris, azaz "egyszer fent, egyszer lent"- állapotát okozzák. Nagyon fontos lenne az étrend átvizsgálása, mielőtt bármilyen kezelésbe kezdünk, hiszen diétával nagyon sokat javíthatunk a legtöbb beteg állapotán.

Lelki okok

A fizikai okokat minden esetben ki kell vizsgálni, és ki kell zárni. Addig nem állíthatjuk, hogy egy betegség lelki szinten alakult ki, amíg a betegségeket, hiányállapotokat ki nem zártuk. A lelki okok mindig valamilyen stressz talaján alakulnak ki. Ez a stressz nemcsak a klasszikus "stresszel a főnököm" lehet, hanem minden olyan állapot, amiben az ember nem érzi jól magát. Ezek mindig egyéni hajlam alapján jellemzőek ránk. Vannak emberek, akik szorongó alkatúak, vannak, akik pánikba esnek, mások mindig kompromisszumot kötnek, mindig "lenyelik a békát", megint másoknak mindig a maximumon felül kell teljesíteni, és még akkor sem elégedettek. Az emberek egy része állandóan aggódik valaki vagy valami miatt, a másik része meggyőződéssel akarja megváltoztatni a világot.

Vannak állapotok amik a legerősebb embert is megviselikEzek a ránk jellemző lelkiállapotok meghatározzák az egyéni hajlamainkat is, többek között a depresszióra való hajlamot is. Természetesen a mindennapi élet nehézségei mellett vannak olyan állapotok, amik a legerősebb embereket is megviselik, mint például egy közeli hozzátartozó halála, súlyos betegség, vagy a munkahely elveszítése. Ezek az állapotok átmeneti depressziós állapotot okoznak, ezért minden esetben hagyni kell, hogy az érzéseket megéljük. A gyászreakciót sem szabad visszafojtani, mert annak hosszú távú következményei lehetnek.

A poszttraumás stressz betegség (PTSD) valamely nagy trauma után évekkel, néha évtizedekkel később jelentkező pszichés kórkép, amely változatos tünetekkel, sokszor depresszióval, félelemmel, rémálmokkal jelentkezik. Nagyon fontos annak a felderítése, hogy a beteg jelen tüneteit okozhatja-e valamely korábban elszenvedett lelki trauma. Amennyiben igen, annak a kezelése, oldása nélkül nem érünk el eredményt. Régi, tudatalatti traumák közé tartozhatnak például a születés alatt elszenvedett traumák, mint például egy elakadt szülés esetében a tehetetlenség érzése, a "hiába próbálom, úgyis megbukom"-érzés. Ebben az esetben megfelelő módszerekkel ezt a traumát kell oldani.

Energetikai okok a depresszió keletkezésében

A depressziós állapot egyértelműen az energiahiányos állapotok közé tartozik. Ennek számtalan oka lehet, például az "energiavámpírok", akik láthatatlanul, de folyamatosan elszívják a másik energiáját. Biztos mindenki tapasztalt már olyat, hogy egy emberrel való találkozás vagy beszélgetés után úgy érezte, hogy teljesen elfáradt, semmi energiája sincs. Ha valaki rendszeresen ilyen emberek társaságában van, az bizony hosszú távon okozhat akár depressziót is. A legveszélyesebb az, ha mindezt egy családtag, közeli hozzátartozó okozza az évek alatt észrevétlenül úgy, hogy napról-napra megszokja az ember ezt az állapotot, észre sem veszi, hogy egyre jobban süllyed, nem érzi szükségét a segítségkérésnek. Ilyenkor a barátok, ismerősök külső szemmel látják, hogy valami nincs rendben.

Energiahiányos állapotot okozhat bármilyen betegség, így tulajdonképpen bármilyen betegségnek lehet a következménye a depressziós állapot. Ezekben az esetekben természetesen az alapbetegség kezelése az elsődleges.

Vegyük észre az apró örömöket az életbenA civilizációval együtt jár az egyre több elektromos eszköz használata. A WIFI, a számítógép, a vezeték nélküli telefon, a mikró, a mobiltelefon mind nagyon káros hatással vannak az idegrendszerünkre és az energiaszintünkre is. Minél több elektromos eszköz van a környezetünkben, annál hamarabb lemerülünk energetikailag, így érdemes a lakást, a házat, a zsebeinket, a szokásainkat átgondolni, átszervezni úgy, hogy minél kevesebb elektromos eszköz legyen körülöttünk. A természetjárás, az erdő segít újratölteni az elveszett energiát.

A mozgáshiány szintén okozhat energiahiányos, így depressziós állapotot, a mozgás pedig szintén segít, hogy újra energikus állapotba kerüljünk. Vannak olyan keleti mozgásformák, mint például a csikung, a tajcsi vagy a jóga, amelyek kifejezetten az energiakeringést állítják helyre.

A környezetünkben lévő színek szintén befolyásolják a hangulatunkat, és az energetikai állapotunkat is. Aki hajlamos a depresszióra, igyekezzen minél több sárga, narancsszínű dologgal körbevenni magát, és feltétlenül kerülje a szürke, fekete, sötét színeket.

A fenti állapotok ritkán fordulnak elő önmagukban, általában több tényező együttesen okoz panaszt vagy betegséget. Súlyos betegség, öngyilkos gondolatok esetén elengedhetetlen az orvosi vizsgálat, a kezelés. Amennyiben a környezetben észlelünk ilyet, akkor feltétlenül beszéljük meg az illetővel.

A mindennapokban pedig igyekezzünk színesen, természetesen élni, keressünk napi szinten boldogságot okozó dolgokat az életünkben, vegyük észre az apró örömöket, legyünk hálásak, legyünk egy picit önfeledt gyerekek, és akkor valószínűleg elkerül bennünket a depresszió.

 

Írta: Dr. Csomai Zita

Forrás: antalvali.com

 

Isten Jánosa, a brazil csodagyógyító

 

A világ egyik legerősebb spirituális gyógyítója, aki 50 éves munkássága alatt milliók életét változtatta meg, adott új esélyt az életre.

Hívei Isten Jánosának (Joao de Deus) nevezik őt szeretettel.

Gyógyulni vágyók ezrei jönnek hozzá több mint 30 éve Abadianiába, a braziliai kisvárosba (a fővárostól 120 km-re) a világ minden tájáról: Ausztráliából, Új-Zélandról, az USÁ-ból, Kanadából, Dél-Afrikából és természetesen Európából. A gyógyitáson való részvétel ingyenes.

Joao egész életét médiumi tevékenységnek szenteli. Ő egy teljes transz médium, akin keresztül, testét közvetítőként használva, több mint 30 gyógyító entitás (szellemi vezető) segít csodának tűnő módon mindazoknak akik gyógyulást keresve jönnek a Casaba, Ezek az entitások korábbi életükben orvosok, teológusok, egyéb gyógyítók és koruk jelentős alakjai voltak.

Joao amikor egy-egy entitást magába fogad, arcán transzhoz hasonló nyugalom látható. Személyisége a teste feletti uralmat átvevő entitás karaktere szerint változik. Másodpercek alatt nézi meg, „világitja át” az elé járulókat, azonnal felismerve az illető gondolatait, vágyait, betegségét, és gyógyulásuk érdekében különböző gyógyító módokat javasol számukra.

Csoportos gyógyításokat hetente három alkalommal (szerda, csütörtök, péntek) tart a Szent Ignác Házban. Ezeken alkalmanként több száz, néha naponta több mint ezer ember vesz részt: olyan betegek, akikről a hagyományos nyugati orvostudomány már lemondott, olyanok akik spirituális fejlődésre vágynak, vagy olyanok akik egyszerűen azért jönnek ide, hogy a hely különleges szellemét megtapasztalják.

Nem számit, milyen hosszú a várakozók sora, senki nem jön hiába, Joao addig marad, míg az utolsó embert is meghallgatja. Ezután felállva elmond egy imát és a szellemi gyógyító ezt követően elhagyja testét.

Ilyenkor Joao újra hétköznapi emberré válik, aki elmondja hogy az orvosláshoz egyáltalán nem ért. Joao egyszerű, türelmes és istenhívő ember, életének fő célja az emberek segitése: előítélet nélkül mindenkit szegényeket, gazdagokat egyaránt fogad.

A konzultációnak és a Casa összejöveteleken való részvételnek nincs díja.

A gyógyító kezelésnek később vannak olyan részei, amiért fizetni kell. Ezek:golgotavirág kapszula, kristályágy kezelés.

Szeretettel ajánlom a róla készült filmet! Életre szóló élmény! Csodálatos!


Csoportos utazások Brazíliába Joao de Deushoz


(forrás: http://www.joao.hu/2762/)


 

Nem csak test vagyunk

Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezető professzor azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a műtétet. A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja felhívott, és részletesen elmondta az esetet.
A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben.
Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet levegője ott vibrált a beteg körül. Én csak egyet kérdeztem tőle: hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális döntés volt, hanem inkább egy intuíció.
A műtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. Lélegeztetőgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat:
"Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: van esélye. Nem szabad föladnia."
A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan távozott.
Ami a döbbenetes, az most következik.
A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe. Utólag leellenőriztem, valóban akkor voltam ott, amikor ő mondta.
Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az orvos az ágya végénél, és akkor őt ott halottnak nyilvánították. Azt mondta a hölgy:
"Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben védekezni." Ez a nő mindent elmondott. Azt mondta:
"Alig vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életről."
A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, amiről mi nem tudunk. Persze az, hogy valamiről mi pillanatnyilag nem tudunk - vagy nem tud még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is.
Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévő beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt. De számos más esetben is a betegek beszámolnak a műtét alatti élményeikről, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb szívműtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívműködést. Megállítani a szívet nagyon könnyű, beindítani már nem annyira.
Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményéről pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az időszakról, amelyről ő beszámol - nevezetesen a szív újraindításának élményéről - abban az állapotban ő a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem
érezhet semmit, de nem is élhet.


Döbbenet... (az ember szellem, nem csak test...) - Idézet Papp Lajos szívsebész professzor előadásából.

 

A gonosz energiája

 Tedd azt másoknak, amit önmagadnak kívánsz, mert ahogy velük bánsz, ahogy róluk gondolkodsz, pontosan úgy bánnak majd ők is veled

Az ima, amit érzéseid és tetteid által kiküldesz önmagadból, pontosan azt váltja ki belőlük, amire számítasz.

Ha egy emberről azt gondolod, hogy gonosz a Te imaenergiád hatást gyakorol az ő energiamezőjére és befolyásolja hajlamait. Ezért aztán úgy cselekszik majd, ahogy elvárta tőled: dühvel, könyörtelenül. Mivel neki nincs kapcsolata, a belső isteni energiájával, egójának energiája gyenge és ingatag. Olyan szerepet ölt magára, amilyet elvárnak tőle.

Az ember hangulata is átragad a többiekre. Olyan, mint valami járvány. Ha elítéljük a másik embert, mert túl kövér vagy túl sovány, mert nem vitte semmire, mert csúnya, vagy rosszul öltözködik, elküldjük energiánkat az illetőhöz, aki maga is rosszat kezd gondolni önmagáról. A gonosz energiáját helyezzük működésbe. A negatív ima is ragályos. A dolgokat persze olyannak kell tekintenünk, amilyenek, de azonnal át is kell állítanunk elvárásainkat. Ne arra számítsunk, hogy OLYAN AMILYEN, hanem arra, hogy OLYAN AMILYEN LEHETNE. A kreatív energia legmagasabb szintjét csak akkor érhetjük el, ha elkerülünk mindenféle negatív imát (negatív gondolatokat).

Elég gonoszság van a világban a nélkül is, hogy tudattalanul szaporítanánk.

Ha káros magatartásmintát tapasztalunk önmagunkban pl. haragot, ítélkezést – életbe vágóan fontos, hogy ne fogalmazzunk meg negatív imát a saját lehetőségeinkkel kapcsolatban. Ha önmagunkra becsmérlő kijelentéseket teszünk, mint pl. „Úgy sem leszek képes megoldani ezt a problémát”, vagy „Én már csak ilyen maradok”, akkor valójában a változás ellenében ható imát engedjük szabadjára. Holott ragaszkodnunk kell az elképzeléshez, hogy magasabb energiaszintre jutunk és elhagyjuk a régi beidegződéseket. Saját imaenergiánkkal önmagukat is föl kell emelnünk.

Az embernek nagyon óvatosnak kell lennie, nehogy a félelemben élők gonoszságát vizualizálja. Objektíven kell rájuk tekinteni, és meg kell tenni a szükséges óvintézkedéseket, ám ha túl sokat foglalkozunk a viselkedésükkel, hogy árthatnak nekünk, ezzel energiát adunk nekik, ami csak fokozza paranoiájukat, és esetleg épp ebből tudják meg, mire számítunk a részükről. Ezért olyan fontos, hogy ne vizualizáljuk a rosszat, ami megeshet velünk – mert ez olyan imát fogalmaz meg, amely pontosan a rettegett eseményt állítja elő. Ez óriási felelősség terhét rója mindannyiunkra.

Vigyázni kell miden gondolatunkkal! Mindig csak arra gondolj, amit szeretnél, és soha ne arra, amit nem!(minden számít!). Már csak azért is, nehogy értékes intuíciókat elszalasszunk. Ráadásul csak arra van szükség, hogy a tudatos figyelem, az éberség állapotában maradjunk, és kitartóan vizualizáljunk, hogy a többi ember tudatossága is fokozódjon. A legendák nagyon érthetően fogalmaznak. Imaenergiánkat csak akkor tarthatjuk kiterjesztett állapotban, ha sohasem használjuk negatív módon. Addig nem juthatunk tovább, amíg tökéletesen fel nem számoljuk ezt a problémát. Meg kell értenünk: az imaenergia létezik, valóságosan kiárad belőlünk és kihat a világba. Ha ez a felismerés megtörtént, azt is megérjük, hogy a mező, illetve a világra gyakorolt hatása kiterjeszthető. Elsőként javítanunk kell a szervezetünkbe fizikailag bejuttatott energia minőségét. A nehéz iparilag előállított élelmiszerek savasságot teremtenek a szervezetben, csökkentik a rezgést, és végül betegséget okoznak. Az eleven ennivalónak (nyers zöldségek, rügyek, magvak) lúgos kémhatása van, fokozza a rezgést (energiát, energiamezőt). Minél tisztább a rezgésünk, annál könnyebb azután ráhangolódnunk a bennünk található, finomabb energiák forrására. A legendák szerint megtanuljuk majd, hogy folyamatosan ezt a magas energiát lélegezzük be, és előrehaladásunk próbája a szépség érzékelésének képessége lesz. Minél magasabb az energiaszintünk annál több szépséget érzékelünk. Megtanuljuk a vizualizációt: elképzeljük, hogy ez magas szintű energia kiárad belőlünk a világba, ennek próbája pedig a szeretet érzése. Ilyenformán belső kapcsolatban állunk egymással. Tartósan megőrizhetjük magas energiaszintünket, ha vizualizáljuk, hogy az energiamező kiárad belőlünk, és előttünk jár, amerre csak megyünk. Ezt a kiterjesztett energiamezőt úgy kell beállítanunk, hogy erősítse életünk szinkronisztikus folyamatait.

Szüntelenül a tudatos éberség és figyelem állapotában maradunk, mindig várva a következő intuíciót vagy véletlent, amely továbblendíti életünket. Ez a várakozás, készenlét még tovább emeli, erősíti energiánkat, mert szándékainkat most már összehangoljuk a mindenség fejlődésének irányával. Ezáltal az imamezőnk kiárad, és megerősíti a többi emberét: felemeli őket arra a szintre, ahogyan az isteni energia belső forrásához fűződő kapcsolat, a felsőbb éntől származó intuíció működik. Ez természetesen növeli annak valószínűségét, hogy intuitív információkat kapunk tőlük, ami tovább növeli szinkronicitásunk szintjét, ennek erősíthetjük hatását az imamező segítségével. Majd, megtanuljuk az energia kiáradását tartósítani, rögzíteni, tekintet nélkül a félelmet vagy haragot gerjesztő élethelyzetekre. Ezt úgy érhetjük el, ha függetlenítjük magunkat a bekövetkező konkrét eseményektől, csak azt az elvárást tartjuk fenn, hogy a folyamat haladjon tovább. Mindig a pozitívumot kell keresnünk, és mindig, de mindig arra kell számítanunk, hogy bármi történjék is, a javunkat szolgálja. Az ilyen belső hozzáállás segít abban, hogy a folyamatra koncentráljunk, és ne adjuk át magunkat a negatív rémképeknek, hogy mi lesz velünk, ha valami nem sikerül.

Általánosságban szólva: ha negatív kép merül fel elménkben, meg kell fontolnunk, hogy nem intuitív figyelmeztetéssel van-e dolgunk, és ha igen, akkor meg kell tennünk a megfelelő lépéseket, de ekkor is mindig vissza kell térnünk ahhoz az elváráshoz, hogy a felsőbb szinkronicitás átsegít a problémán. Ez a gyakorlat, a hitnek nevezett, hatalmas erejű elvárás rögzíti a mezőt, a kiáradó energiát. Energiánk mindig legyen erős! Ha ezt megvalósítjuk, képesek leszünk előrelépni és még tovább tágítani energiánkat. Az energia további növeléséhez, erősítéséhez igazi hitre van szükség.

A más emberekre vonatkozó negatív gondolatokat ki kell zárnunk a tudatunkból: ha félelmünk haraggá változik, és a legrosszabbat kezdjük gondolni másokról, abból negatív ima származik, amelynek hatására éppen úgy kezdenek el viselkedni, ahogy elvárjuk tőlük. Ezért van az, hogy ha a tanár kiváló teljesítményt vár el diákjaitól, azok többnyire képesek is rá, ha pedig negatív elvárással közelít hozzájuk, akkor azt kapja. A legtöbben azt vallják, hogy másokról rosszat mondani nem szép dolog, rosszat gondolni viszont nem árt. Mi már tudjuk, hogy igenis árt: a gondolatoknak hatásuk van!!

A gyerekeknek mostanában a világon mindenütt nagyobb az erejük, mint valaha. Az iskolai klikkek, kiközösítések mindig is léteztek, de a pedagógusok többé nem hunyhatnak szemet fölöttük. Ha egyes gyermekeket lenéznek, kigúnyolnak, bűnbakot csinálnak belőle, a negatív ima erőteljesebb hatást vált ki, mint eddig bármikor. Ma már előfordul, hogy visszavágnak, és ez nem csak a gyermekek között van így, hanem az emberi kultúra egész területén. Csak akkor érthetjük meg, mi történik, ha tisztában vagyunk az imamezők hatásával. Egyre nő az ember hatalma és ha elvárásainkat nem uraljuk tökéletesen, komoly károkat okozhatunk embertársainknak.

 

(James Redfield A Shambhala titkai c.regényéből)

Forrás: apartnered.wordpress.com

 

0.005 mp