Érdekes és megfontolandó információk a rákról
Miután évekig azt mondták az embereknek, hogy a kemoterápia az egyetlen módja a daganatok megszüntetésének (a kulcsszó a megpróbálják), a Johns Hopkins kutatóintézete végre elkezdett beszélni arról, hogy van más választásunk is:
1. Minden embernek vannak degeneratív - nem egészséges, azaz ráksejtek a szervezetében.
Ezek a ráksejtek nem mutathatók ki a szokásos vizsgálatokkal egészen addig, amíg számuk több milliárdra fel nem szaporodik. Amikor egy orvos a kezelés végeztével azt mondja a betegnek, hogy nincs több ráksejt a szervezetében, ez csak annyit jelent, hogy a tesztek nem képesek észlelni a csökkenésük okán a degeneratív ráksejteket, mivel azok már nem érik el a kimutatható mennyiséget.
2. Egy ember élete során a ráksejtek átlagosan 6-10 vagy még ennél is több alkalommal bukkanhatnak fel.
3. Ameddig az ember immunrendszere erős, képes arra, hogy elpusztítsa a ráksejteket, és ezzel megakadályozza, hogy azok elszaporodjanak és daganatokká fejődjenek.
4. Amikor valakinél kimutatják, hogy daganata van, az azt jelzi, hogy annál a személynél összetett táplálkozási hiányosságokkal állnak szemben. Ezek hátterében lehetnek genetikai, környezeti, táplálkozási és életmódbeli tényezők.
5. Ahhoz, hogy e sokrétű táplálkozási hiányosságokat megszüntethessük, az étrend megváltoztatására és étrend-kiegészítők bevitelére van szükség, ezekkel fogjuk megerősíteni immunrendszerünket.
6. A kemoterápia során tulajdonképpen megmérgezik a gyorsan növekvő ráksejteket, de ezzel elpusztítják a csontvelőben, a bélrendszerben, stb. lévő egészséges sejteket is, sőt egyéb szervek: a máj, vese, szív, tüdő stb. - károsodását is okozhatják.
7. A sugárterápia, miközben elpusztítja a ráksejteket, elégeti, roncsolja és károsítja az egészséges sejteket, szöveteket és szerveket.
8. A kemoterápia és a besugárzás kezdetben gyakran csökkenti a daganat méretét. Azonban a kemoterápia és a besugárzás hosszan tartó alkalmazásával nem lehet több daganat elpusztulását elérni.
9. Amikor a kemoterápia és a besugárzás hatására a testbe túl sok méreg kerül, az immunrendszer meggyengül vagy összeomlik, miáltal a beteg szervezete képtelen ellenállni a különféle fertőzéseknek és komplikációknak.
10. A kemoterápia és a besugárzás hatására a ráksejtek mutációval ellenállóvá válhatnak, ami megnehezíti elpusztításukat. Sebészeti beavatkozások ugyancsak a ráksejtek továbbterjedését okozhatják a szervezet más részeire.
11. A rák elleni harc egyik hatékony módja a ráksejtek kiéheztetése oly módon, hogy nem juttatjuk hozzá azokhoz az élelmiszerekhez, amelyekre a burjánzáshoz szükségük van.
A ráksejtek táplálékai:
a. A cukor táplálja a daganatot. A cukorbevitel megszüntetésével az egyik legfontosabb táplálékától fosztjuk meg a ráksejteket. A cukorhelyettesítők, pl. a NutraSweet, az Equal, a Spoonful stb. aszpartamot tartalmaznak, ezért károsak. A természetes cukorhelyettesítők, pl. a valódi méz vagy a melasz (a répa- vagy nádcukor gyártás mellékterméke) használata javasolt, de ezek is csak nagyon kis mennyiségben. Az asztali só kifehérítésére vegyszereket használnak. Jobb megoldás a tengeri só .
b. A tej a szervezetet nyálkaképződésre serkenti, különösen a gyomor-bél traktusban. A nyálka táplálja a daganatokat. A tej megvonásával, esetleg helyette édesítőszer-mentes szójatej fogyasztásával a ráksejtek éhezni kényszerülnek.
c. A ráksejtek virulnak savas környezetben . A hús alapú étrend savas, és ezért jobb, ha marha és sertéshús helyett inkább halakat és kis mennyiségben csirkét fogyasztunk. A húsok vágóállat-antibiotikumokat, növekedési hormonokat és parazitákat is tartalmazhatnak, amelyek mindegyike ártalmas, különösen a rákban szenvedők számára.
d. A 80% friss zöldségeket, zöldségleveket, teljes kiőrlésű gabonát, magvakat, csonthéjasokat (dió, mogyoró stb.) és gyümölcsöket tartalmazó étrend segít a szervezetet átállítani lúgos kémhatású környezetté. Az étrend mintegy 20%-a állhat főtt ételekből, köztük a babot is tartalmazó ételekből. A friss zöldséglevek biztosítják az élő enzimeket, amelyek könnyen felszívódnak, és 15 percen belül eljutnak a sejtek szintjére, hogy táplálják és erősítsék az egészséges sejtek növekedését. Az egészséges sejtek építéséhez szükséges élő enzimek bevitele érdekében próbáljon friss zöldségből készült leveket fogyasztani (mindenféle zöldségből, ideértve a babcsírát is!). Azon kívül, naponta két-három alkalommal fogyasszon nyers zöldségeket is. Az enzimek már 40 Celsius fokon elpusztulnak.
e. Kerülje a kávét, teát és a csokoládét , mert ezeknek magas a koffeintartalma. A zöld tea jobb, és rákellenes hatású. Víz! Csak tisztított, szűrt vizet fogyasszunk, hogy elkerüljük az ismert toxinokkal és nehézfémekkel szennyezett csapvíz bejutását a szervezetünkbe. A desztillált víz savas, ezért tanácsos kerülni. Lúgos víz segíti a szervezetet.
12. A húsokban lévő fehérje megemésztése nehéz, amihez a szervezetnek rengeteg emésztőenzimre van szüksége. A belekben maradó emésztetlen hús romlásnak indul, és további mérgező anyagok lerakódását okozza.
13. A daganatsejtek falát erős fehérjeréteg fedi. A húsevéstől való tartózkodás vagy kevesebb hús fogyasztása több enzimet szabadít fel, amelyek megtámadják a ráksejtek falát, ezzel lehetővé teszik a szervezetben lévő ölősejtek számára, hogy a rákos sejteket elpusztíthassák.
14. Egyes táplálék kiegészítők felsorakoznak az immunrendszerben (IP6, Florssence, Essiac, antioxidánsok, vitaminok, ásványi anyagok, esszenciális zsírsavak - EFA-k - stb.), hogy lehetővé tegyék a szervezet saját ölősejtjei számára a rákos sejtek elpusztítását. Más táplálék kiegészítők, mint pl. az E-vitamin köztudottan apoptosist (programozott sejthalált) okoznak, ami a szervezetünknek a normális eljárása arra, hogy megszabaduljon a sérült, nemkívánatos vagy felesleges sejtektől.
15. A rák a szellem, a test és a lélek betegsége . A proaktív és pozitív szellemiség segít a rák ellen harcolóknak, hogy túlélőkké válhassanak. A düh, a megbocsátásra való képtelenség, valamint az elkeseredettség a szervezetünket a stresszel teli, savas környezetté teszi. Tanuljunk meg szeretetteljes, megbocsátó lelkületű emberré válni. Tanuljunk meg lazítani és az életet élvezni.
16. A ráksejtek oxigén dús környezetben nem tudnak burjánzani. A napi rendszeres testmozgás és a mély lélegzetvétel segít több oxigént eljuttatni a sejtek szintjére. Az oxigénterápia is egy olyan eszköz, ami bevethető a ráksejtek elpusztítására.
Végül még néhány praktikus tanács:
- Ne használjunk műanyag edényt a mikróban.
- Ne tegyünk műanyag fóliában ételt a mikróba.
- Ne tegyünk műanyag palackban vizet a hűtőbe - üvegben tároljuk !
Ezeket a Johns Hopkins Egyetem/Kutatóintézet a közelmúltban tette közzé a hírlevelei útján. A dioxin-tartalmú vegyszerek rákkeltő hatásúak. A dioxinok rendkívül mérgezőek az emberi testsejtek számára.
Ne tegyünk vízzel telt műanyag palackot a fagyasztóba, mivel a műanyagból dioxinok szabadulnak fel. Nemrégen Dr. Edward Fujimoto, a Cast le Kórház Wellness Program Managere egy TV program keretében magyarázta el ezt az egészségügyi kockázatot. Ismertette a dioxinok veszélyességét és azok ártalmait az emberek számára.
Azt mondta, nem szabad mikróban ételt melegíteni műanyag edényben.
Ez fokozottan igaz a zsiradékot tartalmazó élelmiszerekre. A zsiradék, a hőhatás és a műanyag kombinációja dioxint szabadít fel, ami bejut az élelmiszerbe, majd végül a szervezetünk sejtjeibe.
Azt javasolta, hogy használjunk műanyag helyett üveg- vagy kerámia edényeket az ételek melegítéséhez. Ugyanaz lesz a végeredmény, csak dioxin nélkül. Tehát a félkészen kapható TV-vacsorákat, leveseket stb. át kell tenni a csomagolásból valamilyen más edénybe. A papír nem rossz, csakhogy nem tudjuk, mit tartalmaz a papír. Biztonságosabb, ha üveget használunk.
Elmondta, hogy nemrégen egyes gyorséttermek áttértek a papíredények használatára styofoam helyett. Ennek az egyik oka a dioxin-probléma volt. Azon kívül a műanyag fóliák ugyanilyen veszélyesek, ha a mikróban főzött ételt ilyennel fedjük le. Amint az étel forrni kezd, a nagy hő hatására a mérgező anyagok kiolvadnak a csomagolóanyagból, és belecsepegnek az ételbe. Takarják le az ételt papírtörölközővel inkább.
Üzenet a nőknek
A megújuló rendben újra a NŐKRE hárul a húzó feladat, hisz ők azok, akik képesek szívük melegével a családot/családokat összetartani és EGYSÉGBEN megtartani.
A kis családból lesznek a nagy családok, és így alakul ki egy olyan REND, AMELY NEM EGYMÁS NÉLKÜL HAT, HANEM EGYÜTT ÖSSZEFOGVA ALKOTNAK EGYET, ÉS ÍGY KÉPEZNEK EGY ÚJ ÉRTÉKRENDET, ÉS MINŐSÉGET, AMELYBEN ÚJRA KIALAKULHAT, ÉS MEGÚJULHAT A RÉGI CSALÁDMODELL. Ha ezeket az energiákat, újra betudjátok fogadni és megtudjátok újítani, akkor elindultok egy olyan változási folyamaton, amely az egész Országra hatással van.
Ez itt és most, a NŐK feladata, hogy újra visszatérjenek a régi értékrendhez, de megújítsák azt, helyes szemléletet kialakítva, belehelyezzék a fennálló rendbe.
Lányok, asszonyok most hozzátok szólok!
Menjetek vissza időben a régi kultúrkörbe, tanuljatok belőle, ha megértitek az ősiség üzenetét, élhetőségét, és át tudjátok helyezni a jelenbe, akkor már nyert ügyetek van!
Gyermekeiteknek adjatok több időt, és olyan kiváltságokkal halmozzátok el őket, amelyet eddig nem tettetek meg!
Több időt szánjatok az együtt töltött időre, és az mind lényegileg mind tartalmilag felemelővé váljon.
Ne menjetek el a munka mellett! Ne a munka kényelmesebb oldalát válasszátok, amely könnyítésként szolgál ugyan, de mérgezi a családot. Gondolok itt az elfogyasztott étel minőségére, és arra a technikára és lelkiségre, melyet beleviszel,- hisz beleteszed az ételbe magadat, és hogy ezt jól és szeretettel csinálod, vagy unalomtól űzötten, kényszeredetten, ez már csak a te hozzáállásodon és lelkiségeden múlik.
LÉGY ÚJRA ASSZONY!
Az igaz asszony az, akit tekintély övez, aki tudja a dolgát, a családban betöltött szerepét és különös kiváltságot nem élvezz, sőt ad, mindig ad, - önmagából ad, hisz ő a tápláló, a megújító, az összekötő, ő az akin keresztül Isten tárt karokkal ölelve szól hozzátok, és lehet, hogy ti Uraim ebből az ölelésből semmit meg nem éreztek, mert már eltompultak az érzékeléseitek, mert már ti hordjátok a nadrágot.
Uraim, bocsássatok meg, senkit nem áll szándékomban megbántani, de azt tudom, hogy a női lélek sokkal érzékenyebb a férfinél. Éppen ezért arra kérlek benneteket, engedjetek teret, hogy felnyíljon bennetek a szeretet, és ezen a szereteten keresztül megérzitek a saját szeretetlenségeteket,- rá jöttök arra mily különbség van, női és férfi energia között, mi az, ami eltérő, mi az, ami meghatározó és mi az a középút, amelyben EGYSÉGET alkothattok.
Írta: Áhimré - Feketéné Lendvai Katalin
Sajnálom...
Sajnálom, mondjuk, ha valamit elrontunk, vagy valamivel ártunk. Sajnálom, hogy nem figyeltem, sajnálom, ha megbántottalak a viselkedésemmel, sajnálom, hogy nem tettem meg….
Miért sajnálkozunk? Mit jelent sajnálni? Milyen energia van a sajnálat mögött? Az, aki állandóan csak “sajnál”, ő mennyire képes a másik felet egyáltalán észrevenni, meglátni? Meglátni a fájdalmát, azt amit ő okozott neki. Ő okozta, ő a felelős érte. A sajnálkozás nem menti fel a gondatlanságot!
Nem sajnálni kell, hanem figyelni! Figyelni, de nem csak saját magunkra, hanem a másikra is. Legalább egyszer, egy pillanatra észrevenni a másikat. Észrevenni, hogy ő is emberből van, hogy neki is vannak érzései és a sajnálom szó csak még nagyobb fájdalmat okoz neki. A sajnálom szó mögött nincs energia, csak a kivonódás marad. Egyet hátrébb lépve ott hagy a fájdalmammal. Ő kilép a történetből, mert sajnálna, én meg itt maradtam. Itt hagyott, mintha sosem lett volna itt, itt hagyott, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne a kivonódás.
Aki sajnálkozik, aki bocsánatot kér, ő átrakja a felelősséget arra, aki nem hátrált meg, aki nem lépett ki, ott maradt, és most még ez a teher is őt sújtja. És, hogy kit is sajnál valójában? Önmagát! Önmagát sajnálja, hogy nem volt képes többre, hogy ennyit tudott tenni, hogy könnyebben választja a kivonódást, mint a felelősség vállalását.
Ha megkönnyebbülésre vágysz, akkor vállalj felelősséget! Először lásd be magadnak, hogy mikor, mit, és hol hibáztál, majd lásd be a másiknak. Vállald fel magad, ne hátrálj ki. Lépj egyet előre és lásd be, hogy hibáztál, hogy felelőtlen voltál.
Lépj egyet előre, áll bele újra a történetbe és nézz most körül. Nézd meg, mit tettél, nézd meg mi történt. Szedd össze magad és ha romokat hagytál ott, akkor kezdjél el rendet tenni. Hozd bele ebbe a pillanatba az össze energiádat és tegyél valami jót, figyelj, de most ne magadra, hanem a másikra. És, hogy kiért tedd ezt meg? Önmagadért! Azért, hogy Te fel tudd oldozni magad. Ezt a feloldozást, csak magadtól kaphatod meg!
Írta: Dömötör Aletta
Forrás: www.talentumok-lelekebredes.com
Egy édesapa üzenete férfitársainak
Kedves Férfitársam!
Úgy érzem itt az ideje egy kicsit hosszabb hangvételű elmélkedésnek, mert nagyon fontosnak tartom, hogy Hozzád is eljusson a gondolatom az apaságról.
Korunk gyermekei a nálunk idősebb generációktól eltérő módon keresik életük párját. Hosszú évekig hosszabb-rövidebb kapcsolatokkal próbálkozunk-próbálkozunk. Nem egyszerű a helyzet, mert az információs társadalom miatt nem csak az ismeretségi körünk, de a nyilvánosságunk is nagyobb, mondhatni a 20. század hírességeinek életét éli ma egy átlag fiatal, így pedig minden jóval nehezebb. Na, de nem is erről akartam elsősorban írni.
Miután ráakadunk életünk párjára és rádöbbenünk, hogy ideje elkötelezni magunkat, természetes dolog (nekem legalábbis mindig az volt), hogy hamarosan gyerekünk lesz.
A gyerekvállalásról , a gyerekkel való közös életről az internet végtelen lehetőségei mellett mégis rettentően homályos és zavaros a kép.
Talán ideje lenni az iskolában oktatni az apává válásról, mert valamilyen oknál fogva rengeteg ős-butaság rögződött a férfiak fejébe ezzel kapcsolatban.
Ezeket szeretném felsorolni és cáfolni:
1. „A gyerek eleinte csak eszik-alszik, nincs vele sok gond.” Baromság. Nem eszik és nem alszik. Legalábbis nem úgy és nem annyit, amennyit mi szeretnénk. Ezen kívül ráadásul rohadtul kommunikatív kis lény és azonnal sokkal többet ért a Világból mint gondoljuk. Rengeteg törődést igényel és EMBERként kell kezelni. Kicsike, de emberke.
2. „Én úgy sem tudok mit kezdeni vele, a nőknek ez a dolga és képességük is van hozzá, ami nekem nincs.” Baromság. Nem is kicsi. Egy apa nagyon sok mindent meg tud tenni a felesége helyett. Igen, sajnálatos módon etetni nem tud, de ezen kívül gyakorlatilag mindent. A nők képességiről pedig annyit, hogy ők megtesznek valamit, mert muszáj. Ez egyáltalán nem jelenti, azt, hogy biztosan tudják, hogy jót és jól tesznek! Annyit jelent csupán, hogy a kis emberke csak rájuk számíthat ezért ők nem menekülhetnek el, nem takarózhatnak hülyeségekkel, mint Te. Már miért ne tudnál kezdeni vele bármit? Mindketten most tanuljátok a szülőséget és a párodnak sem könnyebb, mint Neked.
3. „Én még pelenkát sem tudok cserélni, de azért nagyon szeretem a feleségem és a gyerekemet is.” Mi az, hogy nem tudsz? Szerinted a feleséged így született, hogy tudott? Ne viccelj. Meg kell tanulni. Mindenféle gyakorlati tevékenységre büszke férfiak, akik akár egy olyan bonyolult szerkezetet is megszerelnek, mint egy autómotor nem igaz, hogy nem tudnak egy ilyen pofonegyszerű feladatot elvégezni. Sokszor elrontom én is? Hát persze. Kifolyik a tartalom? Hát persze. De nem igaz, hogy nem tudom megcsinálni. Csak legfeljebb nem akarom. De ezzel a páromra nyomok egy olyan feladatot, amit a kisujjamból kirázhatnék, és ez minden, de nem szeretet.
4. „Én keresem a pénzt, ő csak otthon van, de neki ez úgyis öröm. Ne akarja, hogy 8 óra munka után én még otthon is melózzak.” Na ez a legeslegnagyobb marhaság és bizony a leggyakoribb is. Persze Te keresed a pénzt. Ez a dolgod haver. Hidd el, keresné szívesen ő is, de ott nem tartunk, hogy a 0-24-es szolgálataiért megfelelő bért kapjon anyaként. Neki ez öröm? Mi van Veled? Neki éppen akkora öröm, mint Neked. És éppen akkora kínlódás is időnként. Ellentétben Veled ő nem ehet-ihat bármikor, sőt időnként kb. egész nap egyáltalán. Egész nap lehányt ruhában lófrál. Persze, hogy öröm a baba, de nem nagyobb öröm otthon lenni vele, mint ha Neked kéne. Csak próbáld ki, mondjuk csak egy délelőttön keresztül amikor NEM alszik a gyerek és Neked mellette kéne mindent megoldanod. Hidd el, elsírnád magad. Ja és Te 8 óra után nem akarsz tovább melózni? Tényleg? És mit szólsz egy olyan munkához, amiben nincs szabadság, folyamatos az ügyelet, akkor keltenek fel éjjel is, amikor akarnak és MINDEN a Te felelősséged? Mert a párod ezt teszi, ha Te nem veszed le a válláról a terhet amikor hazaérsz.
5. „Megérdemlek egy kis pihenést, nehogy már pár sört ne ihassak meg/nehogy már ne sportolhassak/nehogy már ne nézhessek meg egy filmet” Pedig nem. Teljesen unfair, hogy míg ő a szoptatás miatt kb. el sem mozdulhat a baba mellől, Te vidáman sörözgetsz a haverokkal. Ja hogy ő is barátnőzik? Az nem ugyanaz. Ha a párod egyszer ott tud Téged hagyni a gyerekkel legalább egy fél napot, és igazán kikapcsolódik AZT CSINÁL AMIT AKAR (ha masszázs azt, ha sport azt, ha koktélozás azt), na akkor megengedheted magadnak, hogy újra focizz, sörözz, filmezz. De ez az egész a kettőtök ügye, az egyensúly fenntartása a Te feladatod.
Sorolhatnám tovább , de nem teszem. Annyit mondok Férfitársam: na ilyenkor kell Férfinek lenni. Nem akkor amikor nagy hangon handabandázni kell, mert az nem nagy szám. Ez a valami. Csöndben visszavonulni, nem picsogni, hanem igenis beleállni keményen a gyerekvállalásba. ÉS elfogadni, hogy a párodnak a baba az első. Neked pedig mindig a párod legyen az első. Hidd el, bármennyi plusz feladatot vállalsz ő még akkor is sokkal leterheltebb. Nehéz, de nemes feladat, hogy most megmutasd, hogy mennyit érsz. Hidd el, a párodnak nehezebb a sorsa az ő szerepei sokkal súlyosabbak, az ő keresztje nehéz igazán. Te „csak” segíteni tudsz, de segítened KELL. Nincs mese. Sokan hülyének fognak nézni és nem értik. Néha Te magad sem fogod érteni, mert a viszonzásra alig van erő, de hosszú távon ez a valami.
„Itt a nagy alkalom, hogy Faramir, Gondor kapitánya megmutassa, milyen ember!”
Hajrá légy Te is kivétel, mert megéri!
Írta: Bata Gábor
Forrás: Facebook
Így mossák az agyadat
Noam Chomsky aki – a 85 éves korához képest elképesztő szellemi frissességről tesz tanúbizonyságot, a mai napig a híres MIT(Massachusetts Institute of Technology) nyelvészeti és filozófiai tanszékének rendszeres előadója. Hosszú és tartalmas élete során foglalkozott ő mindennel, ami nyelvészet, filozófia, médiaszociológia, tömeglélektan, de még a számítástechnikai programozás bizonyos területeibe is beleásta magát. A számítástechnikával 65 éves korában kezdett foglalkozni.
A jövőre vonatkozó megállapításait az akkori hatalmi tendenciák és folyamatok figyelembevételével állította össze. Ezt a 10 pontot nevezik Chomsky Tízparancsolatnak.
Érdekes ma olvasni, 20 évvel ezelőtt miképp látta a következő időszak vezetőinek ideológiai irányvonalát…
1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.
2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.
4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.
5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.
6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.
7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.
8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.
9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.
10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.
Forrás: www.tudnodkell.info
Az ateistákhoz
"Az ember kifele néz, az anyagot látja és azt tudomásul véve abban is hisz. Mivel a testeket látjuk, a sajátunkat is világos, így az értelmünkkel, az egónkkal azonosulunk és ezáltal annak hisszük és fogadjuk el magunkat, meg a többieket is. Egocentrikusak vagyunk, hiszen a látott anyagiakat meg kell szereznünk magunknak, még akkor is, ha nem is szükséges, de legalább a birtokolás öröméért. Mindenki önmagának. Ezért aztán mivel kizárunk másokat, bezárjuk önmagunkat az egónkba és elzárjuk magunkat a lényegtől, attól a rejtekhelytől, ahol minden édes, kedves, értékes el van ásva, ahol a lényeg van bennünk. Így van, a lelket nem látjuk, hogyan is láthatnánk, hiszen még csak az értelmünket, a gondolatainkat sem látjuk, amely szerint élünk, amely a vezetőnk és amelyre oly önelégülten büszkék vagyunk. És mégis kemény materialisták vagyunk. Hogy is van ez? Az anyagi világban hiszünk, de nem az anyagi világ vezetésével élünk, egy megfoghatatlan, nem anyagi gondolatnak nevezett valamivel.
Te, a materialista egy vak hittel élsz, egy nem anyagi világban hiszel és az a hit vezet téged. Egy hit vezet, amit tagadsz is még ráadásul, mert észre sem veszed, hogy az egész világodat egy hit motor hajtja. A gondolataidban, a képzeletedben összehozol valamit, aztán elveted, aztán mégis elképzeled, aztán esélyt adsz a képzeletednek és felépítesz egy hitet a gondolataid csupasz képzeleteire. Ezzel a hittel döntést hozol és lépést teszel, hogy megvalósíts a semmiből felépített semmit. Kineveted a hívőket, miközben egész életed csak hit és semmi más. Hiszel egy nem látható, megfoghatatlan, ellenőrizhetetlen gondolat világban. A hívő azért mégis okosabb, mert ő a nem látható, megfoghatatlan gondolat világ mögött egy magasabb intelligenciát hisz, amit Istennek nevez. Az miből áll? Hitből. Nem ugyanaz? Te, a materialista viszont sokkal gyengébb vagy, mert a saját gondolatodat megkételyezed és ha teljesen eldobtad, megszűnik a semmire felépített hited. Mi marad neked akkor? Csak a bizonytalanság, csak a félelem. A hívőnek még mindig marad az Istene, ahonnan az új hitet, vagy a vigaszt veszi.
Én most nem vallásról beszélek, csak hitről van szó. Te, a materialista hiszel egy intelligenciában, a sajátodban, ami egyáltalán nem egy anyagi dolog. Miért torpan meg a hited, ha egy magasabb, jobb rálátással bíró intelligenciáról van szó? Vagy azért mert túl nagy az egód, hogy el tudja fogadni, hogy a tieden kívül is létezhet intelligencia, vagy pedig azért, mert annyira korlátozott az intelligenciád, hogy nem ismeri fel a saját korlátozottságát."
Írta: Gunagriha
Ha nő vagy, légy nő!
"A nők tudnák megváltoztatni végre a világot. A nő, mint anya a teremtő része, általa jövünk. A teremtő soha nem akarja elpusztítani teremtményét. A teremtmény a teremtményt sajnos igen. A férfiaknak nincs meg a vízhez hasonló puhaságuk, hogy az éles sziklákat is átöleljék. Ők inkább összetörik azt. Szinte képtelenek a békére, legalábbis a lényük felületén, ahol többségük él. Persze lényünk mélyében mind jók vagyunk.
A történelemben a nők adták az életet és óvták, nevelték a babákat, míg a férfiak háborúztak és rendre ölték meg a generációkat. A nő volt az építő, a férfi a romboló. És manapság?
A nőkkel jó esélyünk lenne egy boldog világban élni. Nézd azokat a kultúrákat, ahol a nők teljesen ki vannak iktatva az életvitelből, szinte minden csak durvaság, harc és halál, akár az arab világot nézed, akár Indiát. Ahol a nőnek nincs értéke, ott nincs kedvesség, ott csak hideg büszkeség van. A büszkeség a háború csirája.
Sajnos nincs teremtmény hiba nélkül, mert mindenki kell fejlődjön. Egyik, a természet adta hibája a nőknek, hogy bizonytalanok. Ezt használják ki a férfiak. A másik, önként felvállalt hibájuk és a legnagyobb is az, hogy olyanok akarnak lenni, mint a férfiak. Ha ezt teszik, veszítenek, mert eldobják legnagyobb értéküket, a jóságukat, az igazi jóságukat, a feltétel nélküli jóságukat.
Ha nő vagy, légy nő és vállald teljes önbizalommal természetedet!"
Írta: Gunagriha / Fülöp Sándor
Önszeretet
"Sokan nem értik, hogy mit is jelent az önszeretetet. Azt hiszik, hogy az egyfajta egoizmussal párosul, mert saját magunkat előtérbe helyezzük másokkal szemben. Pedig az önszeretetnek kevés köze van az egóhoz. Pont fordítva. Aki szereti Önmagát, az kevésbé hajlamos egóból cselekedni, kevésbé manipulál, és kevésbé dől be mások manipulációjának. Amikor szeretjük magunkat, akkor szeretetünk forrását megtaláljuk Önmagunkban, ezáltal nem függünk másoktól, a másokkal való kapcsolatainkban nem leszünk kizsákmányolók.
Képesek vagyunk a másikat is Önmagáért szeretni, könnyebben el tudjuk engedni a kezét. Akkor is teljesnek érezzük magunkat, ha fizikailag nincs velünk, nem válunk depresszióssá, és nem látjuk értelmetlennek az életet, miután gyermekünk például elköltözik a szülői házból. Az önszeretet tehát képessé tesz arra, hogy tartósan a 200 feletti pozitív teremtő energiamezők hassák át az életünket, és ez automatikusan jó hatással lesz a család és a gyermek életére is."
Részlet Ábrahám-Hörömpő Andrea Lélekmozaikok című könyvéből.