Különbség
A különbség Isten és ember közt ez:
Az ember tudatlanságával mászik Isten felé.
Isten részvétteljesen fut az ember felé.
Az ember gondolja, hogy birtokolja Istent.
Isten tudja, hogy az ember Isten.
Isten a szándékunkat keresi, nem pedig a képességünket.
Isten a készségünket keresi, nem pedig a tökéletességünket.
Isten azt kérdezi: Kész vagy gyermekem?
Isten soha nem kérdezi: Képes vagy gyermekem?
Az írások arra tanítanak, hogyan szeressem a Megváltót.
A Megváltó arra tanít, hogyan szeressem a Valót magamban, a jövő Istent.
Ha imádkozol, rájössz arra, hogy van egy szobád, ott a magasban fent.
Ha meditálsz, rájössz, hogy van egy szobád, ott mélyen bent.
Ha egy igazi és álmatlan szereteted van Isten iránt,
Senki sem lesz képes elragadni téged Isten Öleléséből.
Az Isten kereső gondolja,
Hogy szabad lehet.
Az Isten szolgáló érzi,
Hogy szabad lesz.
Az Isten szerető tudja,
Hogy szabad.
Spiritualitás
Mit értünk spiritualitás alatt? Első lépésként azt, amikor valaki belső világával lényével is foglalkozik. Olyan módon él, hogy megpróbálja megtanulni, hogy melyik érzés honnan ered, mit akar közölni, melyik jön az értelemtől, melyik a vágytól és melyik az intuíciótól. Megtanul tudatosan mozogni érzésvilágában és ezen keresztül uralni az életét.
Tulajdonképpen, ha a külső és belső tudás bölcsesség kéz a kézben jár, csak akkor képes az ember tökéletes döntéseket hozni. Addig ki van szolgáltatva a vágyak kísértéseinek, a gondolatok tévedéseinek. Az intuíció teszi az embert tökéletessé. Az értelem az intuíció üzenetét sohasem kérdőjelezi meg, minden egyebet igen. Az intuitív értelem minden ember rendelkezésére áll, de csak a gondolatai mögött, illetve azok nélküli állapotában. Az ember tehát egy csodálatos eszközzel áldatott meg, az értelemmel, mely működése által elválasztja az embert a még csodálatosabb képességétől, az intuíciótól. Ezért az ember kell találjon egy módot arra, hogy mindkét képességét helyesen tudja használni.
A spirituális ember megpróbálja életvitelén keresztül az egységet élni, vagyis nem határolódik el másoktól, mert látja és érzi, hogy bennünk, emberekben ezerszer annyi közös dolog van, ami összekapcsol minket, mint amennyi szétválaszt. Ha értelmünkkel vizsgáljuk az életet, akkor mindig a különbségeket helyezzük előtérbe, ezáltal kizárunk másokat az életünkből, ugyanakkor magunkat is bezárjuk, és minél beszűkültebb az ego, annál inkább szenvedünk. Minél több tőled idegen dolgot zársz ki magadból, minél több más felfogású, kultúrájú vagy nemzetiségű embertől tartod (érzelmileg) távol magad, annál nagyobb az esély arra, hogy szenvedni fogsz beszorulva szűk világodba. Az ember pedig olyan lény, aki csak a (belső) tágasságban tud beteljesedni.
A spiritualitás az egocentrizmus ellentéte. Az ego az értelem terméke, természetünk, nevelésünk eredménye. Értelmünk elvakít minket, kizár valamiből, ami mi magunk vagyunk. Mihelyt azonban feladjuk – pl hipnózis folyamán – rögtön tágasabb tudatnak örvendhetünk. Egy tudat-börtönben élünk, korlátozott térben és időben, meghatározott mértékű szabad akarattal, mely elhiteti velünk, hogy tökéletes szabadságban létezünk és életvitelünket mi magunk irányítjuk.
A spiritualitás azt a meggyőződést sugallja nekünk, hogy mi, emberek egy közös forrásból eredünk. Ez azért valósul meg az egyénben, mert az ember az önmagában felfedezett belső, határtalan teret másokban is észreveszi, önmagát fedezi fel másokban, egységet érez velük. A spiritualitás üzenete az ember elválaszthatatlansága az egésztől, mind az emberiséget, mind a természetet illetően. Ha boldogan akarunk élni, nem élhetünk önmagunknak, mert akkor akarva-akaratlanul a szenvedésnek élünk. Persze bátorság kell ahhoz, hogy kiállj és az általános, megrögzött világszemlélettel ellentétesen élj.
A spiritualitás egy életmód, nem egy vallás. A vallásban az ember féli Istent vagy könyörög hozzá, mert Isten nagysága számára felmérhetetlen, a spiritualitásban az ember Istent, mint sajátját magához öleli, hiszen az Ő szeretetét magában érzi. A vallásban az ember felnéz Istenre, a spiritualitásban Isten partnere, segítője itt a Földön.
A spiritualitás minden élőlényt az Isten-tudathoz vezető út különböző szakaszain lát haladni. A spirituális embernek a jobbá válás, a tudati fejlődés, önmaga meghaladása az egyéni célja. A spiritualitás nem másokkal történő összehasonlítás, versengés, hanem saját énünk egyéni, folytonos túlszárnyalása. A spiritualitás nem zár ki semmifajta vallást, mert attól független. Tehát nem kell vallásodat feladd, hogy spirituális életmódot folytass.
Gunagriha Sorsnavigátor című könyve alapján.
Látomásima
Van egy látomásom, amelyben minden ember
Békében él,
Egészséges táplálékhoz és emberhez méltó
Hajlékhoz jut,
Minden gyermeket szeretnek és tanítanak,
Hogy fejlesszék tehetségüket,
A szív pedig fontosabb, mint a fej,
És a bölcsességet többre becsülik, mint a gazdagságot.
Ebben a világban az igazság, az egyenlőség
És az igazságosság uralkodik.
A természetet tisztelik, ezért a vizek tisztán és
Áttetszően folynak, a levegő friss és tiszta.
A növényeket és a fákat táplálják, és minden állattal
Tisztelettel és kedvesen bánnak.
Boldogság és nevetés uralkodik, és az emberek kéz
A kézben sétálnak az angyalokkal.
Köszönöm a szeretetet, megértést, bölcsességet,
Bátorságot és alázatot,
Amelyet ahhoz kaptam, hogy kivegyem részemet a fény
Terjesztéséből.
Az egész bolygó emelkedjen fel.
Úgy legyen.
Ördög és angyal
Nagy tanácskozás folyt a Mennyországban. Valamennyi fehérszárnyas angyal együtt volt. A Jóisten így szólt hozzájuk: - A pokol leggonoszabb ördögét kell megmenteni. Ki vállalkozik rá közületek?
A kis angyalok szolgálatkészen így feleltek: - Én is! Én is! Én is!
- Csahogy nem olyan egyszerű a dolog - folytatta a Jóisten -, aki vállalkozik, és nem képes megjavítani az ördögöt, annak vele együtt a pokolba kell süllyednie.
Erre azonnal visszahúzódtak az angyalok. - Azt már nem - kiáltották. - Ilyen nagy dologra nem vállalkozunk.
- Senki sincsen közületek, aki mégis meg merné próbálni? - kérdezte az Isten.
Ekkor előrelépett egy selymes fürtű, liliomfehér ruhába öltözött szépséges kis angyalka, és így szólt: - Én vállalom!
A Jóisten szeretettel megsimogatta és csak annyit mondott: - Menj hát!
A pokol leggonoszabb ördöge éppen egy fiúval verekedett. Úgy tépázta szegény gyereket, hogy az keservesen sírt-rítt. Az angyalka, aki épp akkor szállt le a Mennyországból, odaállt a fiú elé, hogy megvédje őt. Nosza több sem kellett az ördögnek, haragosan rákiáltott: - Elmenj innét, mert mindjárt rád kerül a sor!
- Üss inkább engem, csak ezt a szegény fiút ne bántsd!
- Azt éppen megkaphatod! - felelte az ördög.
Elengedte a fiút, és az angyalt kezdte ütlegelni. Mikor látta, hogy hagyja magát, türelmetlenül rászólt: - Ugyan miért nem sírsz már? Talán bizony nem érzed eléggé?
- Azért nem sírok, mert nem akarom, hogy a Jóisten meghallja a sírásomat, és téged megbüntessen - felelte az angyal.
Az ördög erre elengedte és nem verte tovább. Nagy csoport fiút pillantottak meg, akik a mezőn játszadoztak.
- Meglásd, milyen ijedten fognak szétrebbenni - mondta az ördög és köveket hajigált feléjük.
Az angyal erre eléjük állt, úgy, hogy a kövek mind őt érték el. Egészen véres lett a ruhája.
- De buta vagy - bosszankodott az ördög -, talán bizony nem fájnak neked az ütések? Miért nem engeded, hogy őket érjék a kövek?
- Én azért vagyok itt, hogy mindenkinek a fájdalmát átvegyem - felelte szelíden az angyal.
Az ördög erre fölhagyott a kődobálással. Csahogy most egy szépséges rózsatövet pillantott meg, hát neki akart esni, hogy letépje az épp hasadni készülő bimbócskát. Az angyal megint eléje állt.
- Inkább a szárnyaimat tépd ki - könyörgött neki.
- Hogyan repülsz akkor vissza a Mennyországba?
A kis angyalka bánatosan nézett rá. - Ha te nem javulsz meg, nekem nincsen helyem többé a Mennyországban. Ezesetben én is a pokolba kerülök veled.
A gonosz ördög nevetett. - Gyere, csak gyere!
És magával vonszolta. Egyszerre óriási szélvihar támadt, a fák, bokrok csak úgy hajladoztak. Villámlás, mennydörgés rázta meg az eget. Zuhogott az eső. Az angyal a testével védte meg az ördögöt az eső elől. Az ördög csodálkozott ezen.
- Miért nem véded inkább önmagadat? Hiszen rossz voltam hozzád, ütöttelek és köveket hajigáltam feléd.
- Nekem az a hivatásom, hogy jó legyek, mindent eltűrjek és megbocsássak - felelt az angyal.
Az ördög szégyenkezve kullogott mellette. Így értek egyre közelebb a pokol felé. Nagy piros lángnyelvek csaptak feléjük. Az ördög egyszerre felkiáltott: - Forduljunk vissza! Nem akarom, hogy te is ide kerülj a gonoszok közé!
De már késő volt. Egész csoport ördög tartott feléjük. Körülfogták az angyalt és meg akarták cibálni fehér szárnyait. De az ördög, aki vele volt, nem engedte őt bántani. A többi persze nevette őt.
- Eredj, hajíts köveket a játszadozó fiúk közé, mert neked az a hivatásod, hogy rossz légy! - mondták neki.
- Nem megyek! - felelte az ördög - Soha többé nem bántom őket.
- Tépd le a rózsatő hasadó bimbócskáit - küldték a többiek.
- A rózsatövet sem bántom soha többé! - válaszolta az ördög, és nem tágított az angyal mellől.
Erre valamennyi ördög nekiesett az angyalnak, és ütötték, verték. De az ördög eléje állt úgy, hogy őt érjék az ütések. Már csupa vér volt a ruhája és a vér lemosta róla a fekete színt. Mikor a gonosz ördögök ezt látták, ijedten futottak vissza a pokolba. S alighogy odaértek, hatalmas robaj, dübörgés hallatszott és a pokol valamennyi ördögével együtt eltűnt. Az angyalka pedig nagy diadallal vitte magával a leggonoszabb ördögöt, akit ő váltott meg, és fölszállt vele a Mennyországba.
Igaz mese Luciferről
Egyszer, nagyon-nagyon régen, amikor a Föld éppen csak elkészült, és úgy ragyogott, mint egy újszülött csillag, az Úr végigsétált zöld dombjain és völgyein, és szeretettel nézett teremtményeire. Elnézte az állatokat és a madarakat, a fákat és a virágokat, a tengereket és a hegyeket, aztán elnézte az embereket - és szerette mindegyiküket, és azok is szerették őt.
De egy rövid idő után elszomorodott az Úr, és az angyalok, akik körülötte voltak, aggodalmasan kérdezték, miért könnyezik. Ő pedig mondá: "Elnéztem az embert, és láttam az irántam való szeretetét, de ez a szeretet csak azért van, mert én vagyok az egyedüli, akiről tudomása van. Azért szeret, mert nincsen más, akit szerethessen. Szabad akaratot szándékozom adni neki, hogy szerethessen, amikor akarja, és így tudjam, hogy ha egy ember azt mondja: "Szeretem az Urat", ez azért van, mert úgy döntött, engem szeret. Ahhoz pedig, hogy ez így legyen, kell lennie valakinek, aki ellenkezni fog velem, és arra kísérti az embert, hogy megtagadjon engem azért, hogy mindenki a saját szabad akaratából dönthesse el, egyedül hozzám fordul-e. Szóljatok ti, angyalok, melyikőtök tenné meg ezt az irántam való szeretetből, ki hagyné el színemet az idők végezetéig? Ki tagadna meg engem és kísérelné meg az embert velem szembefordítani azért, hogy az a saját szívében dönthesse el, kit akar szolgálni?"
Akkor az angyalok mind elfordították orcáikat és könnyeztek, az Úr pedig közéjük lépett, és mindegyiküket megkérdezte: "Megtennéd ezt értem? Ki szállna szembe velem a kedvemért és űzetne ki a mennyek országából? Ki?"
De azok csak könnyeztek és mondták: "Én nem, óh Uram, én nem. Ne kérd ezt tőlem!" - és elfordultak.
Az Úr pedig leült a legmagasabb hegy csúcsára, és bánat töltötte el a szívét. És akkor odament hozzá a fény urainak legragyogóbbja, szívének legszeretettebbje, Lucifer, az arkangyal, akinek neve: "Aki a fényt hozza."
A hatalmas arkangyal letérdelt az Úr elé, kezét az ő kezébe téve könnyezett, és könnyein át felajánlotta az Úrnak önnön kiűzetését a mennyek országából, és az ember megkísértését az idők végezetéig, hogy az megismerhesse a szabad akaratot.
"Hát nincs senki más, aki megtenné ezt értem? - kérdezte az Úr - Csak te volnál az, szerettem? El kell, hogy veszítselek örök időkre?"
És az angyalok egyike sem válaszolt. Akkor felállt az Úr és kihirdette ítéletét, hogy Lucifer űzessék ki a mennyek országából, és legyen száműzve örök időkre azért, hogy elcsábítsa az embert Istentől, és így az megismerhesse a szabad akaratot.
Aztán így szólt Luciferhez: "És az ember becsméreljen téged, és vessen árnyat a te ragyogásodra, és ne ismerje fel annak valódiságát. És neked meg kell kísértened minden férfit és nőt, bizony mondom, még azt az Egyet is, akit a nevemben küldök közéjük, meg kell kísértened, és senki, csak a bölcsek legbölcsebbje tudjon erről az áldozatról! De hogy megkönnyítsem szenvedésedet, teljesítem egy kívánságodat, Mi legyen az?"
Akkor Lucifer, a hajnali csillag még egyszer utoljára felnézett az Úr megismerhetetlen arcára, és azt kérte, hogy valahányszor egy ember elfordul tőle, és Istenhez fordul, engedtessék meg neki, hogy egy óra hosszára ott állhasson a mennyek kapuja előtt, és hallgathassa, hogyan énekelnek testvérei az Úr trónja előtt. És megkapta az engedélyt.
Akkor Lucifer búcsút vett testvéreitől. A sötét szemű Uriel, az ezüstszárnyú Gábriel és a gyöngéd Raffael könnyezték és átölelték őt, azután Michael, a harcos angyal feladata feletti kétségbeesésében hangosan felkiáltva megragadta Lucifert, és messzire elhajította őt az Úr színe elől.
És a Föld akkor legmagasabb hegyéről egy álló nap és egy éjjel zuhant ő, útjában fényesen ragyogva, mint egy hullócsillag. És azon ősi nap óta állja az Úrnak adott szavát, és kísérti az embert az Úr ellenében. De valahányszor azok megtagadják őt, egy kurta órára ott ül ő, mint egy fekete szikla a mennyek kapuja előtt, és testvérei odagyűlnek a kapuhoz és énekelnek neki.
(forrás: angyalklub.gportal.hu)
Szent Teréz imája
Hozzon a mai nap belső békét a számodra.
Bízz az Istenben annyira, hogy tudd,
pontosan ott vagy, ahol lenned kell.
Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket, amelyek a hitből erednek.
Használd az adottságokat, amelyeket kaptál, és add tovább a szeretetet,
amely megadatott számodra.
Légy elégedett abban a tudatban, hogy Isten gyermeke vagy.
Legyen ez a tudat teljesen a tiéd, és adja meg lelkednek a dal, a tánc, a hála és a szeretet szabadságát.
Ez mindannyiunké!
A harangok figyelmeztetése
Ember! Rövid az élet!
Tegnap születtél, s holnap sírba térsz.
Minden kincsed a lélek,
Ez az egyetlen, mely mindig tiéd.
Minden más, miért futsz
légvár csak, álom,
mely szertefoszlik a halálos ágyon.
Ember, rövid az élet!
Egyetlen kincsed a lélek,
Gondold meg nagyon!
Gondold meg nagyon!
Ember! Rövid az élet!
Tegnap születtél, s az idő halad!
Minden, amit itt gyűjtesz:
Pénz, Hírnév, Pompa. Minden itt marad.
Mit viszel magaddal Isten elébe?
Bűnterhelt lélekkel állsz-e ítéletére?
Ember, az idő halad.
Pénz, Hírnév, Pompa itt marad.
Gondold meg nagyon!
Gondold meg nagyon!
Ember! Elmúlik minden!
Okosan élj és meg ne csald magad!
Kincset, Földet és Mindent
itthagysz majd egyszer, s tiéd nem marad.
Egyedül kell menned Jézusod elé.
Mily boldog leszel, ha jámborul éltél!
Ember! Elmúlik minden.
Egyedül távozol innen.
Gondold meg nagyon!
Gondold meg nagyon!