Amikor szeretni kezdtem magam, rájöttem, hogy a kín és az érzelmi szenvedés csak arra figyelmeztetnek, hogy saját igazam ellenére élek.
Ma már ezt úgy ismerem: HITELESSÉG.

Amikor szeretni kezdtem magam, rájöttem mennyire meg tud bántani valakit, ha a saját vágyaimat próbálom ráerőltetni erre a személyre, noha tudom, hogy sem az idő nem alkalmas erre, sem a személy nem áll készen rá, még akkor sem, ha ez a személy én magam vagyok.
Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

Amikor szeretni kezdtem magam, abbahagytam egy másfajta élet után sóvárogni és végre megláttam, hogy minden, ami körülvesz, arra hív engem, hogy növekedjek.
Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

Amikor szeretni kezdtem magam, megértettem, hogy minden körülmények között jó helyen- és időben vagyok, és minden épp a megfelelő pillanatban történik. Hogy nyugodt lehessek.
Ma ezt úgy hívom MAGABIZTOSSÁG.

Amikor szeretni kezdtem magam, már nem raboltam a saját időmet és nem tervezgettem hatalmas feladatokat a jövőben. Ma, amit teszek, az örömet és boldogságot okoz; olyan dolgok ezek, amiket szeretek és amik felvillanyozzák a szívemet. Ezt a magam módján és a saját ritmusomban teszem.
Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

Amikor szeretni kezdtem magam, megszabadítottam magam mindentől, ami nem jó az egészségemnek – étel, ember, dolog, helyzet, vagy bármi, ami lehúzott és magamtól eltávolított. Először ezt a hozzáállásomat egészséges egoizmusnak hívtam.
Ma már tudom, hogy ez: ÉNSZERETET.

Amikor szeretni kezdtem magam, már nem akartam, hogy mindig nekem legyen igazam és innen kezdve egyre kevesebbszer tévedtem.
Mára felfedeztem, ez a: SZERÉNYSÉG.

Amikor szeretni kezdtem magam, abbahagytam a múltban élni és a jövőért aggódni. Most már csak a pillanatnak élek, ahol minden történik. Ma minden nap élek, napról napra,
és úgy hívom: BETELJESÜLÉS.

Amikor szeretni kezdtem magam, észrevettem, hogy az elmém meg tud zavarni és beteggé is tehet. De amint összekötöttem a szívemmel, az elmém értékes szövetségessé vált.
Ma ezt a kapcsolódást úgy nevezem: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

Nem kell többé félnünk az érvektől, a szembesítésektől, vagy más problémáktól önmagunkkal, vagy másokkal kapcsolatban. Hisz még a csillagok is összeütköznek és az ütközéseikből új világok születnek.

Ma már tudom: EZ AZ ÉLET!

(Charlie Chaplin)

Az emberiség ősi, békés aranykorát a Biblia a paradicsom, édenkert kifejezésekkel illeti. Sokan úgy vélték, hogy az aranykor napjainak egykor majd vissza kell térniük, ezért az emberiség és az igaz emberek jutalmát a paradicsomba helyezték.

A jócselekedet jutalma fontos része hitvilágunknak. Miután a Földön azt tapasztaljuk, hogy jótett helyébe nem mindig várhatunk jót, ezért abban bízunk, sőt hisszük, hogy Isten a jövendő világban mégis megjutalmazza azt, ha nem is tudjuk elképzelni annak pontos formáját.

A nagy zsidó gondolkodó Martin Buber hívja fel a figyelmet arra, hogy amíg a többi vallás és nép túlvilágról vagy másvilágról beszél, addig a héber nyelvben a „jövendő világ” kifejezést használják, vagyis úgy vélik, hogy „a két világ voltaképpen egy és eggyé kell válnia”.

A középkor legnagyobb zsidó tudósa, Mose Majmúni is úgy vélte, hogy a jövendő világnak itt a Földön kell bekövetkeznie. Magyarázatában egy példabeszéddel él. Ha a gyermek tanulni kezd, jutalmat ígér számára az édesapa, lehetőleg olyan kézzelfogható jutalmat, amelyet hamarosan meg is kaphat, például egy finom süteményt. A nagyobb, érettebb gyereknek komolyabb jutalomra van szüksége, mondjuk jó bizonyítványért szép új ruha jár. Az érett fiatalembernek azt mondjuk, tanuljon, hogy diplomás orvos, ügyvéd, kereskedő legyen belőle. A felnőtt már tudja, hogy a tudás megszerzéséért is érdemes tanulni. Majmúni azonban úgy véli, hogy ennél magasabb fokozat is létezik: aki magáért a tanulás öröméért tanul. Így vagyunk a jócselekedettel is, tanítja. Az emberek és a népek különféle szellemi szinten élnek, és ennek megfelelően elképzeléseik is különbözőek. Egyes vallások képviselői azt hiszik, a hetedik mennyországba kerülnek, ahol finom ételek-italok és szép szüzek várják őket. Mások, magasabb szinten szellemi mennyországot képzelnek, ahol a lelkek üdvözülnek. Van olyan is, aki a jótett erejében hisz. Ám a legmagasabb szint az, ha valaki magáért a jóért teszi a jót.

(Raj Tamás: Bibliaiskola)

„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.

A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.

Mert amikor bennünket elküldtek, az útra bocsájtó Hatalom így

szólt:

Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát,

mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni.

Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg.

Az egész világ a tiéd.

Szabad vagy a kövektől az éterig.

Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked,

ha magadnak tartod.

Elbocsátlak téged is, mint mindenkit:

Felelős vagy minden emberért aki veled él,

s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz,

Minden örömmel amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak

tartottál meg.

Most eredj és élj, mert a világ a tiéd. „

(Hamvas Béla)

A múltat magunkban hordozzuk. Ez egy állandó áramlás: "amint vetsz, úgy aratsz". Ha valami rosszat teszünk, akkor ma vagy holnap, a külső vagy a belső világban megkapjuk az eredményét. Ha folyton lopok, egy nap elkapnak, és börtönbe zárnak. És ha valami jót teszek, ha imádkozom, meditálok és isteni dolgokat teszek, annak is megkapom az eredményét. Néha azt látjuk, hogy valaki, aki rosszat tett, élvezi a világot. De lehet, hogy a közvetlenül ezelőtti életében valami rendkívülit, valami csodálatosat tett, és most aratja le jó cselekedetének a gyümölcsét, míg rossz cselekedeteinek eredményei még nem kezdtek gyümölcsöt hozni. Élete alkonyán vagy egy elkövetkezendő életében biztosan szembe kell néznie a következményekkel.

A hétköznapi, nem törekvő ember esetén a karmikus ítélet elkerülhetetlen, megváltoztathatatlan. A karma törvénye mindig kötelező erejű. Köré tekeredik, mint egy kígyó. Meg kell fizetnie a vámot, az adót. A karma törvénye kíméletlen. Ugyanakkor létezik valami, amit isteni kegyelemnek nevezünk. Ha keserű könnyeket hullajtok, és megbocsátásért esedezem, akkor természetesen rám virrad Isten könyörülete. Ha valaki spirituális életbe kezd, karmája könnyen semmissé tehető, ha ez a spirituális mesteren keresztül működő Isten akarata. Isten végtelen kegyelme lassan megsemmisítheti rossz karmájának következményét, és felgyorsíthatja jó karmájának eredményét. A kereső a karma törvénye felett állhat, mert Isten határtalan kegyelmét záporozza a kereső odaadó fejére és szívére. Természetesen nem tehetek továbbra is rossz dolgokat azzal az érzéssel, hogy Isten úgyis megbocsát. De ha Isten látja, hogy belülről őszinte sírás tör fel, ha látja, hogy meg akarok szabadulni a tudatlanság hálójából, akkor nemcsak megbocsát nekem, de a szükséges erőt is megadja ahhoz, hogy ne kövessem el újra ugyanazt a hibát.

Nincs olyan bűn, amit Isten kegyelme ne tudna eltörölni.

(Gunagriha)

Kinek mondod el a problémáidat? Kivel osztod meg azokat az élethelyzeteket, amelyek sértenek, és nem tudod őket feldolgozni? Szinte mindenkinek kell, legalább egy olyan ember az életében, egy barát, akinek ki tudja magát panaszkodni. Te is megosztod valakivel a problémáidat, vagy egyedül bajlódsz velük?

Leültök beszélgetni egy hangulatos kávé mellett vagy egy ízletes ital mellé és ontjátok magatokból a sztorikat. Azokat a szigorúan bizalmas információkat, amelyeket csak ő tudhat, mert benne bízol. Ki kell beszélned magadból, mert nem tudsz mit kezdeni a helyezettel. Abban a reményben, ha majd kiadod magadból jobb lesz és megváltozik minden. Valójában semmi nem változik, maximum egy pici időre eltűnik belőled a feszültség.

Azért nem változik, mert panaszkodtok! “Vak vezet világtalant!” Megerősítést akarsz az igazadról és a bizalmi társad, meg is fogja ezt adni. Ha nem értene veled egyet, nem bíznál benne. Azért, mert a legrosszabb pillanatokban nem támogatna és ez most a legrosszabb. Ezzel párhuzamban, reális megoldás nem is születhet. Ilyen helyzetben, nincs is szükséged a realitásra. Ki akarod “puffogni” magadból a sérelmeidet és azt akarod visszahallani, hogy neked van igazad. A hozzáállásod ellentétes az igazsággal.

A panaszkodás, nem vezet eredményre, mert az csak reakció. A reagálás a felelősséget a másik nyakába varrja és ezzel azt mondod: -”Nem tehetsz semmit, a másik miatt történt!” Tényleg nem?

A panaszkodást, abszolút nem érdekli a megoldás. A megoldás, megölné a panaszkodást és a panasz, életben akar maradni. Amikor ez történik, valaki mást vagy élethelyzetet, “rossznak” minősítesz, magadat pedig “jónak”. A jóság egy felsőbbrendű tudatállapotot ad, és kiemel a rosszak közül. Jó révén, mindenki más rossz és bármit megtehetsz, mert jogosnak tartod.

Amikor nem szakembertől, hanem egy másik világtalantól kérsz tanácsot, mindegy hogy “fehér vagy fekete” A valódi igazságot, csak olyan láthatja meg, akinek nyitva van a szeme. Annak lesz nyitva a szeme, aki nem elfogult, azaz nem fűzi érdek ahhoz, hogy neked legyen igazad. A cinkostársad, a barátod veled puffog és felháborodik, veled csinál mindent. Neki az az érdeke, hogy igazad legyen. Nem érdekli a valóság, mert azt látja, amit Te látsz.

Ha mindenki igazát feltennénk egy polcra, az már régen leszakadt volna. Mert mindenki igaznak véli a sajátját, ebben erősít meg a cinkosod. Még nagyobb kupit csináltok az igazság polca alatt, mert egészen biztos, hogy leszakadt. A megoldás, most a megnyugvás, hogy beszélhetsz a kupiról.

A rend máshol van. Az életed rendje ott van, ahol nem az igazad a fontos, hanem a valódiság. A valódiság polca elbír mindent, ott mindig rend van. Ne az egyetértést keresd, hanem a valódiságot. Ha kell, fogadd el mások segítségét, még ha mást is állít, mint amit igaznak gondolsz. A valódiság polcán, kedvedre pakolhatsz, az soha nem fog összedőlni, mert elbír mindent. Merj segítséget kérni, legyél bátor, ne csak kimondani, hanem elfogadni is a tanácsokat olyanoktól, akik nem értenek veled egyet és nem élik át veled a szörnyűségeket. A hidegfejű ember mindig többet lát, mint az érzelmekkel felfokozott.

(forrás: facebook)

Elengedni nem azt jelenti, hogy nem törődsz valakivel, hanem csak azt, hogy nem tudsz többet tenni érte.
Az elengedéssel nem zárkózol el előle, csak felismered, hogy nem irányíthatod.
Az elengedés nem azt jelenti, hogy mindent megengedsz, hanem hagyod, hogy tanuljon a következményekből.
Az elengedés az erőtlenség elismerése, miszerint a végkifejlet nincs, és soha nem is volt a te kezedben!
Az elengedéssel nem próbálsz megváltoztatni vagy hibáztatni más valakit, hanem a lehető legtöbbet hozod ki magadból.
Ha elengeded, többé nem gondolkodsz róla, de törődsz vele; nem “megjavítani” akarod, hanem támasza lenni.
Nem te vagy a középpontban, rendezgetve a végkifejletet, hanem engeded, hogy ki-ki befolyásolja a saját sorsát; nem védelmező vagy, hanem hagyod, hogy szembesüljenek a valósággal; nem tagadsz, hanem elfogadsz; nem zsörtölődsz, korholsz vagy vitatkozol, hanem megkeresed a saját hiányosságaidat, és azokon dolgozol; nem azon igyekszel, hogy saját vágyaidhoz igazíts, hanem elfogadsz minden napot úgy, ahogy jön, és örülsz neki; nem kritizálsz vagy regulázol másokat, hanem megpróbálsz olyanná válni, amilyen lenni szeretnél; nem bánkódsz a múlt miatt, hanem növekedsz, és a jelenben élsz.
Valójában az elengedés azt jelenti: Kevésbé félsz…. Bízol Istenben…. és jobban szeretsz.

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.
(Müller Péter)

Az elengedés szabadsága

Elengedni csak azt tudom, amit egyszer már jól megfogtam, amibe belekapaszkodtam, görcsösen belemarkoltam, és úgy gondolom az enyém, a tulajdonom, birtokom tárgya, valami, aminek gyümölcséből csak én részesülhetek.

Életünk különböző szakaszaiban, más-más dolgokról gondolhatjuk, hogy a miénk.
Tárgyakról (lakásom, autóm), emberekről (gyermekem, feleségem), hitrendszerekről (vallásom, politikai álláspontom, világnézetem).
Az ezekhez való ragaszkodás függvényében, megtartásukért akár áldozatokat is hozunk.
Csakhogy az áldozat valódi jelentését félreértelmezve, ami a fentiek velejárója, ezt legtöbbször magunk és mások kárára tesszük pusztán azért,
mert értékrendünk is saját, azaz a miénknek gondolt.

A teljes elfogadás a kulcs. Az a tolvajkulcs: minden ajtót kinyit. Nincs olyan ajtó, amit az elfogadás ne nyitna ki.
Ez egyszerűen olyan kulcs, ami minden zárba beleillik – mert abban a pillanatban, hogy elfogadsz valamit, egy átalakulás indul meg a lényedben, hiszen nincs többé konfliktus.
(Osho)

Elengedés sok mindent eszünkbe juttat – elengedni tárgyakat,akadályozó hiedelmeket, régi mintákat, emlékeket, sérelmeket, személyeket.
A mindennapi boldogsághoz és jóléthez vezető út nagyon fontos része az elengedés művészetének gyakorlása.

A hit szerepe
 

"Amikor valami elindul a megvalósulás felé, szüntelenül akadályokba ütközik. Száz 'nem megy' után érkezik el a pillanat, amikor egyszer csak: 'megy!' Rengeteg csőd, kétségbeesés és 'ebből nem lesz semmi!' útján érkezünk el a beteljesüléshez. Ezeknek a legyőzése csakis hittel lehetséges. Hit az, amikor a padlón heverő bokszoló, akire éppen számolnak, tudja, hogy ő ezt a meccset végül megnyeri. A hit a gondolatnál ezerszer erősebb. A külvilág negatív visszajelzései, a hatalmas bukások sem kezdhetik ki, mert bizonyos benne, hogy amiben hisz, az már valahol megvan, csak még nincs itt. A hit: a lélek magjába rejtett jövendő tudása. A valódi hitet azonban gyakran összetévesztjük azzal, amikor valamit a fejünkbe veszünk, s nagyon akarunk. Önismeretem hibájából én is sok mindent akartam, ami nem valósult meg. Sajnos csak utólag tudtam meg, hogy az összeszorított fogú, görcsös 'akarom!' nem azonos a valódi hitemmel. Utólag jöttem rá, hogy amit így akartam, 'nem járt nekem'. Lelkem magjában nem volt elrejtve a megvalósulás lehetősége. Ezek a teljesületlen vágyak mind-mind elmentek már mellettem - nem azért, mert nem tettem meg értük mindent (rengeteget küszködtem, tapostam, robotoltam, hiába!), hanem mert sohasem voltak az enyémek. Utólag már látom." (Müller Péter)

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
és áldott legyen a kéz, mely felnevelt.
Legyen áldott eddigi utad,
és áldott legyen egész életed.
Legyen áldott benned a Fény,
hogy másoknak is fénye lehess,
legyen áldott a Nap sugara
és melegítse fel szívedet,
 
hogy lehess meleget osztó forrás
a szeretetre szomjazóknak,
és legyen áldott támasz karod
a segítségre szorulóknak.
 
Legyen áldott gyógyír szavad
minden hozzád fordulónak,
legyen áldást hozó kezed
azoknak akik érte nyúlnak.
 
Végül legyen áldott immár
minden hibád, bűnöd, vétked,
hiszen Aki megbocsátja,
végtelenül szeret téged.