Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Mennyből az angyal eljött hozzátok magyarok, magyarok, évente egyszer.

Gondolkoztunk-e valaha is azon, hogy miért is csak évente egyszer? Karácsony angyala a szeretet, s szeretet, mint olyan, a létezés legfontosabb alaptörvénye. Tengely, mely körül a világrendszer forog. Kimeríthetetlen erőforrás. A szeretet az egyetlen pozitív erő a világon, mely tettekben öltve a testet egyedül képes előre és fölfele mozdítani anyagiassághoz kötözött emberi mivoltunkat, egyénenként és nemzetenként egyaránt.

Gondolkoztunk-e valaha is azon, hogy mi történne, ha mi magyarok nem csupán évente egyszer, és akkor is mindössze felületes és megszokott karácsonyi cicomán keresztül, hanem valóban őszinte odaadással és naponta ünnepelnénk ezt a mennyből alászállott angyalt?

Ha valóban élnénk is ezzel az isteni ajándékkal, erőforrással, szerszámmal és védelmi eszközzel, aminek emberi szóval szeretet a neve, ha napról-napra használva és hasznosítva ezt, valóban élő tettekre változtatnánk át a lélek és a szellem vegyi folyamata során, hogy azt a törvény, Isten törvénye megkívánja tőlünk. Nem veszekednénk többé, nem ócsárolnánk, nem gáncsolnánk egymást, családon, közösségen, nemzeten belül békét kötnénk egymással, és úgy haladnánk együtt, ahogy testvérekhez illik, egy szebb jövendő felé.

Megbocsátanánk az ellenünk vétkezőknek, úgy viselkednénk magyar testvéreinkkel szemben, mint ahogy tőlük elvárjuk, hogy velünk szemben viselkedjenek. Hibakeresés helyett megértéssel közelednénk egymáshoz, gyanakvás helyett bizalommal, gyűlölet helyett szeretettel.

Egyszerre csak megszűnne minden pártoskodás, minden széthúzás, rágalmazás, irigység, káröröm és önző elfogultság. Valóban egy nemzet fiaivá válnánk, testvérekké egymás szeretetében és nemzetünk szolgálatában. Koldus sorsunkat levetkőzhetnénk, s nagy nemzetté válhatnánk megint, akárcsak másfél ezer évvel ezelőtt, amikor még vérünkbe rögződött törvény volt az egymás iránti szeretet és hűség.

Karácsony jöttével gondolkozzunk ezen, magyarok! Az egymás szeretetének törvényét a mennybéli angyal titkát nem páncélos német lovagoktól, görög és talján papoktól tanultuk volt, hanem még Úr városából hoztuk azt magunkkal. De idegen tanok korbácsa alatt megfeledkeztünk róla a századok során, míg végül is ide jutottunk, hogy többre becsüljük az idegent, mint saját vérünket.

Új, karácsonyi vérszerződésre van szükségünk magyarok. Az egymás iránti kötelező szeretet ősi törvényének felújítására, magyar újjászületésre, mely nem csupán az év egyetlen napján ünnepli a szeretet Istenét, akkor is csupán a megszokás kedvéért, hanem naponta éli is a törvényt tetteken keresztül, gyakorlatban.

Mert ha nem, semmiféle idegen segítség nem segít rajtunk többé. Úgy elveszünk törvényszegéseink során, hogy még csak nyomunk sem marad ezen a földön, mert azt is széttapossák az idegenek.

(Wass Albert)

A depresszió, mint a neve is mutatja, nyomás nélkülit, lenyomottat jelent (de-nélkül, el; presszió-nyomás) és mindez az életenergiákra vonatkozik. Ahogy azt Dahlke is megfogalmazta, a vitális energiák tartósan nem nyomhatóak el, és nyomásként visszatérnek. Amit hosszú ideig elnyomnak, az nyomaszt, amit pedig sokáig elfojtanak, az szorongat. Így már rögtön érthetővé válik a depresszió során sokszor fellépő agresszió, amelyet rendre saját maguk ellen fordítanak az érintettek.

A depressziót úgy is lehet értelmezni, hogy mindenféle nyomástól el, azaz kikényszeríti az ellazulást és elengedést testi szinten. A gond az, hogy általában a depressziós személy az ellazulás helyett tudattalanul elhagyja magát. Mind testileg, mind lelkileg, annyira, hogy szinte semmilyen életenergiát nem érez önmagában. Valójában halottnak tetteti magát, egyfajta nem végrehajtott öngyilkosság ez.

Az orvostudomány tablettákkal nyomja el, és tünetet kezel. Néha életet menthet ugyan, de magát a depressziót nem gyógyítja meg. Nem alakulhat ki betegség mentális és érzelmi érintettség nélkül.

Azt kell megnézni, hogy mire akar megtanítani, hogy mi a betegség üzenete a számunkra. Személyiségünkben, gondolatainkban, élethelyzetünkben mi az, amin változtatni kell(ene). Amint az ok megvan, a betegség kioltja saját magát, felszámolja magát s megszűnik.

A betegség mindig csak tükör, hogy megláthassuk, mi az a tudati blokk, amit fel kell oldanunk, mi az, amiben meg kell változnunk.
A depresszió olyan, mint egy vészfék: lelassít, ha túl gyorsan száguldasz, ha rossz irányba mész. Ütköztet önmagaddal, megmutatja a magányodat és szembesít az elmúlással, a halállal.

A jó oldala, hogy végre ismét középpontba helyezheted a saját életedet, és rengeteg időt kapsz, amit önmagaddal tölthetsz, ha szomorúság ért, teret enged a szomorúságodnak, bánatodnak azzal, hogy egész egyszerűen csak létezel és semmi sürgető nem történik körülötted.

A hegyre a mélyből vezet az út, majd a csúcsról ismét le, a mélybe. Így van ez az életünkkel is. A boldogságot beárnyékolja a szomorúság, de a borút majd ismét derű követi.

Amikor önmagaddal szembesülsz ez a legnagyobb katarzis. Amikor felfedezed a lelked legmélyebb, legsötétebb bugyrát is, amikor leszállsz önmagad legmélyére. Ha ide eljutsz, lerázhatsz magadról minden béklyót és más emberként, újjászületve tudsz innen a felszínre törni.

Lelki szenvedéseink legfőbb oka az önsajnálat. Történik az életünkben valami, ami haragot, elutasítottságot, megbántottságot, veszteségérzést vált ki belőlünk. A gondolat nagyon bánt minket, rosszul esik, rágódunk rajta és jól elraktározzuk a harag és a csalódottság érzését. És elkezdjük magunkat sajnálni. Egészen szomorúakká válunk, az életünket már-már elviselhetetlennek, kibírhatatlannak érezzük. Ahogy növekszik bennünk a veszteség és a csalódottság érzése, úgy válik egyre kilátástalanabbá a megoldás. És máris megérkeztünk. Itt is van, a depresszió.

Ne hagyd, hogy legyűrjön az önsajnálat! Az igazság fáj, de enélkül nem megy!

1. Ismerd fel az önsajnálatodat!
2. Nevezd meg, mondd ki hangosan!
3. Erőmerítés és győzelem az önsajnálat felett.
4. Adj hálát! (Bárkinek vagy bárminek, amiben hiszel.)
5. Mozogj! Menj ki a szabadba!
6. Fizikai aktivitás.
7. Zenehallgatás. Olyan zenék, melyekből árad az Élet.

Ha megszelídíted a haragodat, ha eltolod magadtól és megvizsgálod, rá fogsz jönni arra a néha kellemetlen tényre, hogy bizony a téged ért kritikának valamennyi valóságalapja van. Adj hálát, vedd számba, mi mindenért lehetsz hálás! Kezdetnek az is jó, ha azt veszed sorra, mennyi minden szolgálja a kényelmedet, a szórakozásodat, a jólétedet,- máris rájöhettél, hogy sokkal több jó vesz körül, mint rossz.
A hála energiát mozgósít, feloldja a negatív gondolatokat.

Ne feledd: a választás a te kezedben van. Élsz-e vele?

Írta: Hegyi Éva Mónika

Forrás: www.lelekletra.hu

Az elengedés a teremtés egyik fontos lépése. De mit is engedsz el? Amikor elengedsz, a kontrollt engeded el: nem akarod többé irányítani, hogy vágyad hol, mikor, hogyan fog teljesülni vagy teljesül-e egyáltalán. Megengeded, hogy az legyen, ami van, és jöjjön, aminek jönnie kell, mert hiszed és bízol abban, hogy mindig azt kapod, ami a javadat szolgálja. Nem félsz a nehézségektől, mert tudod, hogy mindig megkapod a segítséget is, ha szükséged van rá. Tudod, hogy bármi jön, képes vagy kezelni és a javadra fordítani. Hiszel a gondviselésben és könnyedén rá bízod magad.

"FAUST
De nálatok, úgy vettem észre,
a név a lényeg tükrözése,
s abból ki-ki olvasni tud,
hallván: Légyisten és Gebbesztő vagy Hazug.
Kicsoda vagy tehát?

MEFISZTÓ
Az erő
része, mely
örökké rosszra tör, s örökké jót mivel.

FAUST
Mit értsek voltaképp rejtvényeden?

MEFISZTÓ
A tagadás a lényegem!
És joggal az, mert minden születő:
elpusztulást érdemelő;
inkább ne jönne létre semmi.
Mit Bűnnek szoktatok nevezni,
Romlásnak, Rossznak röviden,
az hát sajátos elemem.

FAUST
Résznek mondod magad - s egészben állsz elém?

MEFISZTÓ
Szerény igazság az enyém.
Ha az ember, e kis bolond-világ,
egésznek tartja általán magát,
én részből rész vagyok, mely egy volt valaha,
a Sötét része, mely a Fényt szülé vala
a büszke Fényt, mely örökségiért
Éj-anyja jussát perli itt: a Tért;
de bárhogy küzdjön is, mégsem lehet szabad,
lekötve testeken tapad.
Testekből árad, széppé test teszi,
az testen torpan meg fennakadva,
s hiszem, nincs messze már a napja,
pusztulni is testekkel kell neki."

Goethe: Faust, A tragédia első része, A dolgozószoba

Szavaid ostorként csattannak lelkemen,
kettőnk közé éket ver ítéleted.
Mielőtt végleg eltávolodnánk, mondd,
amit hallok azt szó szerint értsem-e?

Mielőtt pajzsot rántanék magam elé,
s megszólalna fájdalmam vagy félelmem,
mielőtt szavammal falat építenék, mondd,
amit hallok azt szó szerint értsem-e?

A szavak ablakok vagy falak.
Elítélnek vagy felszabadítanak.
Célom: úgy szólni és úgy figyelni,
ami mindenkinek a szeretetet jelenti.

Tudod, van, amit el kell mondanom,
mert az igen fontos nekem.
Ha szavaim nem tükrözik szándékaim,
szabadnak maradnom segítesz-e?

Ha úgy tűnik, mintha szidnálak,
ha úgy éreznéd, nem szeretlek,
kérlek, ne a szavaimra figyelj,
hanem a mögöttük megbújó érzésre!
 

Elviselem, amikor megmondod,
mit tettem és mit nem.
Értelmezésedet is elviselem.
De kérlek, e kettőt sose keverd össze!

Ha össze akarod zavarni a dolgainkat,
elárulhatom a titkát:
keverd össze cselekedetemet
az azzal kapcsolatos véleményeddel!

Mondhatod, hogy csalódtál
az el nem végzett házimunka láttán,
de ha „felelőtlennek” nevezel,
azzal sohasem fogsz tettre késztetni.

És mondd meg, ha sértve érzed magad,
amikor a közeledésedet elhárítom,
de ha érzéketlennek és hidegnek nevezel,
azzal nem növeled jövőbeli esélyeidet.

Igen, elviselem, amikor megmondod,
mit tettem és mit nem.
Értelmezésedet is elviselem.
De kérlek, e kettőt sose keverd össze!