A szeretet mindig gyarapodásra vezet
„Egy időben volt egy kis könyvkereskedésem. Egy napon belépett hozzám egy ember, és azt mondta, megtanít pénzt csinálni. „Mindenki, aki belép ezen az ajtón – mondta -, potenciális vásárló. Ezt kell magában mondogatnia, valahányszor belép valaki az üzletbe: lehetséges vásárló, lehetséges vásárló.”
Számomra túlságosan haszonelvűnek hangzottak a szavai. Voltaképp azt tanácsolta, hogy minden emberre úgy tekintsek, mintha gyalog lenne a sakkjátszmámban. Imádkoztam, és a következő szavakat kaptam: „A boltod – templom.” A templom ezoterikus értelemben a lelkek találkozását jelenti, ami nem külső, hanem belső síkon történik. Az emberek nem azért lépnek be az üzletünkbe, hogy mi kapjunk valamit. Azért küldik őket hozzánk, hogy szeretetet adjunk nekik.
Miután elmondtam az imát, és megéreztem, hogy a boltom templom, azt is megértettem: az egyetlen dolgom, hogy szeressem azokat az embereket, akik betérnek hozzám. És így is tettem: valahányszor belépett egy vásárló, csendben megáldottam. Nem vásárolt mindig mindenki, aki bejött a boltba, de az emberek kezdtek úgy nézni rám, mint a saját könyvkereskedőjükre. Vonzotta őket a békés légkör. Bár az eredetét nem ismerték, megérezték a feléjük irányuló szeretetet.
Mindig csodálkozom, amikor egy üzletbe lépve azt tapasztalom, hogy az eladók barátságtalanok, mintha csak szívességet tennének a vásárlóknak azzal, hogy ott vannak. A barátságtalan viselkedés rombolja a világ érzelmi szerkezetét. Ahol felnőttem, ott nem jártunk olyan boltokba, ahol nem volt jó bent lenni.”
(Részlet Marianne Williamson Visszatérés a szeretethez című könyvéből.)
Együtt túljutunk rajta
Amy Simpson mondja: „Amikor egyik gyermekünk hat-, a másik pedig négyéves volt, észrevettem, hogy gyermeket várok. Két héttel később elvetéltem, amitől érzelmi hullámvasútra kerültünk. Férjem csodálatosan tartotta magát, amíg én felépültem, de amint fizikailag jobban lettem, őrá csapott le a veszteség érzése. Zárkózott lett, még a rokonokkal sem akart találkozni. Ő otthon akart maradni, míg én felejteni szerettem volna, továbblépni, emberek között lenni. Amikor egy házaspár olyan dologgal szembesül, ami különböző módon hat rájuk, hogyan tudják a helyzetet kezelni? 1) Mondd el a párodnak, mit szeretnél! Néha az érzelmek annyira elborítanak, hogy azt sem tudod, mire van igazán szükséged. Azt szeretnéd, ha nagyobb teret kapnál? Vagy inkább beszélgetni akarsz? Emberek között szeretnél lenni, vagy inkább egyedül? Hallgasd meg házastársad érzéseit is! Lehet, hogy egészen másra van szükségetek. 2) A probléma gyökerével foglalkozz! A férjem nem akarta meglátogatni a családját. Amikor erről beszélgettünk, rájöttem, hogy a valódi probléma az volt, hogy úgy gondolta, nem lennének túlságosan támogatóak – és a sok száz kilométernyi úthoz sem volt elég ereje! 3) Légy kész a kompromisszumra! Én vidám társaságra vágytam, még ha nem is a családjával. Sikerült mindkettőnk igényeire megoldást találni, amikor közelebb élő rokonokkal jöttünk össze. 4) Kérj segítséget! Néha nincs mód a kompromisszumra. Az egyik fél beszélni akar, a másik képtelen felhozni a témát. Keressetek egy házassági tanácsadót vagy egy keresztyén barátot, aki ideiglenesen áthidalja a szakadékot. Sokat jelent, ha vannak, akik imádkoznak veletek és értetek. A házasságotok intimitását azonban mindenképp őrizzétek meg, ne engedjétek, hogy bármi vagy bárki közétek férkőzzön!”
Forrás: www.maiige.hu
Az elengedés imája
Stormie Omartian írónő olyan anya mellett nőtt fel, aki azt mondta neki, hogy nem ér semmit. Bezárta Stormie-t egy szekrénybe, mert látni sem bírta őt! Stormie ezt írja: „Egy beteg elméjű anya nevelt fel… és az ő viselkedése bűntudatot, reménytelenséget, gyámoltalanságot és mély érzelmi fájdalmat keltett bennem. Fiatal nővé érve még mindig be voltam zárva – csupán annyi volt a különbség, hogy a határok nem fizikaiak, hanem érzelmiek voltak – egy mély, folyamatosan jelen lévő fájdalomba, ami önpusztításban és bénító félelemben nyilvánult meg. Évekkel később [egy keresztyén tanácsadó segítségével] megtanultam, hogy az olyan mélyen gyökerező meg nem bocsátást, mint az enyém, rétegenként kell felfedni. Egy napon késztetést éreztem, hogy így imádkozzam: „Uram, adj olyan szívet anyám felé, amilyen a tiéd.” Hirtelen látomásban magam előtt láttam őt olyan gyönyörű, vidámságszerető, tehetséges nőként, aki egyáltalán nem hasonlított arra a személyre, akit ismertem… olyannak láttam őt, amilyennek Isten teremtette, nem olyannak, amilyenné vált. Milyen csodálatos kinyilatkoztatás! Azonnal összeállt bennem a kép a múltjáról – az édesanyja tragikus halála… szeretett nagybátyjának és nevelőapjának öngyilkossága, az elhagyottság érzése, bűntudat, keserűség és meg nem bocsátás… Isten szívének érintése olyan megbocsátást hozott, hogy amikor anyám meghalt… nem volt bennem felé semmilyen rossz érzés. Sőt, minél inkább megbocsátottam neki, Isten annál több szép emléket juttatott eszembe… Az emberek gyakran azért olyanok, amilyenek, mert az élet olyanná formálta őket, az igazi történetüket egyedül Isten ismeri. Ahhoz, hogy élvezni tudd mindazt, amit Isten neked szánt, imádkozd az elengedés imádságát, és engedd el a múltat!” Csak ekkor tudsz továbblépni.
Forrás: www.maiige.hu
Hogyan működik egy boldog család?
Az életvidám, boldog családokra az alábbiak jellemzőek: a családtagok önértékelése magas, a családi kommunikáció őszinte, nyílt, tiszta és specifikus, a szabályok rugalmasak, a helyzethez és életkorokhoz igazodnak és változtathatóak. Ugyanakkor a család társadalommal való kapcsolata nyitott és bizalommal teli. Ha belépünk egy boldog család otthonába azt vesszük észre, hogy jól érezzük magunkat. Azonnal beleszippantunk a természetességgel, életvidámsággal és szeretettel teli levegőbe. Egy ilyen családban az emberek nyíltan kifejezhetik az érzéseiket, legyen az öröm, bánat, vagy harag. Mindenről lehet beszélni, nincsenek tabuk. Egy boldog családban nevelkedő gyerek nyugodtan mondhatja este az apukájának, hogy ’Apa, most olyan mérges vagy.’ Erre az apa nem azt reagálja, hogy ’Hogy merészelsz apádnak ilyet mondani!’, hanem őszintén beszél az érzéseiről: ’Igen, pillanatnyilag nagyon mérges vagyok. Pocsék napom volt és a bank is pont bezárt mikor odaértem.’ A családtagok odafigyelnek és tekintettel vannak egymásra és őszinte érdeklődéssel hallgatják meg egymást. Ennek látható jeleként megfigyelhető, hogy hosszan és sokszor egymás szemébe néznek, gyakran és örömmel érintik meg egymást. A boldog családokban érthetően, tisztán és erőteljes hangon beszélnek. Testtartásukból határozottság, magabiztosság sugárzik. A felnőttek és gyerekek egyaránt barátságosak és nyitottak. A boldog családok könnyen alkalmazkodnak, ha valamilyen akadállyal találkoznak. A problémamegoldásban sokat segít nekik, hogy kétségbeesés helyett humorral és lazán kezelik a nehéz helyzeteket. Nem esnek pánikba attól, ha a gyerek delfint játszott fürdés közben és ennek következtében medencévé változtatta a fürdőszobát.
Forrás: www.jobbveledavilag.hu
Hiszek az emberiségben
Bocsánatos bűn embernek lenni, annak minden gyarlóságával. Tökéletesnek, teljesnek születünk, de az út során elveszítjük a szűzies jóságot, szentséget és összekoszoljuk lelkünket a felnőtt lét mindenféle hányattatásában. Hibásak vagyunk? Nem. Csak tele vagyunk sérelmekkel, sebekkel, félelmekkel, fájdalmakkal, negatív feldolgozatlan tapasztalatokkal, és amikor túlfeszül a húr, meggondolatlanul átgázolunk egymáson. Ez emberi. Hangozzék bármilyen meglepően - emberi tökéletlennek lenni.
Az viszont nagyon fontos, hogy ne rántsuk meg vállunkat az életünkben elkövetett vétkekért. Ha türelmetlen voltál, adj valakinek magadból időt. Ha szemtelen voltál, adj valakinek tiszteletet. Ha hazudtál, mondj utána igazat egy nehéz helyzetben. Ha tévedtél, ismerd be. Ha fájdalmat okoztál, tanulj meg bocsánatot kérni. Ha megsértettél valakit, tedd jóvá. Ha elhagytál valakit, keress meg valaki mást. Ha átgázoltál valakin, emelj fel egy szenvedőt. Ha eltitkoltál valamit, nyiss ki egy másik elajándékozható titkot. Ha dühös voltál, légy máskor nyitott. Ha agresszív voltál, imádkozz. Ha elvettél, adj. Adj magadból, adj lelkedből, adj szívedből egy darabot.
Ha van lehetőséged, mindig ott írd jóvá, amit elrontottál, ahol elkövetted. Ha már nem áll módodban kijavítani annak az embernek a szívében a vétségedet, akinek okoztad, akkor cselekedj jót egy másik embertársaddal. Hiszen az élet körforgás, van egy út, ahol valamennyien találkozunk. Van egy energetikai mező, ahol mind egyek vagyunk, és összeér a lelkünk.
Forrás: www.jobbveledavilag.hu
A siker piramisa
"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."
Egy nyaralás során véletlenül bukkantam rá a híres kosárlabda edző elméletére. Röviden az úriemberről: nemcsak játékosként nyújtott kiemelkedőt, hanem edzőként is nagyon sikeres volt - mind edzőként mind kátékosként bekerült a Basketball Hall of Fame-be. Beceneve szerényen a Westwood varázslója volt. Részletesebb önéletrajzot itt találhattok.
A nevéhez kapcsolódik a siker piramisa, ami nemcsak a sporthoz, hanem az élethez is nyújt útmutatót. 12 építőelemből felépülő modelljének az alapelve a következő : „A siker az elme békéje, amely az önmagunkkal való megelégedettség közvetlen eredménye annak tudatában, hogy a képességeink legjavát nyújtottuk.”
Szorgalom: A szorgalom nagyon kemény munkával jár. Nem lehet csalni, nincs könnyű út.
Barátság: Igyekezz olyan csapatot építeni, ahol a bajtársiasság és a tisztelet uralkodik.
Lojalitás – „Légy hű önmagadhoz, légy hű azokhoz, akiket vezetsz.”
Önmagad igazsága saját önismereted! A csapat teljesítménye szempontjából fontos erősségek és gyengeségek ismerete, segít a konfliktusok kezelésében.
Együttműködés – „Azzal törődj leginkább, hogy mi az igazság, ne azzal, hogy kié az igazság!”
Az igazság fontos eleme Wooden „Siker piramisának”. A konfliktusok kezelése során objektíven meg kell vizsgálni a tényeket. Amikor konfliktusok keletkeznek, emlékezz arra, hogy mind ugyanabban a csapatban vagyunk, nem az számít kinek van igaza és ki téved, amíg a csapat együtt dolgozik, hogy megvalósítsa a szervezet céljait.
Lelkesedés – „Az energia és az öröm, a lendület és az odaadás nagymértékben ösztönöz és inspirál másokat.”
A mosoly ragályos. Ha pozitív kisugárzásod van ki fog terjedni a csapat többi tagjára, minimálisra csökkentve a konfliktusok kialakulásának lehetőségét.
Önuralom: Az irányítás saját magad kontrollálásával kezdődik. Légy fegyelmezett.
Éberség - „Mindig legyél óvatos és figyelmes, folyamatosan fejleszd magadat és a csapatodat.”
Minden téren lehetőség van a javulásra, ez igaz minden csapatra. Amikor konfliktus keletkezik, lépéseket kell tenni a kialakult helyzet kezelésére. Keresd a kreatív és kompromisszumos megoldásokat, amelyek erősebbé teszik a csapatot.
Kezdeményezés: Hozz döntést! Ennek elmulasztása gyakran a legnagyobb kudarc.
Kitartás: Tarts ki. Ha nem sikerül, próbáld újra; keményebben, okosabban. Maradj eltökélt.
Megfelelő állapot: A képességeid a csúcsra juttathatnak, de az állapotod tarthat ott – a mentális, a morális és fizikai.
Képzettség: Egy vezér esetében az számít leginkább, amit az után sajátít el, hogy már minden tudásnak birtokában van.
Higgadtság - „Légy önmagad. Ne döntsenek le az események akár jók, akár rosszak!”
A legfontosabb dolog, hogy a konfliktus kezelés során ne feledd el megőrizni a semlegességedet. Mindig gondolkodj logikusan, legyél tiszteletteljes és ne hagyd, hogy túlfűtött érzelmek akadályozzanak a probléma megoldásában.
Csapatszellem - „A sztár a csapatban a csapat. A ’Mi’ helyettesíti az ’Én’-t.”
Van, hogy egy konfliktusban a csapat részekre szakad, akkor gondoljunk a lényegre, hogy a célt, a sikert, közösen, mint csapat érjük el.
Önbizalom: A legerősebb tulajdonság a jól megalapozott önbizalom. Ez nem adott, meg kell szerezni.
Versenyzői nagyság: Teljesíts a legjobban, amikor a legjobbra van szükség. Minden nap a legjobbra van szükség.
Forrás: www.sportpszicho.blog.hu
A szeretet nem bóvli
Az utolsó adventi vasárnap evangéliuma Mária Erzsébetnél tett látogatásáról szól. Az örvendezést és a hitet mélyíti el, és az önátadás készségét növeli bennünk a történet. A mögöttünk lévő decemberi napokat bizonyára a lázas készület jellemezte. Talán egyre nyugtalanabbak lettünk, hogy időben be tudjuk-e szerezni az ajándékokat mindenkinek, és bizony bosszankodtunk, amikor az általunk korábban kiszemelt ajándék elfogyott és mással kellett pótolnunk azt. Az ünnep közeledtével néha már elfogyott a türelmünk, és azt éreztük, hogy nem készülünk el időben. Az utolsó tanítási napot váró gyerekek türelmetlenségével vártuk az utolsó munkanapot, hogy végre vége legyen a karácsony előtti hajtásnak. A felpörgetett életmód, a sorbaállások nem tettek jót az idegeinknek.
Az utolsó napokban ráadásként ránk tör a lelkiismeretfurdalás: többször is elmehettem volna a hajnali misére. Jó lett volna odahaza is egy kicsit összeszedettebben megtartani a családi adventi gyertyagyújtásokat vasárnaponként. Jó lett volna esténként többször leülni együtt imádkozni. Jó lett volna, ha türelmesebb vagyok munkatársaimmal. Jó lett volna több időt szánni a lelki felkészülésre. Jó lett volna a kézzelfogható ajándékok keresgélése és vásárlása mellett vagy helyett szívnek szóló, szeretetünkről némán tanúskodó lelki ajándékokról is gondoskodni.
Ha valakiben most ilyen érzések vannak, hát tanuljon belőle! Jövőre is lesz advent, lesz karácsony. Ha most elkapkodtam, elhibáztam valamit, jövőre tudok ezen javítani. Sőt, talán még idén is van erre idő. Még 2 nap, 48 óra. Már nincs munka, nincs iskola! A boltba se szaladjak, mert amúgy is megvettek már minden normális dolgot, és selejtes kacatot ne adjak senkinek karácsonyra! A leárazott ajándék leértékelt szeretetről árulkodik.
A szeretet ennél értékesebb. A szeretet, amelyre mindenki vágyik minden ajándékon túl, ennél ezerszer értékesebb. A szeretet, amelyet nekem is éreznem, s mutatnom kell családtagjaim és mások felé, nem bóvli, nem értéktelen csecsebecse, nem hitvány szemét vagy ócska műanyag. A szeretet nem helyettesíthető semmi mással, még értékesnek mondott, drága ajándékkal sem. Miért félünk kimutatni szeretetünket? Istennek volt ehhez bátorsága. Rendkívüli húzás volt részéről, hogy nem adott minden embernek 1000 négyzetméter földet és 100 négyzetméteres házat. Isten Fiának volt bátorsága ahhoz, hogy üres kézzel szülessen meg emberi világunkban. Volt bátorsága ahhoz, hogy 33 év múlva odategye üres kezét a keresztre, hogy azt irdatlan nagy szegekkel átszegezzék. Volt bátorsága ahhoz, hogy születésétől a haláláig minden pillanatban megmutassa szeretetét irántunk.
Van-e bátorságom ahhoz, hogy viszontszeressem őt? Van-e bátorságom az ő szeretetét továbbadni embertársaimnak? Van-e bátorságom kimutatni szeretetemet? Istennek volt bátorsága önmagát adni nekem. Nekem van-e bátorságom önmagamat adni neki?
Szerző:Horváth István Sándor
Forrás: evangelium.katolikus.hu
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?
1. Aki egészséges, az igaz.
A csodák tanítása szerint igazi és valódi minden, ami szeretetből fakad, és hamis, vagyis illúzió minden, ami félelemből fakad. Tehát minél inkább áthatja az életedet a szeretet, annál egészségesebb vagy testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt. Ha fizikailag megbetegszel, vagy hiányt, fájdalmat, békétlenséget tapasztalsz életed bármely területén, az mindig annak az eredménye, hogy támadó (vagyis ítéleteket megfogalmazó) gondolataidat önmagad ellen fordítod. Amint felismered, hogy ezek a gondolatok nem a valóságot tükrözik, és elkezded feltétel nélkül szeretni magad, újra összekapcsolódsz a valósággal, vagyis egészséges, teljes és ártatlan lényeddel.
2. Aki beteg, az bűnös.
Ez aztán egy könnyen félreérthető mondat! Olyan, mintha az sugallná, aki beteg, az bűnt követett el, tehát megérdemli a betegséget. Semmi nem állhat messzebb a valóságtól, mint ez a gondolat! Soha senki nem érdemli meg, hogy bármi olyasmi történjen vele, ami az ártalmára van. Mindenkinek az az egyetlen feladata, hogy a lehető legnagyobb boldogságban és szeretetben éljen. Ez a mondat tehát az én értelmezésemben azt jelenti, hogy aki beteg, az bűnösnek gondolja magát. Úgy véli, nem méltó az egészségre, a bőséges, teljes életre, tudat alatt elutasítja ennek még a lehetőségét is. Számára a gyógyulást az jelenti, ha képes újra összekapcsolódni szeretetteljes, isteni lényével, és lehetővé teszi, hogy önmagát támadó gondolatai napvilágra kerüljenek, és a szeretet fényében feloldódjanak.
3. A megoldás a megtérés.
Nem tudom, neked mi jut eszedbe a megtérésről, de én sokáig nagyon féltem ettől a szótól. Azokat a Bibliát lengető embereket idézte fel, akik időnként megállítottak, szónoklatot tartottak, és felszólítottak, hogy térjek meg. Ezt is a valláshoz és a kényszerítő dogmákhoz kapcsoltam, és borsózott tőle a hátam. Ma már ennek is új jelentése született bennem: a megtérés nem más, mint visszatérés a szeretethez. Amikor visszatalálsz a benned is ott rejlő szeretethez, meggyógyulsz: elengeded az ellenállásodat, elfogadod, ami van, támadó, ítélkező gondolataidat pedig szeretetteljesekre cseréled.
Ez nem lehet ilyen egyszerű! – gondolhatod most. Pedig az, ám az esetek többségében belső ellenállásunk megnehezíti a folyamatot. Hiszen ehhez teljesen át kell alakítanod mindazt, amit eddig magadról, a többi emberről és a világról gondoltál. Ennek az átalakulásnak az első lépése pedig az elfogadás. Annak az elfogadása, amit éppen most átélsz; ami éppen most történik az életedben. Mindaddig ugyanis, amíg küzdesz valami ellen, erőt és figyelmet adsz neki, ezzel pedig megnöveled. Tehát bármilyen furcsán is hangzik, az azonnali teendőd ebből a három lépésből áll:
• Kezdd el elfogadni és megszeretni magadat olyannak, amilyen éppen most vagy.
• Kezdd el elfogadni és megszeretni a körülötted lévő embereket épp olyannak, amilyenek.
• Kezdd el elfogadni és megszeretni a világot épp olyannak, amilyen.
Hagyd abba a küzdelmet, és engedd, hogy az elfogadásod és a szereted benned is, körülötted is egészséget, békét és szeretetteljes kapcsolódásokat teremtsen!
Forrás: www.nlcafe.hu